Két évadot kap Liam Hemsworth a Witcherben

2024. április 18. – 19:46

Másolás

Vágólapra másolva

Két fontos infót is közölt a Netflix csütörtökön a Witcher-sorozattal kapcsolatban: egyrészt elkezdték forgatni a Henry Cavill helyett már Liam Hemsworth-tel készülő negyedik évadot, másrészt pedig bejelentették az ötödik, egyben utolsó évadot is, amit rögtön ezután elkezdenek majd forgatni. Ezzel a lengyel Andrzej Sapkowski által írt könyvsorozat minden része adaptálva lesz, de az jó kérdés, hogy ennek a rajongók is örülni fognak-e.

A sorozat showrunnere, Lauren Schmidt Hissrich a Netflixnek elmondta, hogy szeretnék kielégítő módon lezárni a történetet, és ehhez minden karaktert a határaikig fognak húzni. A negyedik és az ötödik évad a nálunk Vaják címen futó könyvsorozat utolsó három része, vagyis a Tűzkeresztség, a Fecske-torony és A tó úrnője sztoriját dolgozza majd fel.

A Netflix egy rövid videót is kiadott arról, ahogy a sorozat színészei olvassák a negyedik évad forgatókönyvét, nekik ránézésre tetszett a dolog:

A rajongók viszont nem biztos, hogy ennyire elégedettek lesznek majd vele, mert amikor Cavill két éve bejelentette a távozását a harmadik évad megjelenése előtt, kreatív nézetkülönbségekre hivatkozott. Ez nem sok jót jelentett úgy, hogy a színész közismerten nagy tisztelője a sorozat alapanyagául szolgáló regényeknek és az azok alapján készült videójátékoknak, a harmadik évad pedig szintén nem győzött meg senkit arról, hogy a sorozatot érdemes lesz nézni az egyértelműen a legfőbb erényének számító Cavill nélkül.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!