Lázár: Velünk lehet beszélni, Botka és Karácsony is meg tudott velünk állapodni, biztos lehet ilyen polgármestert választani Hódmezővásárhelyen is

2024. április 18. – 15:28

Lázár: Velünk lehet beszélni, Botka és Karácsony is meg tudott velünk állapodni, biztos lehet ilyen polgármestert választani Hódmezővásárhelyen is
Lázár János az első Szabadka–Szeged vonaton 2023 novemberében – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Azért remélem, nem rajtunk múlik a világ sora, mert akkor nagy bajban vannak” – mondta Lázár János a vásárhelyi Rádió 7 Közös Nevező című műsorában csütörtökön délelőtt. A műsorvezető azon felvetésére reagált az építési miniszter, hogy a világ vezetői – Donald Trump, vagy akár Vladimir Putyin – aszerint határozzák meg saját magukat, hogy Magyarországhoz milyen a viszonyuk.

Lázár szerint országunknak sokkal nagyobb a hatása a világ folyására, „mint amennyien vagyunk a sok-sok milliárdnyi ember között”. A miniszter azt mondta, „az elszigeteltség csak egy mese”. Szerinte befelé kell erősnek lenni, hogy aztán kifelé is hatást tudjanak gyakorolni, és az a cél, hogy Magyarország kulcsállam legyen.

A miniszter az interjúban utalt a pár nappal ezelőtti brüsszeli eseményre, ahol „betiltották” a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia nevű jobboldali rendezvényt, melyen Orbán Viktor is felszólalt, miután a belga bíróság végül engedélyezte azt azok után, hogy egy brüsszeli civil szervezet megtámadta a konferencia megtiltásáról szóló városi határozatot: „Az a Brüsszel kér bennünket számon demokráciából és jogállamból, aki maga rendőri erővel tiltat be és állíthat le tüntetéseket. Képzelje el, hogy ha Magyarország kormánya egy ellenzéki tüntetést, vagy egy ellenzéki konferenciát rendőri erővel tiltana meg vagy tiltana le. Mekkora cirkusz lenne Európában és a világban ebből”.

Lázár az interjúban elismerte, hogy a Novák–Varga-ügy sok nehézséget okozott a kormánypártnak, ebből kell talpra állni szerinte, ami csak küzdelemmel megy, és „az a helyzet, hogy a Fidesz egy olyan politikai közösség helyben és országosan is, ami ütésre keményedik”.

„Mennyi sárdobálást bír még ki a város lakossága?” – tette fel a kérdést Szabó Viktor Lázárnak Hódmezővásárhely kapcsán. Lázár szerint ma egy „bukott ember” vezeti a várost, „aki lényegében semmit nem tud elintézni, és sehol nem jegyzik” Lázár szerint. Nem hiszi, hogy Márki-Zay – akinek a nevét sokáig nem mondta ki – tud majd egy működő várost szervezni emiatt.

„Ha normálisan viselkedik egy polgármester”

„Pártállástól függetlenül itt van Szeged, ott lesz fejlődés” – hozta fel ellenpéldának a Botka László vezette várost a miniszter. Mint mondta, a szegedi fideszesekben rengeteg revansvágy van, és úgy gondolják, ideje Botkát elzavarni, de a szegediek érdekében ezt a különbözőséget, ezt a szembenállást félre lehet tenni. A világ legnagyobb új típusú autógyárát hozzák ide, mondta Lázár, majd megemlítette, hogy először 50, 100 ezer, majd 350 ezer autót gyártanak majd Szegeden:

„Ez azt mutatja, hogyha normálisan viselkedik egy polgármester, és nem a különbözőségeket keresi és nem a feszültséget gerjeszti, akkor lehet együttműködést találni”.

Lázár szerint „a városnak van szüksége a kormányra, és nem a kormánynak a városra, ez legyen világos mindenki előtt”. Ők csak egy ajánlatot tesznek a városnak, mely lakói majd erről döntenek. Lázár ismét példaként utalt a szegedi és makói polgármesterekre, akik „nem a város egyik felét csesztetik reggeltől estig”, hanem azon dolgoznak, hogy jó legyen a városnak. Szerinte Szegeden és Makón élnek a lehetőséggel, így lesz autóipar, fognak oda települni beszállítók is. „Velünk lehet beszélni, mert ha Botka és Karácsony meg tudott velünk állapodni, akkor biztos lehet olyan polgármestert választani Hódmezővásárhelyen, aki erre kész és képes.”

Teljes hülyeség

Szóba került a nemrégiben végrehajtott tarifareform is. Szabó Viktor műsorvezető felvezette, hogy ilyen átfogó reformot senki nem hajtott végre a hazai vasút 150 éve alatt, mire Lázár szerényen kijavította őt, mondván, ez nem teljesen igaz. A miniszter ezután elárulta, azért volt szükség a mostani reformra, mert az ország kényszerhelyzetben van, és a háborús körülmények között sokkal nehezebb a gazdasági helyzet. Sokkal többet kell költeni a hadseregre az építési miniszter szerint, emiatt kevesebb pénz jut a közlekedésre is.

Kitért arra, hogy a nemrég bevezetett tarifareform kapcsán a kritikusok azt kifogásolták, hogy többe kerül majd az államnak és kevesebb ember lesz a járatokon, ami „teljes hülyeség” Lázár szerint. Mint mondta, sokkal többen utaznak ma busszal és vonattal, amihez az üzemanyagárak is hozzájárulnak, és az olcsóbb jegyből és bérletből többet vásárolnak, így a bevétel is „legalább annyi, vagy több, mint volt”. Mint mondta, további megállapodásokat is kötnek majd a választások után a városokkal. Példaként Szegedet említette, ahol jelenleg csak a tram-train esetében van ilyen különmegállapodás, „ezen gondolkodunk most, hogy az ősztől ezt hogyan tudjuk rendezni”.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!