Kilencen meghaltak, köztük három gyerek, amikor két orosz légicsapás érte Ukrajna középső részét

2024. április 19. – 11:02

Kilencen meghaltak, köztük három gyerek, amikor két orosz légicsapás érte Ukrajna középső részét
Törmeléket takarít egy munkás az egyik orosz légicsapásban megrongálódott kávézónál Dnyipróban, 2024. április 19-én – Fotó: Mykola Synelnykov / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hírösszefoglalónk az orosz–ukrán háború pénteki eseményeiről.

  • Kilencen meghaltak, köztük három gyerek is, huszonöten pedig megsérültek, amikor két orosz légicsapás érte az Ukrajna középső részén található Dnyipropetrovszk térségét, írja a BBC. A támadás csütörtökön késő este történt, Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter a Telegramján azt közölte, hogy két ember Dnyipróban és hat a régió Szinelnikovi körzetében halt meg. A BBC szerint egy szülészeti klinikát is találat ért.
  • „Dnyipróban egy ötemeletes épület áll lángokban, A romok alatt emberek lehetnek” – írta szintén a Telegramon Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye kormányzója, aki a Dnyiprótól délnyugatra fekvő Krivij Rih körzetben is károkról számolt be. Hozzátette, a légvédelem a régiót támadó 16 rakétából 11-et, 10 drónból pedig kilencet lelőtt.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a nyugatnak többet kellene tennie azért, hogy segítsen megvédeni Ukrajna légterét Oroszországtól. „Ez nem történt volna meg, ha Ukrajna elegendő légvédelmi felszerelést kapott volna, és ha a világ elszántsága elegendő lett volna az orosz terrorral szembeni ellenálláshoz” – írta az X-en a közzétett bejegyzésében.
  • Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy külön bejegyzésben a közösségi médiában megismételte Zelenszkij megjegyzéseit, és azt javasolta, hogy Ukrajna ugyanolyan védelmet élvezzen a légitámadások ellen, mint Izrael. „A Közel-Keleten láttuk, hogyan néz ki az emberi életek megbízható védelme a rakétákkal szemben” – tette hozzá, utalva Irán Izrael elleni drón- és rakétatámadására, amelyet a nyugati és izraeli erők elfogtak.
  • Donald Trump volt amerikai elnök Truth Socialon arról posztolt, hogy Ukrajna túlélése fontos az Egyesült Államok számára. „Ahogy mindenki egyetért abban, hogy Ukrajna túlélése és ereje sokkal fontosabb kellene, hogy legyen Európának, mint nekünk, de nekünk is fontos! MOZDULJATOK, EURÓPAIAK!”- írta Trump. A Reuters szerint ez hangnemváltást jelent akkor, amikor a republikánusok 61 milliárd dolláros segélycsomagról szavaznak az amerikai képviselőházban.
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!