A legtöbb elbukott sajtóper 2023-as dobogósai: Magyar Nemzet, Mediaworks, Origo

2024. április 18. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

Az Átlátszó a korábbi évekhez hasonlóan közadatigényléssel idén is kikérte a Fővárosi Törvényszéktől az előző év sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi perre vonatkozó információit. Ezekből kiderült, hogy a legtöbb, összesen hét sajtópert a Magyar Nemzet vesztette el, a személyiségi jogi pereknél pedig a Mediaworks lett a negatív rekorder 5 elmarasztaló ítélettel. A kormánypárti médiatermékek 2023-ban összesen 22 pert vesztettek el.

A Telex, az Átlátszó és az RTL az ellenük indított perek mindegyikét megnyerte, a Pesti Srácok viszont az összes ügyét elbukta.

A kormánysajtó ellen összesen 35 sajtó-helyreigazítási, valamint képmáshoz és hangfelvételhez való jog megsértésével kapcsolatos keresetet nyújtottak be 2023-ban, ebből 22 pert vesztettek el teljesen vagy részlegesen, vagyis az esetek 62 százalékában elmarasztalta őket a bíróság.

Az élen tavaly a Magyar Nemzet (online és nyomtatott egyben) végzett, ami ellen 10 kereset érkezett tavaly, ezekből 7 esetben elmarasztalta a lapot a bíróság A második a megyei lapokat összefogó Mediaworks lett 7 keresetből 5 elmarasztaló ítélettel, a harmadik pedig az Origo, ami 6 ügyből 4 alkalommal vesztett a bíróságon.

Az Átlátszó 2018 óta kéri ki az elvesztett sajtó-helyreigazítási perek információit: a kormányközeli média 2017-ben 53 helyreigazítási pert vesztett, 2018-ban 109-et, 2019-ben 73-at, 2020-ban 57-et, 2021-ben 54-et, 2022-ben pedig 29-et. Hat év alatt így összesen közel 400 helyreigazítási pert vesztettek el ezek a médiatermékek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!