A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest. 

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: átlag feletti forgalom mellett, vállalati hírek nélkül estek az árfolyamok a pesti börzén az európai és a nemzetközi indexeknél nagyobb mértékben.

Az esést a Richter és az OTP vezette.

Az elemző szerint a bankpapír egy, a bankokkal kapcsolatos negatív hír nyomán esett. A Raiffeisen arról jelentett, hogy uniós nyomásra eladja az oroszországi érdekeltségeit, ez okozhatta a befektetők bizonytalanságát az OTP-vel kapcsolatban, amely ugyancsak rendelkezik orosz érdekeltséggel.

Azonban ez feltételezés, nem magyarázza a többi vezető részvény esését

– jegyezte meg az elemző.

  • Mol árfolyama 6 forinttal, 0,2 százalékkal 3020 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 165 forinttal, 0,96 százalékkal 17 045 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
  • Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,32 százalékkal 922 forintra gyengült, forgalma 387,1 millió forint volt.
  • Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,16 százalékkal 8950 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

BUMIX 6043,83 ponton zárt csütörtökön, ez 3,67 pontos, 0,06 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!