Belföld

Berki Sándor: Létezik egy erős közös pont Magyar Péter és köztem

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Noha, azt mondja, nem a Tisza Pártba tart. Legalábbis: „Az idei évben nem tervezek ilyen döntést.” Interjú egyebek mellett elszipkázásról a Párbeszédből kilépő roma országgyűlési képviselővel.

Ezt most miért?

Azért, mert súlyos gondok vannak a pártban. És azért, mert a Párbeszéd, a DK és az MSZP részvételével létrejött egy hármas pártszövetség, mely engem, párbeszédes országgyűlési képviselőt soha meg nem kérdezett, nem tájékoztatott, még csak nem is kommunikált velem.

Ami számomra azt jelenti, hogy nem számítanak rám sem az önkormányzati, sem az EP-kampányban, sőt, a 2026-os országgyűlési választásokra sem számítanak rám egyéni képviselőjelöltként.

Csakhogy én tenni akarok. Mindezek miatt jelentettem most be nyilvánosan is, hogy kiléptem a pártból.

Mint a pártja szerda délutáni közleményéből kiderült, ön valójában már tavaly november végén távozott a Párbeszédből. Ehhez képest csak most, szerda reggel közölte a hírt. Miért?

Mert mostanra tisztult ki a kép. A pártból ugyan elegem lett, de a Párbeszéd parlamenti képviselőcsoportjának tagjait tisztelem, becsülöm, szeretem, velük élmény együtt dolgozni. Sajnos a frakció körül is kialakult némi feszültség, és novemberben még azt sem tudtuk, hogy Mellár Tamás marad-e a képviselőcsoportban. Aztán Tamás szerencsére maradt, a frakcióvezető a nagyszerű Tordai Bence lett, ami számomra biztosíték az érdemi munkára. Ezért úgy döntöttem, hogy noha a pártból kiléptem, a frakciónak továbbra is tagja maradok.

Farkas Norbert / 24.hu Berki Sándor a Számoljuk fel a végrehajtói maffiát! címmel meghirdetett tüntetésen a Fővárosi Törvényszék előtt 2023. május 30-án.

Szóval novemberben berágott a mellőzöttség miatt, asztalt borított, de a hiszti dacára annyira azért eszénél volt, hogy tudta, frakció nélkül, mindenkitől független képviselőként attól a szerény nyilvánosságtól is elesik, amiben eddig része volt, és lényegében vége a dalnak.

Így valahogy.

Annak mi az oka és az értelme, hogy most, közel öt hónap múltán egy Facebook-posztban megszellőztette a pártbóli kilépését?

Az, hogy már nem volt értelme titokban tartani. És nem is lehet a végtelenségig.

Megbánta már, hogy dühében kilépett a pártból?

Dehogy bántam. A mai napig nincs hír arról, hogy a hármas pártszövetség legalább gondolkodna azon, hogy indít egyéniben 2026-ban.

Naná, hiszen az ellenzékben az ilyen kérdések a finisben, az aktuális erőviszonyok alapján dőlnek el, azokat meg már a most júniusi önkormányzati és EP-választás is teljesen átírhatja.

Ettől még az ellenzék elemi érdeke mihamarabb megnevezni és felépíteni azt a 106 politikust, aki 2026-ban az egyéni választókerületekben felveszi a harcot a Fidesz helyi jelöltjével.

Ha késlekedünk, ha hosszas és pitiáner alkuk nyomán az utolsó három hónapban jutunk egyezségre a jelöltjeinkről, akkor 2026-ban nem kétharmados, hanem négyötödös vereséget szenvedünk.

Már eleve az marhaság, öngyilkosság, hogy pártalkuk határoznak a jelöltekről. Tisztességesebb és hatékonyabb, ha a választók döntenek az aspirálók között, mégpedig nem pártszín alapján, hanem az egyes személyek közéleti tevékenységének ismeretében.

Vagyis ön előválasztást akar mihamarább.

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz elzavarásához vezető úton az előválasztás az első lépés.

A Párbeszédből való kilépése első indokaként említette az imént, hogy gondok vannak a pártban. Milyen gondok?

A legfőbb gond a pártvezetés és a parlamenti frakció közötti fokozódó egyet nem értés.

Ön kivel és mivel nem értett egyet?

Ezt inkább nem fejtem ki mélyebben… Az egész valahogy szétcsúszott, szétesett, megszűnt az összhang, az egyetértés, az együttműködés. Tagja voltam a pártnak, de mintha mégse lettem volna.

Mi már interjúztunk egyszer az ön salgótarjáni otthonában, pár hónappal a 2022-es országgyűlési választás előtt, amikor még csak terv volt, hogy ön, a gyári roma munkás és párbeszédes aktivista felkerül a közös ellenzéki listára, ráadásul akár befutó helyre. Arra a kérdésemre, hogy mekkora potenciált lát a Párbeszédben, azt felelte: hatalmasat. Hatalmasat tévedett?

Nem tévedtem, mert akkoriban igenis benne volt a pártban a potenciál.

S ma?

Ma már semmi potenciált nem látok benne. Végtelenül sajnálom, hogy a Párbeszéd feladta az önállóságát.

Ha egy pártot kettő százalékra mérnek, miközben az önálló parlamentbe jutáshoz öt százalék kell, akkor nincs nagyon mit feladnia.

Mi sosem pártként voltunk erősek, bár lehettünk volna, erre utaltam a hatalmas potenciállal. Hanem politikusokban voltunk erősek olyannyira, hogy önállóan indulva az önkormányzati és az EP-választáson is tisztes eredményt érhettünk volna el. Ehhez képest a pártvezetés által kötött alku miatt alig jutott jelölt a Párbeszédnek. Félre ne értsenek: nem ellenzem a szövetségkötést, de az együttműködés nem azonos azzal, hogy mindenünket beáldozzuk.

Mi lesz önnel?

A párbeszédes frakció tagjaként végzem a képviselői munkámat. Tordai Bencétől, Mellár Tamástól és Jámbor Andrástól még mindig rengeteget tanulok.

Bízom benne, hogy velük összefogva olyan teljesítményt tudok felmutatni, hogy nem lesz senki a komplett ellenzékben, aki megkérdőjelezné, hogy Nógrádban én vagyok a legalkalmasabb a Fidesz kihívójának szerepére.

Farkas Norbert / 24.hu Berki Sándor és Jámbor András.

Ha maradt volna párttag, még kevésbé akadna megkérdőjelező, nem?

Én továbbra is segítem a pártot, annak önkormányzati embereit, már aki nem haragudott meg rám annyira, hogy elküldjön a fenébe.

Van ilyen?

Van, persze.

Mi lesz, ha 2026-ban az ellenzéki pártok mégsem önt ítélik a legjobb nógrádi közös jelöltnek?

Akkor a választók a választókerületben eddig elvégzett és az eztán elvégzendő munkám alapján megkérdezik majd a pártokat: miért nem ezt a dolgos Berkit támogatjátok, szerintetek miért nem ő a megfelelő ember?

Optimista.

Nincs más utam. Mindenki tegye hozzá a magáét ahhoz, hogy az Orbán-rendszert vagy legalább a kétharmadot megdöntsük. Ehhez olyan politikusok kellenek, akik a választókerületükben építkeznek. Én ilyen vagyok. Nem szeretnék alku tárgya lenni, nem szeretném, ha 2026-ban nem a terepen végzett munkám, hanem mindenféle pártvezetők közti alkuk döntenék el, indulhatok-e nógrádi képviselőjelöltként.

Ön 2022-ben sem egyéniben indult, hanem pártalku nyomán, közös listáról került a Házba, köszönhetően annak, önt idézem, hogy életében először előnye származott abból, hogy roma, meg abból, hogy melós.

Tök komolyan mondom:

tényleg nem akarom, hogy az MSZP meg a DK döntsön rólam.

Soha többé nem akarok listás lenni.

Pontosabban: nem akarja megkockáztatni, hogy 2026-ban leszorul a vélhetően karcsúsodó lista befutó szakaszáról. Márpedig, ha nincs nyerő listás hely, az az egyetlen lehetőség arra, hogy országgyűlési képviselő maradjon, ha egyéniben győz.

Na, egyebek mellett ezért hoztam most nyilvánosságra, hogy független lettem.

Vagyis?

Vagyis bármely ellenzéki csoportosulással együttműködöm annak érdekében, hogy a nógrádi körzetemben elvegyük a mandátumot a Fidesztől.

Mázli, hogy épp nő a semmiből egy új erő, mely szintén a Fidesz trónfosztását tűzte ki célul. Ráadásul ez az erő is jórészt a vidékjárásban és a pártépítésben látja a siker zálogát. És hát ön pont pártépítésben jó: annak idején ön alapította a Párbeszéd első alapszervezetét Nógrád megyében, aztán Jász-Nagykunban és Hevesben is, majd besegített Szabolcsban és Hajdú-Biharban. A most a semmiből kinőtt új erő nem más, mint Magyar Péter Tisza Pártja. Interjúnk legfontosabb kérdése: ön is oda tart?

Válaszom egyértelmű: nem.

Biztos?

Mióta kiléptem a Párbeszédből, nem gondolkoztam azon, hogy belépjek egy másik pártba.

Ezután fog gondolkodni rajta?

Nem látok a távoli jövőbe.

Meddig lát el?

Jelen pillanatban azt nyugodtan le merem szögezni, hogy az idei évben nem tervezek ilyen döntést.

Mármint azt nem tervezi, hogy idén csatlakozik Magyar Péter alakulatához?

Azt nem tervezem, hogy idén bármely párthoz csatlakozzam.

Kereste párt?

Rengeteg megkeresést kaptam.

De hát csak pár órája tudatta a nyilvánossággal, hogy kilépett a Párbeszédből.

Politikai körökben december óta nem titok, hogy eljöttem a Párbeszédtől.

Mely pártok keresték meg?

Parlamentiek és nem parlamentiek is.

És?

Mindenkivel szívesen beszélgettem, és mindenkinek elmondtam, hogy nem azért léptem ki, hogy átüljek máshova. Noha, ha megtenném, anyagilag jobban járnék, de én nem azért politizálok, mert a zsebemet szeretném tömni, hanem azért, mert tenni akarok.

Magyar Péter vagy bármelyik embere megkereste önt, hogy dolgozzon a Tiszáért?

Egyértelműen és őszintén válaszolok: nem.

Ön kereste őket?

Nem.

Ha eztán keresnék Magyarék, ön azt felelné, hogy majd jövőre térjenek vissza a kérdésre?

Ha bárki keres, beszélek vele, és leszögezem, hogy az idén nem lépek be sehová.

Ön kilátogatott Magyar Péter legutóbbi tüntetésére. Posztolta is.

Azért posztoltam, mert nem titok.

Mint gondol Magyar Péterről és pártjáról? Reálisnak tartja, hogy Magyar elszipkáz országgyűlési képviselőket az ellenzéktől? Csak mert nekem is az ugrott be elsőre, amikor olvastam az ön kilépését a Párbeszédből, hogy na, megindult az átvándorlás.

Nem az számít, hogy én vagy ön mit gondolunk Magyar Péterről, hanem az számít, hogy az emberek mit gondolnak róla.

Mohos Márton / 24.hu Magyar Péter beszéde a Kossuth téren 2024. április 6-án.

Ön szerint mit gondolnak Magyarról az emberek?

Jelen pillanatban azt gondolják, hogy Magyar Péter lehetőség az Orbán-rendszer megbuktatására.

Ami önre nézve mit jelent?

Rám nézve? Nekem Magyar Pétertől függetlenül is az feladatom a politikában, hogy a választói akaratot képviseljem.

Nem inkább az, hogy a saját világképe, értékei alapján alternatívát kínáljon a hatalommal szemben, erről győzze meg a választókat, s aztán az ígéreteinek megfelelően képviselje őket?

Ez a két szempont nem mond ellent egymásnak.

Az ön világképe, értékei, ígéretei összeegyeztethetők Magyar Péter világképével, értékeivel, ígéreteivel?

Szerintem nincs köztük érdemi ellentmondás.

Magyar Péter világképével, értékeivel, ígéreteivel nem vagyunk teljesen tisztában.

Hiszen még csak most lépett a politikába.

Az mindenesetre biztos, hogy létezik egy erős közös pont Magyar Péter és köztem: a végrehajtási botrány.

Ugyanis a végrehajtási botrányt, ami szerepet játszott az ő közéleti berobbanásában, én indítottam el egy parlamenti felszólalásommal, ami egyébként törvénymódosításhoz vezetett.

A végrehajtási botrányt Schadl György és Völner Pál lebukása indította el. Őket nem ön buktatta le.

A parlamenti munkámban az első perctől prioritás a végrehajtások körüli temérdek visszaélés elleni harc. Amiben hatalmas segítségem, hogy Magyar Péter is keményen harcol a végrehajtói maffia ellen. Ez föltétlenül közös pont köztünk.

Ön már szervezett pártot a Párbeszédnek. Magyarnak is tudna pártot szervezni, aktivistákat, tagokat toborozni?

Bárkinek tudnék. De bárkinek nem csinálnám.

Magyarnak csinálná?

Számomra Nógrád megye a legfontosabb.

Senkit nem akarok és nem is fogok beléptetni senkinek a pártjába.

Én azzal fogok össze, akinek az Orbán-rendszer leváltása mellett Nógrád felemelése is fontos.

És ha Magyar azt mondja, hogy neki az Orbán-rendszer leváltása mellett Nógrád felemelése is fontos?

Akkor van miről beszélnünk. Akivel a célokban egyetértünk, annál nem érdekel, melyik párt tagja, lehet tőlem DK-s, MSZP-s, momentumos, magyarpéteres, bármilyenes.

Nem finnyáskodik. Mondjuk ahhoz, hogy a következő Országgyűlésnek is a tagja lehessen, kell legalább egy párt, amely önt indítja.

Igen, ez az alap.

Az ön volt pártja, a Párbeszéd is azt mondja, hogy fontos neki Orbán leváltása és fontos neki a vidék.

A Párbeszéd párttal szakítottam a már taglalt okok miatt.

Egyikőjük sem tartozik a másiknak?

Tartozni?

Ön azt kapta a Párbeszédtől, hogy kitörhetett a gyárból, a szalag mellől, a hatnapos munkahetekből, a tizenkétórázásból, a portás packázásából, a kiszolgáltatott melóslétből, a csóróságból, és pár év alatt öltönyös országgyűlési képviselő lett milliós fizuval. Ehhez képest ön mit adott a Párbeszédnek?

Koordinátornak mentem kevesebb pénzért, mint amit a szalag mellett kerestem, és a munkámnak köszönhettem, hogy a törvényhozásba jutottam. Komoly szerepet játszottam abban, hogy a Párbeszéd országos párt lett. Kineveltem új politikusokat a pártnak, önkormányzati képviselőket, koordinátorokat, beemeltem aktivistákat, tagokat. Párton belül létrehoztam a roma műhelyt jelentős programokkal. Kétségtelen, hogy rengeteg időt, energiát elvitt beletanulnom a politikába, de egyetlen percet sem lazsáltam el.

Ezért is magabiztosan állíthatom, hogy a pártom sokkal jobban használhatott volna annál, mint amennyire használt. Én vagyok a Magyar Országgyűlés első roma származású jegyzője. Nem volt még ilyen.

Végtelenül büszke vagyok arra, hogy ebben a pozícióban is megállom a helyemet. Erre brandet lehetett volna építeni. Kár, hogy nem tették.

Farkas Norbert / 24.hu

A 2022-es interjúnkban azt ígérte, ha országgyűlési képviselő lesz, akkor: „Az első utam Gyöngyösre vezet majd, a gyárba, a kollégákhoz, akikkel két évtizedet húztam le, viszek boroskólát, már itthon összepancsizom, aztán iszunk a buszmegállóban. Délutános műszak végére kell menni, mert akkor már sötét van, fényes nappal csak nem állunk neki köztéren piázgatni. És kicsit elbeszélgetünk. Ezzel még tartozom nekik. Az ember sose feledje, honnan jön.” Megvolt a boroskóla?

Meg, ha nem is közvetlenül a megválasztásom után. És nem Gyöngyösön, mert addigra a kollégák már a gödöllői gyárba jártak dolgozni. De ott műszak után szépen beálltam a kapuba, vonultak ki sorban, én meg öntöttem a boros kólákat, nyomtam a kezükbe. Maradjunk annyiban, hogy jó hangulatú este kerekedett, kólából és borból is szépen fogyott.

Legközelebb mikor szándékozik ünnepi boroskólázni?

2026-ban, amikor megnyerem az egyénit.

Kikkel?

Akik segítenek az ehhez vezető úton.

Cigányként egyéni választókerületet nyerni Magyarországon – ez nem szerény vállalás.

Olyannyira nem, hogy én lennék az első ilyen.

Tényleg?

Tényleg bizony. Az Országgyűlésbe roma képviselő mostanáig kizárólag listán jutott be.

Tán nem véletlen. Magyarországon választókerületi többséget építeni egy cigány jelölt mögé, hát.

Mindenki azt mondja, hogy lehetetlen küldetés, hülye vagy, Sanyi, képtelenség megcsinálni, ülj már a seggeden. Szerintem viszont megcsinálható. És ha sikerül, az azt jelzi, hogy meggyőztem a választók többségét, hogy ne származás, hanem munka alapján ítéljenek. Nincs ennél tisztességesebb, felemelőbb feladat.

Már akkor interjúztuk Berkit salgótarjáni paneljében, amikor még csak álom volt az országgyűlési képviselőség
Boroskólával, a buszmegállóban nyitná a parlamenti képviselőségét a salgótarjáni roma munkás, Berki Sándor
Rég ült munkásember a parlamentben, most viszont úgy néz ki, hogy tavasszal bekerülhet egy salgótarjáni, 44 éves, cigány férfi, aki bő két évtizedet húzott le szalag mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik