Belföld

Videón, ahogy egy anya lopni tanítja a 7-8 éves gyermekeit a DM-ben

Lopásra tanította a kisgyermekeit egy fiatal dunántúli nő a nyíregyházi DM-ben. A drogéria biztonsági kamerájának a felvételén jól látszik, hogy a luxustermékekre utazó nő összehangoltan tüsténkedett csemetéivel. A Nyíregyházi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette állítja bíróság elé többgyermekes fiatal anyukát.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a fiatal nő csak átmenetileg tartózkodott Nyíregyházán a 7-8 éves gyermekeivel.  A vádirat szerint a nő tavaly májusban bement az egyik belvárosi drogériába a három kiskorú gyermekével együtt azért, hogy gyermekei segítségével termékeket lopjon.

A nő  és az alig 7-8 éves gyermekei egy órát tartózkodtak az üzletben, nézelődtek, összehangoltan mozogtak, és közel 40 ezer forint értékben napszemüvegeket, arckrémet és egyéb dekor kozmetikumokat loptak el.

A nő gyermekei ruházatába, valamint a nála lévő táskába és kabátjába rejtette az árukat. A kicsik végig figyelemmel kísérték az anyjuk tevékenységét, és segítségére voltak az elvenni kívánt tárgyak elrejtésében, és maguk is tettek el árucikkeket az anyjuk táskájába.

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a gyermekei erkölcsi fejlődését veszélyeztető anyára azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik