Alig pár napos a hír, hogy egyes kínai pénzintézetek nem hajlandóak fogadni bizonyos orosz vállalatok kifizetéseit (igaz, már több hete), de már itt az újabb kellemetlenség: könnyen meglehet, legalábbis a Riddle elemzése szerint, hogy Peking jóval kevesebb energiahordozót fog vásárolni Moszkvától, mintt eddig.

(Képünk illusztráció)

Az Oroszországból Kínába irányuló kőolajszállítások helyzete 2022 után jelentősen megváltozott. Míg korábban Oroszország azzal fenyegetőzhetett, hogy leállítja az általa „barátságtalannak” tartott országok olajellátását, most Kína és India teljesen leállíthatja az olajvásárlást, ami az orosz költségvetés bevételeinek erőteljes csökkenéséhez vezethet. Ennek a váltásnak mélyreható politikai következményei vannak, amelyek messze túlmutatnak az „erőforrás-függés” vitáján.

Egy energetikai szuperhatalom múltja és jelene

Az „energetikai szuperhatalom” kifejezés az egyik legfontosabb jelzővé vált, amelyet Vlagyimir Putyin első két hivatali ciklusának leírására szoktak használni. Elsősorban az energiaüzletág – és különösen a gázszektor – átpolitizálására értendő a kifejezés, de fokozatosan kiterjesztették az olajra és az olajtermékekre is, amelyek stratégiai alkudozások tárgyává váltak.

2006 szeptemberében, a Valdai Vitaklub résztvevőivel tartott találkozón az elnök elhatárolódott ettől a meghatározástól:

„Ha észrevették, soha nem emlegettem Oroszországot energetikai nagyhatalomként. De valóban nagyobb lehetőségeink vannak, mint a világ szinte bármely más országának. Ez nyilvánvaló tény. Mindenkinek meg kell értenie, hogy ezek mindenekelőtt a mi nemzeti erőforrásaink, és nem szabad úgy tekinteni rájuk, mintha a sajátjaink lennének”.

A gazdasági hatékonyság helyébe a geopolitikai fölény terve lépett, és az „energiafegyver” lett a feltámadó energetikai nagyhatalom fő külpolitikai eszköze.

Az energiakereskedelemnek nemcsak gazdasági komponensei vannak, hanem a politikai támogatás vagy büntetés elemei is fontosak ez esetben. Az ilyen politika általában a nagy kereslet és a nagyszámú potenciális vevő rendelkezésre állása mellett zajlik. Ha X állam politikai vezetése támogatja Oroszország külpolitikai irányvonalát, vagy szoros személyes kapcsolatokat alakított ki a politikai vezetéssel, vagy legalábbis nem bírálja a Kremlt – akkor nemcsak kedvezményes szállítási rendszerről, hanem további kedvezményekről és halasztott kifizetésekről, valamint hosszú távú szerződések esetén előnyös szállítási feltételekről is lehet tárgyalni. Az üzleti logika azt sugallja, hogy ha van kereslet az áru iránt, akkor az eladó bármikor hivatkozhat a kényszerítő erőre, „elzárhatja a csapot”, és találhat egy másik vevőt, akivel elfogadható értékesítési feltételekről tárgyalhat. Egyszerűen fogalmazva, a tisztességes piaci verseny optimális világában a vevők igyekeznek elkerülni a piac monopolizálódását és diverzifikálni az importőrök körét, míg az eladók arra törekszenek, hogy a lehető legtöbb fogyasztót elérjék.

Oroszország 2022-es teljes körű ukrajnai katonai inváziójának kezdetével a helyzet drámaian megváltozott. Az EU és az USA által az orosz olaj- és gázszektor ellen bevezetett gazdasági szankciók az exportáramlások átrendeződéséhez vezettek: a döntéshozatali tér pedig drámaian beszűkült.

Oroszország már nem válogatja meg, hogy mely fogyasztóknak és milyen feltételekkel szállít vagy nem szállít energiaforrásokat: ha bármelyik állam orosz olajat akar vásárolni anélkül, hogy másodlagos szankcióktól kellene tartania, Oroszország kész együttműködni és üzletet kötni. A lojális vevők száma csökken, az energiahordozók vásárlása számos további biztosítási, pénzügyi és logisztikai kockázattal jár – ilyen körülmények között az energiavásárlóknak minden joguk megvan ahhoz, hogy nagy árengedményeket, valamint különleges szállítási és fizetési feltételeket követeljenek.

Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes egy interjúban azt mondta, hogy 2023-ban Kína részesedése az Oroszországból származó kőolaj és kőolajtermékek exportjából 50 százalék lesz, míg India részesedése 40 százalék. Oroszország hajlandó annyi olajat eladni, amennyire a vevőinek szüksége van, de mennyi olajat hajlandó Kína vásárolni?

