Visszatért a színpadra a Miskolci Nemzeti Színház lebénult művésze

Mint azt a Bors is megírta, Horváth Renátó a Miskolci Nemzeti Színház táncművészeként dolgozott. 2019. december 3-án egy próbáról hazament, majd letett egy szatyrot a kanapéra. A következő pillanatban éles fájdalmat érzett a lapockacsontja alatt. Először azt hitte, hogy csupán begörcsölt, hiszen az nem ritka a szakmájában. Beült egy kád forró vízbe, de máris rájött, hogy a baj nagyobb, mint gondolta. Az egyik, közelben lakó kollégáját megkérte, hogy vigyen neki fájdalomcsillapítót, de a pirula semmit sem használt. Alig négy óra alatt Renátó mindkét keze és lába felmondta a szolgálatot. Kórházba szállították, ahol az intenzív osztályra került. Két hétig mélyaltatásban tartották, és bő két hónapra gépekre kötötték. A teste érzéketlenné vált, és a tüdeje is leállt. Az orvosok valószínűsítik, hogy a problémát vírusos gerincvelő-gyulladás okozta, ugyanis a művész nyaki kettes csigolyája és a hátközepe között egy ödéma keletkezett, aminek felszívódása után legalább az érzések visszatértek.

A Bors most ismét felkereste Renátót, aki készséggel mesélt a jelenlegi állapotáról.

 – kezdte a táncművész, majd elárulta, hogy alapított egy saját társulatot, amellyel hamarosan országjáró turnéra indul. Az egyik, Testbe zárt ima című darabjában a lebénulása történetét mesélik el a táncművészet eszközeivel. Április 21-én, Veszprémben debütálnak, majd Miskolcon és Tiszaújvárosban is fellépnek.

– A darabot magam rendeztem és koreografáltam. A színpadon egy speciális fotelben ülve magam is megjelenek, körülöttem pedig természetesen ép művészek táncolnak, köztük az alteregóm, Földesi Milán is – árulta el mindennapjait kerekesszékben élő Renátó.

A művész testtudata már visszatért, és bár a végtagjait továbbra sem képes használni, már vannak akaratlan, spontán mozgásai. Ha a talpát megcsiklandozzák, a lábát elrántja.

 – mondta Renátó.

A 28 éves férfi jelenleg melltől lefelé mozgásképtelen. A kérdésre, hisz-e abban, hogy valaha is táncolni fog, esetleg akrobatikus elemekkel, határozottan, és őszintén válaszolt.

– Egyelőre örülök, ha járni tudok majd. Az az igazság, hogy mire a táncmozdulatokig eljutok, nagy valószínűséggel kiöregszem. Meg kell elégednem azzal, hogy alkotóként tevékenykedhetek – magyarázta a művész.

Renátó azt is elárulta, hogy boldog párkapcsolatban él.

 – mosolygott Renátó.

Bárki elképzelheti, hogy a hirtelen lebénulás mindenki számára tragikus, pláne egy olyan személy esetében, akinek a mozgás a hivatása, ilyenek a táncosok, artisták, sportolók. Nekik az egész életüket nulláról kell kezdeniük.

– Olyan az, mint amikor a számítógép processzorát kitörlik, és mindent újra kell telepíteni. Az viszont tudatosult bennem, hogy azzal a környezetemnek és önmagamnak sem tennék jót, ha elhagynám magamat. Egész életemet úgy éltem, hogy hajtott valami. Szeretnék a társadalom szerves része lenni, 

Korlátok között élem a mindennapjaimat, de igyekszem meglátni a szépet magam körül. Örülök, hogy újra dolgozhatok, és a társulatban is olyan csodálatos emberek vesznek körül, akikből erőt meríthetek.