Ketten meghaltak, miután három autó összeütközött a ferihegyi gyorsforgalmin, hajtóvadászat indult a vétkes sofőr után

2024. április 19. – 07:34

Másolás

Vágólapra másolva

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál. A vétkes sofőr elmenekült, ezért utána és utasai után hajtóvadászatot indítottak – írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy, a város irányába haladó, bolgár rendszámú autó ütközött egy szemből jövő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú autóban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben sérültek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!