Mennyi olajra van szüksége Kínának?

2003 óta Kína minden évben új rekordot döntött az olajimportban: az olajimport folyamatosan emelkedett, és a világjárvány első évében elérte a csúcsot.

Kína 2020-ban 7,3%-kal növelte olajimportját a 2019-es évhez képest, ami így rekordot jelentő mennyiségre, 542 millió tonnára emelkedett. A világjárvány nagyban meghatározta a vásárlások mennyiségét: Kína 2020 elején, a járvány csúcspontján jelentősen csökkentette az olajimportot, majd miután az olajárak márciusban összeomlottak, az ország növelni kezdte a vásárlásokat, olajkészleteket halmozott fel és növelte a finomítók kihasználtságát. 2020 decemberében az olajárak kezdtek visszatérni a válság előtti szintre, és Kína csökkentette olajimportját.

A világjárvány hatásai, a súlyos zárlat és egy sor felhalmozódott belföldi gazdasági probléma miatt a kínai gazdaság növekedése lassulni kezdett, ami természetesen az olajimport csökkenéséhez vezetett.

Mennyi olajat importált Kína 2023-ban?

2023-ban Kína 564 millió tonna nyersolajat importált, ami 11%-kal több, mint 2022-ben. Kína ismét a világ első számú olajimportőre lett. Ez a mennyiség azonban meglehetősen rendhagyónak tűnik - nem felel meg sem a világjárvány utáni gazdasági fellendülés szintjének, sem a 2023-as GDP-nek. Igen, a nyersolajimport nőtt, de a kínai export 2023-ban 2016 óta először 4,6%-kal 3,4 billió dollárra csökkent, míg az import 5,5%-kal 2,6 billió dollárra esett vissza 2023-ban.

A legegyszerűbb magyarázat a Kína által már 2020-ban alkalmazott olajvásárlási taktika: akkoriban a globális olajárak a kihívásokkal teli 2022-es év után stabilizálódtak, ráadásul hosszú távú olajszállítási szerződéseket kötöttek, főként Oroszországgal és más olajszállító országokkal.

A 2023-as öt legnagyobb szállító ország Oroszország, Szaúd-Arábia, Irak, Malajzia és az Egyesült Arab Emírségek volt. Az öt ország 348,85 millió tonna olajat exportált Kínába, ami Kína teljes importjának 62%-át teszi ki.

Mennyi kőolajat exportál Oroszország Kínába 2023-ban?

Oroszország 2023-ban 107 millió tonna kőolajat szállított Kínába, 24%-kal többet, mint az előző évben. A szállítások értéke 60,6 milliárd dollár volt, ami 3,5%-kal több az előző évinél. Az energetikai együttműködéssel foglalkozó orosz–kínai kormányközi bizottság 2023. decemberi 20. ülésén Ding Xuexiang, a kínai Államtanács miniszterelnök-helyettese azt állította, hogy országa kész növelni az energiakereskedelmet Oroszországgal, előmozdítani az együttműködést új területeken és elmélyíteni az átfogó partnerséget ezen a területen. Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a két ország közötti energetikai együttműködés a történelmi csúcson van.

Ugyanakkor Kína 2022-ben 86,2 millió tonna olajat vásárolt Oroszországtól, amiért 58,37 milliárd dollárt fizetett.

A kínálat és a kifizetés közötti különbség szembetűnő

Ha korábban az orosz politikai vezetés azzal fenyegetőzött, hogy leállítja a gáz- vagy olajszállításokat az általa „barátságtalannak” tartott országok felé, akkor 2022 után gyökeresen megváltozott a helyzet. Most India és Kína megfenyegetheti Oroszországot, hogy leállítja a számukra kedvezőtlennek ítélt feltételekkel történő olajvásárlást. Az ellátási feltételek terén még drámaibb lehet a helyzet, ha India és Kína meg tudna állapodni egymás között, hogy további preferenciákat kapjanak kulcsfontosságú vásárlóként. Az India és Kína közötti összetett gazdasági és politikai ellentmondások azonban eddig engedtek Oroszországnak némi mozgásteret.

Kína megragadta a lehetőséget, hogy 2023-ban növelje az Oroszországból származó olajimportot, de a következő logikus kérdés az, hogy Kína mennyi olajat tud/akar vásárolni a jövőben? A kínai gazdaság nem növekszik olyan ütemben, mint a 2000-es évek legelején; jelenleg a kínai gazdaságnak nincs szüksége több olajra, mint amennyit már most is importál.

