Belföld

Tarlósék nem vették komolyan a főváros pedofilügyi vizsgálóbizottáságát: a beidézettek közül senki sem jelent meg

Egyetlen beidézett politikus sem ment el Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottsági ülésére, ahol a bicskei gyermekotthonban történt szexuális visszaélések hivatalos hátterét vizsgálták volna.

Ez már a második alakalom volt: a bizottság alakuló ülését március 4-én tartották. A testület elnöke a III. kerület polgármestere, a DK-s Kiss László összesen 11 embert hívott meg, köztük Áder János testvérét, Pölöskei Gábornét, Tarlós Istvánt és a volt főpolgármester egykori, ifjúsági ügyekkel foglalkozó helyettesét, Csomós Miklóst, hiába.

A Blikk cikke szerint Kiss és a bizottság tagjai hiába várták a főváros korábbi vezetőit. Kiss kijelentette, a bizottság ennek ellenére elvégezte a Fővárosi Közgyűlés által kiszabott feladatot. Minden 2011 előttről fellelhető információt megvizsgáltak, kikérték a fővárosi levéltárban található adatokat is. A kapott információk között nem találtak gyermekvédelmi jelzést, ami azt jelenti, hogy a fővároshoz nem érkezett ilyen 2011 előtt.

A bizottsági jelentésben részletesen szerepel a szóbeli meghallgatások, azonban az abúzusra utaló részeket a sértettek védelme érdekében nem írták bele a jelentésbe. Kiss László elmondása szerint az abúzusok áldozatainak szóbeli meghallgatása rendkívüli megviselő volt még számára is. Úgy fogalmazott:

Az intézményvezetők mindent megtettek azért, hogy a bántalmazásokról ne tudjon senki, az igazgató zöld lámpát kapott a tetteihez, hiszen semmilyen következmény, retorzió nem érte.

Az egyik jelentéstevő jelezte, hogy munkahelyi retorzió érte a bejelentése után, de a hivatalos helyeken ezzel sem foglalkoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik