Szigetszentmiklós polgármestere nem tartaná hitelesnek, ha poligráfos vizsgálaton kérdezgetnék

2024. április 18. – 20:49

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagyon jó politikai húzás volt ez a képviselő úr részéről” – kommentálta az ATV Voks2024 című adásában Nagy János, Szigetszentmiklós 2019-ben az ellenzék támogatásával megválasztott független polgármestere Jószai Attila szerdai akcióját, amikor poligráfos vizsgálattal igyekezett cáfolni, hogy kapcsolatban állna Kövér Lászlóval. Ez utóbbit amúgy Nagy vetette föl Magyar Péter április 6-i tüntetésén, ahol a magyar politikai eliten belüli összefonódásokat szemléltetve azt állította, hogy Jószai gyakori vendég Kövér László házelnök, a Fidesz meghatározó politikusának szigetszentmiklósi házában.

Jószai és Nagy konfliktusa amúgy nem új keletű. Nagy még 2021 januárjában, a járvány miatti rendkívüli jogrend lehetőségeivel élve egyszemélyi döntéssel menesztette posztjáról, amiről aztán másfél évvel később Jószai önként is lemondott, hogy kifejezze „teljes elhatárolódását” Nagytól. Pedig addigra a kormányhivatal már elismerte Nagy döntésének jogszerűtlenségét.

„Az a poligráfos vizsgálat, ahol a bejelentés után a képviselő megemlíti, hogy ő el tudja nekem intézni, hogy én elmenjek egy ilyen poligráfos vizsgálatra, és ő kérdéseket tehet föl. én nem gondolom, hogy az hiteles lenne” – mondta most Nagy, aki egy helyi bűnüggyel példálózott, ahol egy olajszennyezés gyanúsítottja nem vállalta a poligráfos vizsgálatot, mert azt „befolyásolni lehet, illetve irányítani lehet, jelen esetben meg tudtuk, hogy miről fogják kérdezni”. „Ettől még mondhatott igazat” – vetette közbe a műsorvezető. „Természetesen azt mond, amit neki mondania kell, én meg azt mondom, hogy ő járt ott” – mondta Nagy. Ha per lesz, abban majd Nagynak kötelessége lesz bizonyítania állításait. Mert állítása szerint vannak bizonyítékai, bár elismerte, hogy ő maga nem volt szemtanúja ilyen látogatásnak.

„Nekem őszintén szólva ez a része a beszédemnek, én ezt nem tartom durvának” – válaszolta arra a felvetésre, hogy Magyar Péter tüntetése előtt nem okozott-e aggályokat, hogy ilyen vádat készül megfogalmazni. „A politikai életben, ahol akár az egyik pártvezetőre azt mondják, hogy alkoholista, a másikra azt mondják, hogy pszichológushoz jár, vagy mikor mondják, hogy Brüsszelt el kell foglalni, vagy támadnak az amerikaiak, vagy dollárbaloldal, ez nem olyan veszélyes információ” – mondta.

Nagy idén civil egyesület színeiben, civil csapattal indul a választásokon. „Végigkopogtattam az ellenzéki pártokat, és a pártok nem kívánnak beállni mögém. A csapatommal megbeszélve, mi nem szeretnénk ellenzéki párt logóit látni mögöttünk” – mondta, bár szerinte mégsem igaz az az állítás, hogy rosszban lenne minden ellenzéki párttal. A Tisza Párt sem áll mögötte, „Magyar Péternek elmondtam, hogy én szeretnék civil maradni” – mondta, hiszen Magyar is arról beszélt, hogy az önkormányzatokba civil jelöltek kellenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!