Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszédet mond Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének budapesti kampányindító rendezvényén a Bálna rendezvényközpontban 2024. április 17-én
Hirdetés

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a rendezvényen azt mondta: „irritálóan balfácán” vezetők helyet jó városvezetést szeretnének. Arról beszélt: Budapest építészeti és kulturális értékekben elképesztően gazdag hely, amelyet a jelenlegi városvezetés teljesen élhetetlenné tett.

A Budapestet szerető emberek szíve vérzik

A Budapestet szerető emberek szíve vérzik, mert „tudjuk, hogy milyen csodát lehetne csinálni a városból”, amelyből egy „élhetetlen, nyögvenyelős” várost csinált a „sokszor nevetséges városvezetés”.

Szerinte nem igaz, hogy a pénz hiányzik, hiszen Tarlós István csaknem 200 milliárd forintos tartalékkal adta át a főváros kasszáját, ez a leggazdagabb önkormányzata az országnak, és évről évre nő a bevétele, mégis csődközeli helyzetbe jutott.

Kitért arra is, Karácsony Gergely mozgalma volt az első a magyar történelemben, amely „külföldi érdekeknek kínálta fel a hazánkat”, és ha ez nincs, nem is került volna elő a szuverenitásvédelmi kérdés ilyen nagy erővel.

„Lehet nevetni a mesés adományládikák körüli bénázáson, de mégis csak ez volt Magyarország érdekeinek leglátványosabb eladási kísérlete”

– értékelt.

Úgy fogalmazott, ezért teszik világossá a választásokig minden budapesti számára: „az csak a kisebbik baj, hogy komédiába torkolló a városvezetés, a nagyobbik bajunk, hogy Budapestnek külföldről finanszírozott, háborúpárti vezetője van, aki miközben bambán néz, Gyurcsányék kifosztják a kasszát”.

Kétségtelen, hogy rengeteg bicikliút épült „festékből”

Kocsis Máté az elmúlt öt év budapesti városvezetését értékelve azt mondta: kétségtelen, hogy rengeteg bicikliút épült „festékből”. A modell szerinte olyan jól működik, hogy javasolja a főpolgármesternek a villamoshálózat hasonló fejlesztését, például az Üllői út közepére villamossíneket festve, azzal is elvéve további két sávot az autósoktól.

Az elmúlt években más is sokat változott – folytatta -, autóval már csak keservesen lehet közlekedni, „de legalább parkolni se könnyű”.

Korábban írtuk

„Aki pedig nem látja ebben a fejlődést, az ugye hülye és menjen gyalog”

– fogalmazott ironikusan.

A politikus szerint azt is „szemétség lenne elhallgatni”: évtizedes lemaradását hozta be a főváros azzal, hogy lettek darázsgarázsok és rovarhotelek, valamint hogy javult a közterületeken elhelyezett építkezési mobilvécék aránya. Az eredmények között említette a városszerte felbukkanó kutyapiszoárokat, jelezve, hogy Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere egyszerre hetet adott át a 60 x 60 x 60-as betonkockákból, amelyeket a kutyák oldalba vizelhetnek.

Budapest akkor jár a legjobban, ha polgárai Szentkirályi Alexandra mellett döntenek

Tarlós István korábbi főpolgármester a rendezvényen Szentkirályi Alexandrát méltatva arról beszélt: a kormánypártok jelöltje emberséges, tisztakezű és „lát a pályán”.

Úgy vélekedett: Budapest akkor jár a legjobban, ha polgárai Szentkirályi Alexandra mellett döntenek a választáson. Egy főpolgármester számára kell egy általános áttekintés a város egészéről, és ehhez tapasztalatok szükségesek, Szentkirályi Alexandra mögött pedig évtizedes fővárosi önkormányzati tapasztalat áll – mondta.

A főpolgármesteri poszton sok mindenhez kell valamennyit érteni, nem egyvalamiben zseninek lenni – mutatott rá.

Felidézte, hogy Szentkirályi Alexandrát még saját 2006-os kampánya során ismerte meg az őt segítő fiatal csapat olyan vezetőjeként, aki már akkor komoly érdeklődést tanúsított az önkormányzati kérdések iránt.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Tarlós István volt főpolgármester beszédet mond Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének budapesti kampányindító rendezvényén a Bálna rendezvényközpontban 2024. április 17-én

A Fidesz-KDNP mostani főpolgármester-jelöltje 2010-ben kezdte fővárosi képviselői pályafutását, 2014-ben pedig Tarlós István úgy ítélte meg, hogy a fiatal politikus érdemes a főpolgármester-helyettesi tisztségre.

A humán területet nagy hozzáértéssel kezelte, „sok mindent levett a vállamról” – méltatta Szentkirályi Alexandra főpolgármester-helyettesi tevékenységét, kiemelve: ezt a címet megszolgálta tehetségével és munkájával.

Szavai szerint főpolgármesterként Szentkirályi Alexandrának van a legreálisabb lehetősége arra, hogy Budapest számára a lehető legtöbb forrást megszerezze. Olyasmiket ígér, amiknek van realitásuk, míg a jelenlegi főpolgármester olyasmiket, amiket nem tudott megvalósítani – mondta Tarlós István.

Baán László Budapest második aranykoraként szólt a 2010 utáni időszakról

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója Budapest második aranykoraként szólt a 2010 utáni időszakról, hozzátéve azonban: ez a fejlődés a fővárosban öt éve némileg megakadt. Pedig előtte Budapest az élen járt a fejlődésben, köszönhetően Tarlós István főpolgármesternek is, és ha ez az ív folytatódhatott volna a városban, „sokkal többre jutottunk volna” – vélekedett.

Felidézte, hogy 2010 óta megújult, illetve felépült a fővárosban a többi között a Pesti Vigadó, a Budai Vigadó, a Zeneakadémia, az Operaház, a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum és a Várkert Bazár. Elképesztő vállalások és elképesztő teljesítmények – értékelte a kormányzat budapesti tevékenységét.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Baán László, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója beszédet mond Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének budapesti kampányindító rendezvényén a Bálna rendezvényközpontban 2024. április 17-én

Kitért Karácsony Gergely kampányígéreteire is, rámutatva arra, hogy a jelenlegi főpolgármester programjában nincs kulturális fejezet.

„Ez azt jelzi, hogy a jelenlegi főpolgármesternek ezen a téren nem volt kritizálnivalója, de ötlete sem sok”

– jelentette ki. Karácsony Gergely a kultúrában két dolgot ígért: egy roma összművészeti központot – ez a láthatáron sincs -, majd később a Merlin Színház újranyitását: az intézmény néhány napra nyílt csak meg, aztán be is zárták – emlékeztetett.

Karácsony Gergely egyik fő programpontja volt ellenben a Liget Budapest projekt megakadályozása. Ha ebben a „hazugságcunamiban” szemernyi igazság lett volna, akkor most megmutathatná a Városligetben, milyen szörnyűségek jöttek létre. Ezzel szemben több millióan nézték már meg, hogy Európa legnagyszerűbb kulturális komplexuma valósult meg – emelte ki a projekt vezetőjeként dolgozó Baán László.

Hangsúlyozta: Budapest lehetőségei szerint európai metropolisz. A magyar kormány GDP-arányosan a legtöbbet költi kultúrára Európában; fontos lenne, hogy a jövőben a főváros is hozzátegye ehhez, amit tud – mondta.