Így lökte meg a csok plusz az ingatlanpiacot

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára Budapesten.


Hornung Ágnes elmondta: már az első pár hétben is azt a visszajelzést kapták, hogy a csok plusz iránt nagyon élénk az érdeklődés és ez az év első két hónapjában tovább fokozódott. A februári végi adatok szerint csaknem 2000 igénylés érkezett be a pénzintézetekhez, ami felfutásában ugyanazt a meredekséget mutatja, mint a 2015-ben bevezetett csok. A befogadott kérelmek száma alapján a családok 87 százaléka használt lakóingatlant vásárolt a csok plusz segítségével. Ez azt mutatja, hogy az új konstrukció tudott reagálni a családok igényeire.

Az igénylők 13 százaléka új lakás építésére, 1 százaléka pedig a meglévő otthona bővítésére igényelte ezt a támogatási formát. Demográfiai szempontból örvendetes ténynek nevezte, hogy az igénylők felénél az édesanyák 30 év alattiak. Az is előremutató adat, hogy miközben az igénylők 66 százalékának még nincs gyermeke, kicsivel több mint a felük 2 vagy több gyermeket szeretne.

Az államtitkár beszámolt még a vidék megújítását célzó, a csok plusszal is kombinálható falusi csok-ról is, amire az idén már 574-en nyújtottak be kérelmet, csaknem 5 milliárd forint értékben. A falusi csok esetében is az igénylések nagy részét (64 százaléka) használt lakóingatlan vásárlására, 33 százalékát meglévő lakóingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére nyújtották be.

Mindezeket a konstrukciókat egészíti majd ki a 108 milliárd forintos keretösszeggel rendelkező, 2024 júniusától induló otthon felújítási program - mondta Hornung Ágnes.


Ne hagyd ki!