Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés
No menu items!

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Illusztráció: Bigstock

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak – ezt a nemzetgazdasági miniszter szerdán Debrecenben mondta a Velünk a vállalkozásodért – Minden, amit a jövőről tudni érdemes című országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat első állomásán.

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a növekedéshez helyre kell állítani a fogyasztást, a beruházásokat, növelni kell a munkaerőpiaci aktivitást, javítani kell a hitelezést és az exportaktivitást.

A tárcavezető a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara székházában vállalkozóknak tartott előadásában azt mondta a gazdasági fejlődés helyreállításához szükséges öt feltétel közül négyet már “kipipálhatunk”, ott látszik az elmozdulás.

Elsőként a fogyasztás helyreállítását említette: a februári adatok szerint élénkült a kiskereskedelem, az élelmiszerfogyasztás, és 15 százalékos a növekedés a turizmusban, elsősorban a belföldi utazások terén. Hasonlóan biztató a helyzet a beruházásoknál: eddig a fogyasztás csökkenése miatt lassultak a folyamatok, de már tapasztalható az élénkülés, a multinacionális vállalatok pedig befejezik a fejlesztéseket, így Debrecenben például jövőre megkezdődhet a termelés a BMW autógyárban és a CATL akkumulátorgyárban – sorolta.

Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a jelenlegi 80 százalékos foglalkoztatási rátát 85 százalékra szeretnék növelni.

Problémát lát ugyanakkor az exportaktivitás terén, ahol jelentős, nyolc százalékos visszaesés történt. Azt mondta, “valami történt az európai járműpiacon, az elektromos autózásra való átállás lassul”. Ismertetése szerint Kínában az elektromos autók aránya 33 százalék, az EU-ban 15 százalék, és a legnagyobb lassulás Németországban történt, ahol a Tesla gyárából 12 ezer ember kerül az utcára.

“A magyar gazdaságnak lételeme az elektromos autózás, hogy az átállás sikerüljön, lehetőleg gyorsan, és ne következzen be visszafordulás” – utalt az elektromos autó- és akkumulátorgyártásra. Azt mondta, “Németország és Magyarország ugyanabban a cipőben van”, közös gazdasági érdekünk, hogy az elektromos átállás új lendületet kapjon, és a lassulás csak átmeneti legyen.

A nemzetgazdasági miniszter szerint ennek érdekében egyszerre kell ösztönözni a három szereplőt: az államot, a gyártót, és a magánszemélyt, aki megveszi az elektromos autót. Ehhez ki kell építeni az infrastruktúrát, Európában több százezer elektromos töltőállomásra van szükség.

Véleménye szerint a stratégia kialakításában hallgatni kell az autógyártókra, versenyezni kell a kínaiakkal, de kínai védővámot nem szabad bevezetni.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése kiemelt fontosságú mindkét ország számára - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára, miután kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Wu Jianggal, Shandong Dihao International Investment Limited Company képviselőjével a szaktárca tájékoztatása szerint.

Az egyéni vállalkozók, őstermelők is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.

Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések