Meghalt az Azahriah-t is menedzselő Supermanagement társalapítója, Ferich Balázs

2024. április 18. – 17:44

Másolás

Vágólapra másolva

Három éve tartó betegség után, 36 évesen meghalt a többek közt Azahriah-t is menedzselő Supermanagement társalapítója és a Blind Myself korábbi basszusgitárosa, Ferich Balázs. Halálát a kiadó-menedzsment másik alapítója és a Blind Myself énekese, Tóth Gergő jelentette be a Facebookon.

Mint írta, miután 2012-ben bevették Ferichet a zenekarba, hamar kiderült, hogy veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez, rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében is. Később együtt dolgoztak a Magneotonnál is, ahol a Cloud 9+-t menedzselték sikeresen.

Ezután pedig együtt alapították meg a Supermanagementet is, amivel hatalmas kockázatot vállaltak, de végül komoly vállalkozást csináltak belőle. „Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak” – írta Tóth Gergő.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!