Balog Zoltánt feljelentik a református zsinati bíróságon

  • narancs.hu
  • 2024. április 18.

Belpol

Az egyház tíz tagja szerint a zsinati törvények alapján Balognak már rég le kellett volna mondania a püspöki posztjáról is. 

A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. A csatorna információi szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, ebben pedig azt jelzik, hogy

a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Balog Zoltánnak.

Mint ismert, Balog Zoltán idén februárban azért volt kénytelen lemondani a Magyarországi Református Egyház zsinati lelkészi elnöki posztjáról, mert kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. Az egykori miniszter ugyanakkor a Dunamelléki Egyházkerület püspöki székét megtartotta.

Azóta sokan követelték a lemondását, most már 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, amelyben arra kérik Balog Zoltánt, mondjon le a dunamelléki püspöki tisztségéről is.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk