Helyesírási hibáktól hemzsegő szórólappal kampányol egy fideszes iskolaigazgató

2024. április 18. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Egy olvasónk küldte el nekünk azokat a képeket, amelyekből kiderül, hogy Pesterzsébet 9. választókerületének fideszes képviselőjelöltje, az iskolaigazgatóként dolgozó Lernyei Ákos olyan szórólappal kampányol az önkormányzati választásokra, ami tele van helyesírási hibákkal.

„Bár nem vagyok nyelvész, de a 12 mondatban 11 (!!!) helyesírási hibát/elgépelést találtam, nem beszélve a teljesen logikátlan mondatszerkezetekről.
Különösen megdöbbentő számomra, hogyan indulhat el egy budapesti iskolaigazgató 2024-ben a Fidesz színeiben, ráadásul pedagógusként nevét és arcát adva egy ennyire igénytelen és ostoba szöveghez” – írja nekünk az olvasónk, aki volt annyira alapos, hogy saját kezűleg javította ki a fideszes képviselőjelölt szórólapján a szöveget.

Fotó: Olvasónk
Fotó: Olvasónk

Lernyei egyébként annak a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolának vezetője, amelynek közvetlen közelében meghalt egy 9 éves kisfiú 2023 októberében, miután egy teherautó nekiment a kőkerítésnek, ami aztán a gyerekre borult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!