Pirosban zártak a távol-keleti tőzsdék: a japán Nikkei 2,66 százalékkal zárt lejjebb, míg a kínai CSI300 0,7 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 1,1 százalékos mínusznál jár. A befektetői hangulatra rányomja a bélyeget a közel-keleti konfliktus az MBH Bank riportja szerint.

Erős mínuszban nyithatnak az európai piacok a határidős árfolyamok alapján. Az éjjel Izrael kisebb támadást indított Irán ellen, azonban az iráni kommunikáció bagatellizálta a támadás mértékét,

aminek hatására kilőtt az olaj árfolyama, míg a tőzsdék esni kezdtek.

394,4-nél indítja a napot a forint az euróval szemben, a mai nap is főként a dollár mozgása befolyásolhatja a magyar fizetőeszköz árfolyamát.

Az amerikai részvényindexek lefordultak tegnap, végül vegyesen zártak, a DJIA index 0,1 százalékos pluszban fejezte be a napot, az S&P500 index 0,2 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,5 százalékos mínuszban zárt.

Az európai részvénypiacokon jobb volt a hangulat tegnap, kisebb emelkedéssel zártak, a páneurópai Stoxx600 index 0,5 százalékot emelkedett. A BUX index alulteljesítő volt, 0,7 százalékot jött lejjebb. A blue chipek mindegyike a piros tartományban zárt.

1,0660 körül stabilizálódott a dollár az euróval szemben tegnap. A philadelphiai feldolgozóipari mutatója több mint két éve nem látott szintre emelkedett, a többi makroadat inkább semleges vagy negatív hatású volt, a heti munkanélküliek száma nem változott a múlt héten, 212 ezer főt tett ki, a használtlakás-eladások 4 százalék felett csökkentek márciusban.

Továbbra is az infláció beragadása és az amerikai gazdaság ellenállóképessége alakítja a Fed kamatvárakozásokat, a piacok az első lehetséges kamatcsökkentést szeptemberre árazzák.

A New York-i Fed-elnök tegnap azt nyilatkozta, nem sürgős a Fed kamatvágás egyelőre.

Hajszál választ csak el a nagy zuhanástól

Tovább nőtt az optimizmus a profi befektetők körében és egyre több pénzt költenek ez kockázatos eszközökre. Lassan olyan mértékben leapad a kezelt portfóliók készpénzállománya, hogy csukott szemmel is lehet eladási pozíciókat nyitni a részvénypiacon – derül ki egy friss felmérésből.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!