A PAHO adatai szerint idén már több mint 5,2 millió dengue-lázas megbetegedést regisztráltak a térségben. Ez a márciusi adatokhoz képest, amikor még 3,5 millió megbetegedést jelentettek, több mint 48 százalékos növekedést jelent – hívta fel rá a figyelmet az igazgató közleményében.

Hirdetés

A szúnyogok terjesztette vírus halálos áldozatainak száma is jelentősen megnőtt: márciusban ezernél valamivel több idei halálesetet jelentettek, mostanra viszont – néhány hét alatt – ez a szám 1800 fölé emelkedett.

Barbosa ugyanakkor azt is kiemelte: Argentínában és Brazíliában, ahol idén a legtöbb megbetegedés történt, és a fertőzés továbbra is terjed, az elmúlt hetekben stabilizálódni látszott, illetve csökkent az új betegek száma.

„A jelenlegi helyzetben egy széles körű védőoltási akció sem nyújtana azonnali megoldást”

– fűzte hozzá az igazgató, megjegyezve, hogy korlátozottak a meglévő vakcinakészletek.

Korábban írtuk

A vakcina fontos szerepet játszhat a halálozások elkerülésében, de több időre van szükség ahhoz, hogy hatása a megbetegedések csökkenésében is jelentkezzen – magyarázta Barbosa.

Az egyiptomi csípőszúnyog és az ázsiai tigrisszúnyog által terjesztett dengue-vírus évente 100-400 millió embert fertőz meg a világon, bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az esetek több mint 80 százaléka enyhe lefolyású vagy tünetmentes. A megbetegedés ugyanakkor magas lázzal, fejfájással, hányással, kiütésekkel, izom- és ízületi fájdalommal is járhat, súlyos esetben pedig halálos lehet.