A Vörös-Zöld Szövetség (AVS) közleményében hangoztatta, hogy Roberto Salisszal, Ilaria Salis apjával egyetértésben úgy döntött, jelöltként indítja Ilaria Salist, akit Magyarországon tartanak fogva olyan körülmények között, melyek a közlemény szerint „súlyosan sértik az emberek jogait”.

Hirdetés

A pártszövetség hangsúlyozta, hogy a jelöléssel egy európai állampolgár jogait és méltóságát akarják biztosítani. Az AVS Ilaria Salis „nevében nagy és nagylelkű küzdelmet akar indítani annak érdekében, hogy az Európai Unió védje a jogállamiság elveit”.

Az AVS a legutolsó olasz parlamenti választások előtt, 2022-ben alakult meg a Zöld Európa és az Olasz Baloldal (SI) szövetségeként. A római felsőházban négy, az alsóházban tizenegy, az Európai Parlamentben egy képviselővel bír más nagyobb szövetségek frakcióiban vagy függetlenként.

Nicola Fratoianni, a SI főtitkára és az AVS elnöke csütörtök este a Radio Popolare rádiócsatornának úgy nyilatkozott, hogy Ilaria Salist nagy valószínűséggel a szövetség északkelet-olaszországi körzetében listavezetőként indítják a júniusi európai megmérettetésen. A bejutáshoz a pártnak túl kell lépnie a négyszázalékos küszöböt, melyet az utolsó olasz parlamenti választásokon nem ért el.

Korábban írtuk

Az Il Giornale című jobboldali napilapnak nyilatkozó Lorenzo Pregliasco politikai elemző, a Youtrend közvélemény-kutató cég egyik alapítója úgy vélte, Ilaria Salis jelölése inkább az AVS-t segíti, mivel a bejelentés növeli a szövetség ismertségét a választási kampányban.

A La Repubblica című baloldali napilapban Marina Castellaneta nemzetközi jogász azt mondta, hogy a jelölés önmagában nem elegendő arra, hogy Ilaria Salis elhagyja a börtönt.

Immunitást csak akkor szerezhet, ha megválasztják

– jelentette ki.

Giorgia Meloni miniszterelnök a Brüsszelben lezajlott európai uniós csúcstalálkozón újságíróknak reagálva hangsúlyozta, hogy Ilaria Salis jelölése „nem módosítja a kormány eddigi hozzáállását és munkáját” az ügyben. Hozzátette azonban, hogy miként már többször nyilatkozott, most is azt gondolja, hogy az ügy „politizálása nem segít”.

A jobboldali Liga európai parlamenti képviselője, Susanna Ceccardi szégyennek nevezte Ilaria Salis jelölését: „a baloldal felmentést kínál fel egy személynek, akit nagyon súlyos bűncselekményekkel vádolnak. (…) Ilaria Salisnak a bíróságon kellene védekeznie, nem a bírósággal szemben.”

Korábban a baloldali Demokrata Párt (PD) részéről merült fel Ilaria Salis európai jelölése lehetősége, de azt a párt főtitkára, Elly Schlein végül kizárta.

Roberto Salis kifejtette, hogy lánya jelölése nem menekülést jelent a magyarországi bírósági eljárástól, ellenkezőleg, segít abban, hogy „jogainak teljes védelmében tudja (a bírósági tárgyalást) lefolytatni, és a most választott politikai út határozottan illik eddigi politikai tevékenységéhez”.