A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 686,43 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 66 115,42 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a jelentős, majdnem 3 százalékos keddi csökkenés korrekcióját látja a szerdai emelkedésben.

Árokszállási Zoltán szerint erre utal az is, hogy a vezető részvények mindegyike erősödött anélkül, hogy ezt kibocsátói hírek indokolták volna. A BUX alakulása nem magyarázható a nemzetközi hangulattal sem, hiszen a nyugati tőzsdék vegyesen teljesítettek, általában kis elmozdulásokkal.

Mol 58 forinttal, 1,95 százalékkal 3026 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,06 százalékkal 17 210 forintra nőtt, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki.

Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 0,98 százalékkal 925 forintra emelkedett, forgalma 206,7 millió forint volt.

Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,22 százalékkal 9055 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,4 milliárd forintot ért el.

BUMIX 6040,16 ponton zárt szerdán, ez 18,44 pontos, 0,31 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!