Szőke András azért nem kapott filmes támogatást, mert nem is kért

Az abszurd elemekben bővelkedő szatirikus vígjátékot egy ideig csak vidéki városokban, falvakban, kistelepüléseken láthatja a közönség, stand up jellegű fellépésekkel kiegészítve.

A nagy szovjet mintát követő munkáskollektíva, valamint a kommunizmust építő szellem acélosabbá tétele érdekében szocialista brigádba tömörítik Szentes vendéglátóipari ágazatának dolgozóit a hetvenes évek elején. A brigád életének kiemelkedő eseményeit kézzel cirkalmazott ábrákkal és beragasztott fényképekkel dokumentálják egészen az addig működő rendszer összeomlásáig. Ez a bizonyos dokumentum, szocialista kódex kerül elő Szőke András Brigádnapló című filmjének elején, és már meg is indul az időutazás.

Sztárok és menők

Sorra elevenednek meg a szemünk láttára a hetvenes-nyolcvanas évek hétköznapi és ünnepi pillanatai. Szőke András független és kézműves  játékfilmjében a legnevesebb kőszínházi művészek mellett, mint Gáspár Tibor, Györgyi Anna, Kautzky Armand, Reviczky Gábor, Szarvas József, Vida Péter, Zelei Gábor, számos „amatőr” is megjelenik. Központi szerepet kapott többek között Can Togay, aki az elmúlt években leginkább a veszprémi Európa Kulturális Fővárosa-projekt főtanácsadójaként szólalt meg a nyilvánosság előtt, amúgy kiváló költő, rendezőként, színészként és egyetemi tanárként is európai rangú filmes.

Megkerülhetetlen figura a filmvásznon Mészáros Zoltán, aki nem mellesleg az alkotás producere, civilben részvénytársasági vezérigazgató és a magyar Rotary Club oszlopos tagja. Felbukkan még Fábry Sándor kultikus showman, Lajsz András kultikus bármixer, Badár Sándor kultikus vasutas, Abebe Dániel, azaz Bebe, a népszerű popzenész, Ferenczi György, a népi harmonikaművész, Bede Róbert gasztrolimpikon, sztárséf és tévészakács, valamint sokan mások.

A filmet a Rotary Magyarország szervezésében mutatták be az érdeklődőknek április 16-án az erzsébeti Duna-parton, a VakVarjú Csónakházban. A Brigádnapló múlt századi hangulatához jól passzoltak az alkalmi vetítővásznon megjelenő halvány képek és a Sokol rádió távoli recsegésére emlékeztető hangosítás, ám ezek alapján nem igazán lehet valódi műelemzésre vállalkozni. Ami így is megállapítható volt, az a tény, hogy minden résztvevő szívét-lelkét adta a produkcióba.

Egyértelmű, hogy a forgatások igen jó hangulatban teltek, a művészek kiválóan érezték magukat, élvezték, amit csinálnak. Felszabadult, sőt szabad, sok esetben színészileg is kiemelkedő pillantok tették gyakran szórakoztatóvá, néha elgondolkodtatóvá vagy megrázóvá a nézői élményt. Arra vonatkozóan, hogy miről is szól ez az egész, legjobb Szőke András szavait idézni:

„Az elején eldöntöttük, hogy ez nem a papírról, a bizonyítványokól fog szólni, hanem a közösség kereséséről, félelemről, a valahová tartozásról, a hiánygazdaságról. Mindez ugyanúgy érvényes az 1970–89 közötti időszakra, mint a mára.”

Hangulatát tekintve említhetnénk Tímár Péter Zimmer Ferijét, Egészséges erotikáját vagy akár Szomjas György Roncsfilmjét. Utóbbiban nemcsak játszott, hanem a forgatókönyv írásában is részt vett Szőke András. De idézhetjük akár Szőke stand up munkáit, valamint sokrétű  gerillamarketinges tevékenységét is. 

Mindenkiből a legjobbat

A történetben Dzsin nevet viselő pajkos vasutas és Blöff, a határozott takarító megjelenéseiben ott van Badár Sándor és Szőke András több mint fél évszázados közös múltja, Can Togay hat nyelven beszélő filozofikus recepciósa, Vida Péter higanycsípőjű szentesi Elvise, Reviczky Gábor joviális járási párttitkárfigurája, Györgyi Anna zseniális cukrásznője éppolyan fontos, mint Mészáros Zoltán többgenerációs karakterei, a helyi kirendeltséget vezető Barkaszként és utódja, Kis-Skoda szerepében. Ők megtették, ami elvárható tőlük, sőt annál többet is. A  többi már Szőke Andráson múlott, aki filmmé vágta, illesztgette, rakosgatta a spontán jeleneteket.  

Feltűnnek szovjet tévék és rádiók, NDK automobilok, savanyú kubai narancsok, egérszagú magyar lisztek is. Az utóbbi alapanyagból rágcsálóürüléket válogató éttermi kollektíva, a naplózott sport- és kulturális programok, a kézműves minyonná nemesült Petőfi- és Marx-szobrocskák, a tyúkként definiált páva és a kistermelői struccok, a járási Ki mit tud?-vetélkedők egymás után idéznek fel szürreális, megható, mulatságos vagy épp keserű emlékeket a szocializmus utolsó évtizedeiből ebben a furcsa filmben. Annak, aki nem élte át azt a kort, mert később született, dokumentarista pontossággal ad belőle ízelítőt a Brigádnapló. Ha pedig valaki még emlékszik rá, annak keserédes nosztalgiára, hangos röhögésre vagy megújuló haragra is lehetőséget nyújt. De lehet, hogy csak bólogat a végén, mert valami viccesebbre számított. 

Fotók: Havran Zoltán