„Belefáradtam” – súlyos döntést hozott a magyar mulatós sztár

Ide vezetett a csalódottsága.

Végleg elege lett a csalódásokból, ezért már nem vágyik új szerelemre Koczka Géza. A zenész legutóbbi párkapcsolata nagyjából két évvel ezelőtt ért véget, ami a jegyesség felbontásával is járt, ugyanis már az esküvőt tervezték.

Mc Hawer a csütörtöki Mokkában azt állította, nem az közelmúltban történtek, sokkal inkább az elmúlt 58 év csalódásai eredményeképpen jutott erre a súlyos elhatározásra. Úgy véli, minden érzelmet, így sajnos a keserűséget is másokhoz képest fokozottan éli meg.

Elárulta, minden nap figyelemmel kíséri a TV2 Házasság első látásra című műsorát, az ott látottak pedig csak megerősítik őt abban, hogy más emberek kapcsolatai sem különbek, mint az övéi voltak, hiszen mindegyik csak kompromisszumokkal lehet működőképes.

Ezekbe az alkalmazkodásokba ennyi év alatt most már én belefáradtam

– jelentette ki, és hozzátette, sosem volt meg az az összhang a partnerei és ő közte, amire vágyott. 

A mulatós sztár férfiként megtanult mosni, vasalni és főzni, így remekül tud gondoskodni magáról egyedülállóként is.

Úgy látja, vonzó lehet egy híres emberrel ismerkedni, ám rengetegen csak később jönnek rá a hátulütőkre. Mc Hawer például egy éjjeli bagoly, aki aztán délig alszik, a hétvégéi mindig foglaltak, ez pedig sok kapcsolatban átlépi a vörös vonalat.

Koczka Géza élete mégsem csak a sikertelenségekről szól: nagyon büszke arra, hogy tíz és fél évvel ezelőtt felül tudott kerekedni alkoholproblémáin. Állítása szerint „rá kellett szoknia a józanságra”, ugyanakkor nagyon élvezi, hogy azóta mindig, minden helyzetben valóban jelen van.

2024. április 18. 13:59
Kanadában letartóztattak három indiai állampolgárt egy szikh vezető meggyilkolása ügyében
A kanadai rendőrség pénteken letartóztatott három indiai állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a ...
Súlyos vadászbaleset: Megölt egy embert a rosszul elsütött fegyver
A férfi 44 éves volt.
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt az éjszaka Párizs közelében
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt péntek éjszaka a Párizshoz közeli Seine-Saint-Denis megyében: egy em...
Vonatbaleset Nyírbogátnál, 70 embert kellett elszállítani a helyszínről
Egy autóval ütközött a szerelvény.
Nagy volt a baj Paksnál, közleményt adott ki a katasztrófavédelem
Nagyjából 600 négyzetmétert érintett.
Orosz–ukrán háború és illegális bevándorlás – ezektől tartanak leginkább az európaiak
Világháborútól tartanak az európaiak, az illegális bevándorlás elleni erősebb fellépést sürgetik.
Így sodródhat bele egész Európa a háborúba
A háborúpárti nyugati politikusok már egyértelműen az oroszok elleni összecsapásra készülnek. A lengyel külügyminisz...
Autó hajtott a Fehér Ház kapujának, a sofőr meghalt
Autó ütközött a Fehér Ház egyik kapujának Washingtonban, a sofőr meghalt, az eset nem okozott biztonsági kockázatot ...
Mi lesz velük, ha mi már nem leszünk?
Nem beszélnek, saját világukban élnek, amit csak ők értenek. Mi csak annyit tehetünk, hogy fogjuk a kezüket és vigyá...
Tények teljes adás, 2024. május 5., vasárnap
SZÖRNYETHALTAK - Szörnyethalt egy harminc év körüli férfi és a barátnője egy hármas karambolban, két száguldó autós ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.