A következő kérdés a kínai piacért folyó verseny. Sem Szaúd-Arábia, Irak, az Egyesült Arab Emírségek, sem más olajexportőrök nem mondanak le a kínai piacról, és nem tervezik a meglévő kínálat fenntartását vagy növelését. Ahhoz, hogy Oroszország több olajat exportáljon, más országoknak kell kevesebbet exportálniuk. Alternatív megoldásként Oroszországnak olyan feltételeket kell teremtenie, amelyek lehetővé teszik számára, hogy még nagyobb részesedést szerezzen a kínai piacból. De vajon a többi olajexportőr egyetért ezzel?

Az egyik ilyen versenytárs Szaúd-Arábia mellett Irán. Néhány 2021. decemberi és 2022. januári szállítmánytól eltekintve a Kínai Népköztársaság Általános Vámigazgatása 2020 decembere óta nem regisztrált közvetlen importot Iránból. Megjegyzendő Malajzia – a Kínába importált iráni olaj nagy részét Malajziából vagy más közel-keleti országokból származónak tüntetik fel. Az olajat régebbi tartályhajókból álló „szürke flotta” szállítja, amelyek az iráni kikötőkben történő berakodáskor kikapcsolják a jeladóikat, hogy elkerüljék az észlelést. Az iráni hajók műholdas nyomkövetéssel követhetők Omán, az Egyesült Arab Emírségek és Malajzia kikötői közelében, ahonnan a kínai Shantung tartományban található kikötőkbe hajóznak. Irán és Oroszország felzárkózást folytat: ahhoz, hogy megőrizzék és esetleg növeljék piaci részesedésüket Kínában, csökkenteniük kell az árakat.

Az árak mellett a közlekedési infrastruktúra és a megfelelő logisztikai lánc is fontos: ez egy nyitott kérdés, amelyet kevésbé Kína, mint inkább az ebben érdekelt beszállítók irányítanak. Hogyan lehet nagy mennyiségű olajat gyorsan és biztonságosan Kínába szállítani?

Az a lehetőség, hogy például Oroszország átvegye Kína olajimportjának egyharmadát, ma még valószínűtlennek tűnik. Kína látta, hogy Oroszország milyen gyorsan képes elzárni az energiaellátást, és órák alatt elzárni az olaj- és gázcsapot, ezért Kína nem fogja vállalni az energiapiac monopolizálásával járó kockázatot. Miért importálna olajat kizárólag Oroszországból, ha Irán, Oroszország és más beszállítók ellentmondásaira játszva egyre kedvezőbb árengedményeket kaphat?

Kína tisztában van saját piacának méretével és vonzerejével. És ha Oroszország az olaj- és gázszállításokat a külpolitikai nyomásgyakorlás eszközeként használta, akkor Kína a saját finomítóinak szánt olajimportkvótákat használja hasonló eszközként. A Bloomberg szerint ezek mennyisége idén 60 százalékkal nőtt 2023-hoz képest - a kvótákat januárban adták ki egy évre. Nyilvánvaló, hogy az olajexportáló országok között csak fokozódni fog a harc értük.

Összefoglalva érdemes felidézni Vlagyimir Putyin kijelentéseit. Putyin 2006-ban a szocsi csúcstalálkozón tartott beszédében, amelyben azt magyarázta, hogy Oroszország miért nem siet az Energia Chartához való csatlakozással, megjegyezte: „...meg kell értenünk, hogy mit kapunk cserébe. Ezt könnyű megérteni, ha emlékszünk a gyermekkorunkra. Kimentünk az udvarra, cukorkát tartottunk a kezünkben, és az emberek azt mondták nekünk: „Add ide a cukorkádat.” Összeszorítottuk az izzadt öklünben: „És mit adsz nekem cserébe?” Mi azt akarjuk tudni: mit adnak nekünk cserébe?”

A Kínába irányuló energiaszállítások mennyisége növekedni fog, de nem sokkal: a kínaiak továbbra is a szállítók diverzifikálására törekednek, és a kínai gazdasági modell már nem igényel annyi olajat. Kína egyúttal erős befolyást nyer Oroszország politikai vezetésére: Kína drasztikusan csökkentheti vagy növelheti a szállítások mennyiségét? Kína nagy kedvezménnyel vásárolhat olajat? Kína ellenőrizheti a fizetési eszközöket és a szállítások kifizetésére használt valutát? Mindezekre a kérdésekre igenlő válasz adható. Mit tehet Oroszország válaszul? Már nem lehet „elzárni a csapot” és átállni egy másik fogyasztóra...

Mindenesetre a helyzet érdekes. Kína gazdasága sincs a legjobb állapotban, bár az oroszhoz képest még egész jól működik, de ha leáll az energiahordozók kereskedelme, Moszkvának egyszerűen felkopik az álla – egyebe nincs, amit eladhatna, és összesen két vevője van. Sok függ Indiától, de ahogy ez kinéz, mintha három sovány tehén fejné egymást és próbálna megélni – végső soron a semmiből.

Izgalmas idők jönnek.

Szele Tamás