- Hirdetés -

Tovább erősödött a BioTechUSA

|

- Hirdetés -

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.

Öt márka, de egy közös út jellemzi az 1800 munkavállalóval és 4500 partnerrel rendelkező BioTechUSA-cégcsoportot, amely immár 103 országban van jelen 49 webshoppal és 307 üzlettel. A vállalat része a BioTechUSA márkán kívül - mely az átlagembereket motiválja egyéni céljaik elérésében, legyen szó alakformálásról, állóképességi sportokról, vagy éppen tartós életmódváltásról; az edzőtermi edzések iránt elkötelezett brand, a Scitec Nutrition; Magyarország több mint 20 éves étrendkiegészítő webáruháza, a Builder; továbbá az egyedi keverőpalackokat gyártó üzletág, a ShakerStore, illetve a vitaminkészítményeket forgalmazó VitaminShop.

Új rekordok

A fogyasztói bázis építéséhez hozzájárult, hogy az emberek jobban odafigyeltek az egészségükre, mint korábban, ugyanakkor az alapanyagok áremelkedése és hektikus elérhetősége megnehezítette a beszerzést és a gyártást. Ebből adódóan a raktárkészletek rövid idő alatt felértékelődtek, önfinanszírozó vállalatként pedig gondoskodni kellett arról, hogy az előre nem látott tőkeigénynek meglegyen a fedezete.

A nehezített pálya ellenére a társaság 15 százalékos forgalomnövekedéssel új, 90,49 milliárd forintos árbevételi csúcsot ért el tavaly. Ami legalább ilyen fontos, nyereséges évet tudhat maga mögött, hiszen az EBITDA-ja, vagyis a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye 10,1-ről 10,47 milliárd forintra ugrott. Az árbevétel pedig továbbra is rendkívül diverzifikált: az export 80 százalékos súlyának az adja a valódi értékét, hogy több mint 20 desztinációban bonyolít már ma is forintban kifejezve milliárdos forgalmat.

Omnichannel stratégia és széles termékportfólió

A legnagyobb kereslet továbbra is a fehérjeporok iránt van, de ma már minden eddiginél szélesebb termékportfólió épül köré. Az étrendkiegészítők térhódítása úgy folytatódott tavaly, hogy a technikai jellegű kiegészítők – így a kapszulák, a tabletták – mellett egyre több speciális élelmiszer jelent meg. A gazdasági környezettel együtt azonban a vásárlói szokások is változtak, amihez minden egyes szakterületnek alkalmazkodnia kellett.

Amilyen széles a termékpaletta, olyan változatos az értékesítési modell is: a cégcsoport omnichannel stratégiát folytat, vagyis az összes lehetséges platformon proaktívan jelen van: a termékek elérhetők offline és online, saját, illetve partneri webáruházakban és boltokban, edzőtermekben, szuper-, hipermarketekben és diszkontláncokban, drogériákban, töltőállomásokon, valamint patikákban egyaránt. Emellett 45 új üzletet nyitott Európa-szerte, megnyílt a nemzetközi 100. üzlet, az első spanyolországi BioTechUSA egység, debütált az első külföldi Scitec Nutrition bolt Németországban és a budapesti Allee bevásárlóközpontban található exkluzív 110 négyzetméteres egységben először váltak elérhetővé saját tervezésű Apparel ruházati termékei offline formában.

Növekvő jelenlét a bel- és külkereskedelemben

A hazai piacvezető szerep megőrzése mellett exportőrként olyan kulcsfontosságú célországokban növelte a részesedését tavaly, mint Franciaország, Németország vagy Lengyelország. Dinamikusan növekedett a régiós piacokon túl Dél-Európában, így Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban is, északon pedig Norvégiában és Izlandon. Európán kívül továbbra is figyelemreméltó az a masszív bővülés, amit például Irakban vagy Vietnámban ért el a vállalat. A fenntartható fejlődés egyik záloga, hogy a fizikai boltokban még nagyobb hangsúlyt kapott a dolgozók képzése, az e-kereskedelemben pedig a saját webshopok mellett egyre meghatározóbb láb az Amazon és a Facebook Marketplace.

Hatékonyságnövelés a gyártásban

Közel 44 000 négyzetméter hasznos alapterületen, 24 000 raklap tárolási kapacitással bírnak a BioTechUSA-cégcsoport saját tulajdonban lévő gyártóközpontjai Szadán és Dunakeszin, illetve logisztikai központja Szadán. A vállalatnak saját termékfejlesztési és minőségirányítási divíziója van. Évente több mint 200 000, naponta átlagosan közel 1000 vizsgálatot végez, telephelyenként évi 12 külső és 17 belső auditnak kell megfelelnie. Mindkét komplexum ugyanazon minőségirányítási és élelmiszerbiztonsági szabványoknak – ISO 9001, ISO 22000, FSSC 22000, GMP, IFS Food és Halal – megfelelően működik, melyeket folyamatosan fenntart, auditál, illetve a piaci igényeknek megfelelően bővít és fejleszt. Az éves gyártási kapacitása 20 millió szelet, 20 000 tonna por, 1 milliárd kapszula és tabletta. Újabb mérföldkő, hogy közel 1 milliárd forintos beruházás keretében, 245,4 milliós állami támogatással új, az „árut az emberhez” elven működő modern automata raktárral bővült a szadai bázis, amely 450 négyzetméter alapterületen 60 000 rendelés lebonyolítására alkalmas havonta. A fejlesztésnek köszönhetően a raktár percenként 8 rendelés kiszedésére képes. Ezáltal a kiszedési idő töredéke lett a kézi kiszedési időnek, így a vevői és partneri rendelések összeállítása jóval hatékonyabbá vált. Emellett a szervezetfejlesztés következő lépéseként a közelmúltban megvalósult a Budapest IV. kerületi, Ezred utcai bérelt raktárának költözése, ugyancsak Szadára pedig több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, vadonatúj, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk is megépült, amiben egy kétszintes edzőterem is helyet kapott.

Jól reagáltak a munkaerő-piaci kihívásokra

A vállalatnál 1800 munkavállaló dolgozik, az átlagéletkor 34 év, az alkalmazottak kicsit több mint a fele nő. A társaság a feszített munkaerőpiac kihívásaira jól reagált: a kollégák folyamatos fejlesztése mellett belső karrierutat, megfelelő juttatási csomagot, hosszútávú tervezhetőséget, ezáltal kiszámítható jövőképet biztosít számukra. Az úgynevezett multi-user rendszer révén pedig a szadai logisztika és gyártás, illetve a két gyártóüzem dolgozói képesek más területen is munkát végezni. Befejeződött a 3 szintes, 1500 négyzetméter beépített hasznos összterületű óbudai régi irodaháza teljes felújítása, mely modern munkakörnyezetet biztosít a dolgozóknak többek között 170 új munkaállomással és 470 négyzetméteres edzőtermi egységgel.

A beruházások és fejlesztések elsődleges célja, hogy a cégcsoport növelje az ipari átlagnál magasabb munkaerőmegtartó képességét és tovább csökkentse az amúgy is alacsony fluktuációs rátát. Ezen innovációk mellett a vállalat tavaly is folyamatosan kereste az értékteremtési lehetőségeket, társadalmi felelősségvállalási programja keretében pedig 2023 év végéig összesen 355 millió forint értékben adományozott mintegy 83 000 doboz terméket, készpénzt, illetve rehabilitációs, diagnosztikai és terápiás eszközöket. Jótékonysági kezdeményezéseiket 51 CSR-kampány során valósították meg, eddig 144 szervezet munkáját támogatva.

Válságálló cég

„Az étrendkiegészítők piaca nem válságálló, mi vagyunk egy válságálló cég a piacon” – összegzett Lévai Bálint vezérigazgató, társtulajdonos. Felidézte, hogy míg a pandémia időszaka elsősorban a kereskedelmi lábat tette próbára, addig a háború közvetett hatásaként jelentkező energiaválság és magas infláció inkább gyártói oldalon vizsgáztatta őket. Az elmúlt évben pedig azzal kellett megbirkózniuk, hogy a fogyasztói árak növekedésével hiába egyre egészségtudatosabbak a vásárlók, a pénztárcájukra is egyre jobban figyelnek. A cégvezető hozzátette: “Miközben a prémiumtermékek növekedési pályája töretlen maradt, minden más áruosztályban átalakult a keresleti oldal. Hullámhegyek és –völgyek eddig is voltak, ezután is lesznek, de mi a nehezített pályán is meneteltünk tovább.” A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta: ha a BioTechUSA-cégcsoport útja egy maratoni futás, akkor a 42-ből még csak az 5. kilométernél járnak. Ez azt is jelenti, hogy nagyon sok fejlődési terület van, számtalan piacon várnak még rájuk eddig kiaknázatlan lehetőségek. Úgy fogalmazott, hogy ha a következő tíz évben „csak” 10-20 százalékos növekedési lépésekkel haladnak előre, azzal már elégedettek lehetnek, de ennél vannak ambiciózusabb terveik is.

Idén sem lassítanak

Az idei év több mint 50 boltnyitást hozhat: a tervek szerint 15-15-öt a francia és a német, nyolcat a spanyol, ötöt-ötöt pedig a lengyel és az olasz piacon, utóbbival újabb országot satírozhat be az eddig érintetlen desztinációk listáján. A tervek szerint a szomszédos államok közül Ausztriában és Szlovákiában is megnyílik két-két üzlet, ha pedig Romániában sikerül megnyomni a startgombot, az rögtön 5-10 boltot is magával hozhat. Mindeközben Magyarországon reálisan 6-7 Scitec Nutrition és 1-2 BioTechUSA üzlettel bővülhet a hálózat.

A fentiek mellett egy évi több mint 50 millió prémium fehérjeszelet előállítására alkalmas gyártósor kialakítása is folyamatban van a szadai gyártó- és logisztikai komplexumban. Az év során megkezdik az üzemi szociális épületrész bővítését szolgáló beruházásukat is, mely során növelik az öltözők és az étkező területét. Mindezekkel párhuzamosan pedig a dunakeszi üzem technológiai korszerűsítése zajlik, és további energetikai – főként napelemes rendszerek – fejlesztések kivitelezését is megkezdte a cégcsoport.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újabb lépés az online platformok visszaélései ellen

Az Európai Bizottság elindította a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály és a digitális piacokról szóló jogszabály visszaélést bejelentő személyekre vonatkozó eszközeit. Az eszközök lehetővé teszik az egyének számára, hogy a megtorlástól való félelem nélkül olyan információkat...

Jön a randizós sorozat folytatása a TLC-re

Visszatér a TLC-re a popkulturális szenzációvá vált MILF Manor című (korábban Szingli Anyák Paradicsoma néven volt elérhető) provokatív randizós sorozat. A szexi, sikeres MILF-ek új csapata keresi a szerelmet az új évadban, amely egy...

Ezekre a régiségekre kattantak rá a vaterázók

Jelentős átalakulást tapasztalt a Vatera az online piacterének régiségek licitjeire, eladásaira kialakított részlegében. Bár a régi bútorok, vázák, festmények vagy épp étkészletek továbbra is népszerűek, az élre tört a vintage elektronika (például magnókazetták), de...

Így alakul a behozott használt autók forgalma

Áprilisban a DataHouse adatai szerint 8 917 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (8 173) képest több mint 9 százalékos növekedést jelent. Az év eddigi részének számaiból ugyanakkor...

Új szekciót indított az eMAG

Az eMAG Magyarország üzlet az üzletben koncepció jegyében útjára indított Hajápolás és sminkszekciójában több mint 70 ezer-féle hajápolási- és sminkterméket, hajformázó eszközöket kínál, a férfiakat célzó szekciójában pedig több mint hétezer férfikozmetikum és kiegészítő...

Különleges adással indítja a jövő hetet a Zsákbamacska

Május 6-án este bemutatkozik a Szente Vajk – T. Danny műsorvezető páros a Zsákbamacskában, a fergeteges hangulatról ők, valamint sztárjátékosaik gondoskodnak. Április 27-én, különkiadással indult a TV2 műsorán a Zsákbamacska vadonatúj évada. Az első...

Új műsorvezetők a Reggeli csapatában

Szondi Vanda, az RTL Híradó és a XXI. század című műsorok állandó riportere és Ember Márk, színész csatlakozik a Reggeli gárdájához. Az új műsorvezetők feltűnésére május 6-tól számíthatnak a nézők. Szondi Vanda éppen 10 éve...

Jól kezdte az évet a Pepita.hu

A Pepita Group Zrt. hazai bruttó forgalma 30, külfölddel együtt 44 százalékos növekedést mutat az első negyedév eredményei alapján. A webáruház levetkőzte a csupán baba-mama jelleget, a hazai műszaki és elektronikai területen lévő erős...

Rövidfilmversenyt szerveznek diákoknak

Az ENSZ bécsi Információs Szolgálata Rajtunk múlik a jövő címmel diákoknak szóló rövidfilmversenyt hirdetett: olyan alkotásokat várnak, amelyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának cikkei ihlettek. A versenyre minden 10 és 20 éves kor közötti diák...

Négyórás műsorral készül Anyák napjára a Zenebutik

Négyórás, élő kívánságműsor várja a nézőket a Zenebutik csatornán május első vasárnapján. Az édesanyákat köszöntik a csatorna népszerű előadói és slágergyárosai ezen a napon. Május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük országszerte, így ezen a napon...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így állnak a bankok a mesterséges intelligencia hasznosításával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt. A lakossági bankok mindössze 4%-a áll készen arra,...

Újabb lépés az online platformok visszaélései ellen

Az Európai Bizottság elindította a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály és a digitális piacokról szóló jogszabály visszaélést bejelentő személyekre vonatkozó eszközeit. Az eszközök lehetővé teszik az egyének számára, hogy a megtorlástól való félelem nélkül olyan információkat...

Jön a randizós sorozat folytatása a TLC-re

Visszatér a TLC-re a popkulturális szenzációvá vált MILF Manor című (korábban Szingli Anyák Paradicsoma néven volt elérhető) provokatív randizós sorozat. A szexi, sikeres MILF-ek új csapata keresi a szerelmet az új évadban, amely egy...

Ezekre a régiségekre kattantak rá a vaterázók

Jelentős átalakulást tapasztalt a Vatera az online piacterének régiségek licitjeire, eladásaira kialakított részlegében. Bár a régi bútorok, vázák, festmények vagy épp étkészletek továbbra is népszerűek, az élre tört a vintage elektronika (például magnókazetták), de...

Így alakul a behozott használt autók forgalma

Áprilisban a DataHouse adatai szerint 8 917 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (8 173) képest több mint 9 százalékos növekedést jelent. Az év eddigi részének számaiból ugyanakkor...

Don't Miss

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...