Zsidó vallási közösség vezetőjeként a diaszpórában hogy élte meg az Izrael elleni iráni támadás?

Engem személyesen meglepett, de nem nyugtalanított a támadás. Azért nem nyugtalanított, mert meg voltam győződve róla, hogy nagyjából ezzel a sikerszinttel fogják tudni elhárítani a támadást az izraeliek.

De meglepett, mert nem értettem, hogy az irániak miként követhetnek el ekkora stratégiai hibát. Ha eddig az elmúlt 30 évben nem vállalták fel az egyenes konfrontációt, és megpróbáltak eljátszani, hogy kívül állnának ezen az egészen, akkor most miért törték meg ezt a gyakorlatot?

Megmondom őszintén, azóta sem értem teljesen. Valami nem áll össze. Ez a dolognak az egyik vonatkozása.

A másik: a én és a feleségemen keresztüli családom nagy része Izraelben él, úgyhogy első kézből voltak információink. Egészen elképesztő felvételeket küldtek arról az éjszakáról.

Az este elején még senki nem gondolta, hogy jelentős mennyiségű ballisztikus rakétát lőnek ki az irániak. Aztán kiderült, hogy több mint 100 ballisztikus rakétát is küldtek – ekkora méretű támadást a történelemben még nem hajtott végre senki. De arra sem volt még példa, hogy ezek mindegyikét megsemmisítsék a becsapódás előtt.

Úgyhogy ez egészen döbbenetes és fantasztikus volt.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetõ rabbija
MTI Fotó: Mohai Balázs

A közösség hogy reagált?

A közösség részéről éreztem aggodalmat, különösen az október 7-i támadás tükrében. Többen is kerestek, kérdezték mit gondolok, mi lesz most?

Az biztos, hogy az iráni támadás egy fordulópont a Közel-Keleten, ahogy az október 7-ei Hamasz támadás is nagy fordulat a zsidóság történelmében.

Nem sokan értik Magyarországon, hogy az, amikor egyszerre 300 harci eszközzel támad meg egy ország egy másikat, ahhoz kevés dolog mérhető harci szempontból. Azért, mert Izrael ilyen sikeresen védekezett, sokan azt gondolják, hogy ez nem egy olyan nagy dolog, minden folytatható úgy, ahogy eddig volt. Ezt nem hiszem.

Az EMIH sok intézményt működtet a zsinagógák mellett. Óvodát, iskolát, idősek otthonát – ezek védelme, vagy fokozott védelme felmerült?

Már tavaly október 7-e után jelentősen megerősítettük ezeknek a védelmét, és azóta ez nem változott, nem enyhült. Most nem éreztük, hogy ezt még tovább kéne erősíteni. Teljes védelem alatt vannak.

A magyar állam ebben ad segítséget?

Igen. Részben még szorosabbra fűztük a kapcsolatot a rendőrséggel és a Terror Elhárítási Központtal. Másrészt az október 7-e utáni hetekben volt, ahol állandó rendőri védelem volt jelen. Azóta is rendszeresen járőröznek az intézményeink körül.

Mi lesz, mi lehet a következményei izraeli oldalról az iráni támadásnak?

Nem vagyok biztonságpolitikai szakértő, de azt remélem, hogy Izrael nagyon határozott és erőt sugárzó válaszcsapást fog mérni Iránra. Egy nagyon fájdalmas válaszcsapást.

Azért remélem ezt, mert

ha nem ez történik, akkor az az elrettentő nimbusz, ami amúgy is megtört már Izrael körül, és aminek szerintem éppen az egyik következménye az, amit a Hamász meg mert tenni október 7-én, az még inkább erodálódni fog, és újabb támadásokra fog sarkallni Izrael ellen.

Ezért meg vagyok győződve róla, hogy egy nagyon határozott válaszlépést tesz Izrael hamarosan. Nem utolsó sorban ez azért is lenne fontos, mert ezzel azok a politikai kapcsolatok is, amik Izrael és a szunnita arab államok között elkezdődtek az Ábrahám Egyezmény kapcsán, még tovább erősödhetnének ezáltal.

Az arab államok most csöndben figyelik, hogy Izrael mit lép.

A szaúdiak például sokkal kiszolgáltatottabbak az iráni agressziónak. Számukra az Izraelhez való közeledés részben abból fakad, hogy azt várják Izraeltől: nagyon határozottan és nagyon erősen lépjen föl, mindenféle eszközökkel, Iránnal szemben.

Jordánia konkrétan harci eszközeit is bevetette az iráni támadó fegyverek lelövése érdekében, vagyis Izrael védelmében.

Így történt.

Jordániában most azt mondják: jó lenne, ha mindenki visszavenne, ne legyen erős válasz, nem akarnak háborút. Meggyőződésem, ha ezt is mondják, de mást gondolnak.

Ők is pontosan tudják, hogy az irániak azok, akik a bizonytalanságot szítják a régióban.

A jordán rezsimet is veszélyeztető arab muzulmán szélsőségeseket is ők pénzelik, függetlenül attól, hogy azok síiták vagy szunniták. Ahogy a Hamászt is pénzelik, annak ellenére, hogy az egy szunnita társaság.

Belpolitikai szempontból mennyire lenne fontos vagy jelképes egy erős válaszcsapás?

Nagyon.

Nagyon, mert az egész október 7-i támadásnak a pszichológiai károkozása épp az volt, hogy az az érzés, ami tulajdonképpen az egész izraeli államnak az alapja, hogy a zsidók 2000 éves kiszolgáltatottságának az ellenszere az Izrael. Mert Izrael megvédi a zsidókat mindenekelőtt Izraelben, de tulajdonképpen bárhol a világon.

Ez erősen megkérdőjeleződött azzal, hogy 1500 izraeli zsidót mészároltak le vagy hurcoltak el, és még mindig túszként tartanak fogva.

Ez a biztonságérzetet és önbizalmat, az Izraelbe vetett hitet nagyon sok emberben elbizonytalanította. Ezt a bizalmat vissza kell építeni. Sajnos ennek része az, hogyha Izraelt egy ilyen támadás éri, akkor Izrael a saját lakossága és a zsidó diaszpóra számára is megmutassa: nem hagyja magát.

Közeledik a Pészách, aminek utolsó napján a zsinagógákban nem hangzik fel örvendező zsoltár – megemlékezve a Vörös tengerbe veszett egyiptomiakról. Elvégre ők is Isten teremtményei voltak.

Így van. A próféta azt mondja: amikor ellenséged maghal, ne legyen benned káröröm. Vagyis örömről itt szó nincs, bennem sincs öröm.

De ez itt egy háború, és egy háborús helyzet nem a jó és rossz, hanem a rossz és a még rosszabb közötti döntésekről szól.

Van olyan szükséges rossz döntés, amit ha nem hoz meg az ember, akkor az katasztrofális dolgokhoz vezet.

Egy háborúban nem lehet elkerülni a rossz döntéseket, mert bármilyen emberélet kioltása az Élettel szemben álló döntés.

De sajnos amióta a világ világ, az emberiség történelmében adódnak ilyen szituációk, és ezekben a szituációkban vagy meghozzák a kevésbé rossz döntést, vagy ha nem hozzák meg, akkor az még borzasztóbb helyzethez vezet, ahol majd még rosszabb és még rosszabb döntés között kell választani.

Az ünnep közeledtével a zsidók a 20. zsoltárt mondják, amelynek első sora: “Hallgasson meg az Úr a veszedelem napján”. Ez most a veszedelmek időszaka?

Abszolút. De azt is tudjuk, hogy Izrael léte és a zsidóság létezése önmagában egy csoda.

Tulajdonképpen ezt a csodát ünnepeljük. Hiszen nincs még egy olyan nép, amelyik ennyi ideje, ennyi viszontagság, ennyi üldöztetés dacára élne, és vinné tovább az értékeit.

A modern Izrael is közel nyolcvan éve ilyen sikeres és ilyen fantasztikus ország egy ellenséges tenger közepette is.

Néhány hete hozták nyilvánosságra a világ boldogságindexét. A 18 és 25 év közötti izraeli fiatalok körében a világ második legboldogabb országa Izrael. Ez egészen hihetetlen ilyen körülmények között. Ez mind-mind egy csoda.

Ahogy a szombat éjjeli támadás elhárítása is egy csoda, nem nagyon lehet másképp magyarázni. Úgyhogy igen, a veszedelmek idejét éljük, de közben a csodák idejét is. De a csodához nekünk is cselekednünk kell. Csoda akkor van, hogyha mi megteremtjük azt a “felvevő edényt” amelyben megtörténhet a csoda.