Lil Frakk: Szívesen leülnék beszélgetni olyan arccal, aki fideszes
Az új hullámos hiphop-generáció egyik legnépszerűbb előadója, Lil Frakk a napokban megjelent új lemezéről, magányról, Magyar Péterről és arról is beszélt nekünk, hogy zsűrizne-e az X-Faktorban, és hogy frusztrálja-e őt, hogy még nem volt szóló bulija a Budapest Parkban. A generációs életérzésekről Csatlós Hanna és Balla István faggatta.
hvg.hu: Az új albumod címe Innen a név, ami utalás a korábbi, Honnan a név című dalodra. Többször is nyilatkoztad (például ebben a HVG-podcastban is), hogy kifejezetten dühít, amikor felteszik neked ezt a kérdést. Honnan jön nálad ez a névpara? Azzal van bajod, ha a „becsületes” neveden, a Babaitisz Jorgoszon rugóznak, vagy azzal, ha a választott művészneveden, a Lil Frakkon?
L. F.: Mind a két esetben zavar. Az anyakönyvezett nevemet meghallva rögtön rákezdenek, hogy „Mi? Jorgosz?” „Tudsz görögül?” „Te nem külföldi vagy?”. Ezek a klasszikus panelek minden beszélgetésnél elhangzanak. A Lil Frakkra rákérdező újságírói kérdés pedig egyenlő szerintem a felkészületlenséggel, hiszen nyilván az első album legelső interjúja után elhangzik a válasz, hogy honnan a név [aki mégsem tudná: Frakk, a macskák réme adta az inspirációt – a szerk.]. Az új albumhoz pedig azért választottam az említett címet, mert talán most árulok el magamról a legtöbbet, most vagyok a legőszintébb.
hvg.hu: Különösen a Sziluett című dalod kitárulkozó és egyben önmarcangoló. Megvallod benne például, hogy „nem értem oda, ahova ti belőttétek”. Ez azt jelenti, hogy voltak olyan elvárások feléd, amelyeknek nem tudtál vagy nem akartál megfelelni?
L. F.: Valami ilyesmit, igen. Barátok és a közönség mondogatta már három éve is, hogy hamarosan önálló Budapest Park-bulit csinálok, meg fesztiválheadliner leszek. Ez eddig nem történt meg, miközben sok arc, akivel együtt kezdtem, már eljutott erre a szintre. Nem azt akarom mondani, hogy emiatt nem tudok aludni éjszakánként, de azért eszembe jut időnként. Mindeközben meg ez amúgy nem szabad, hogy érdekeljen. Nyilván nem utasítanám vissza, ha telt házas Parkokat csinálhatnék, de nem ettől függ a boldogságom. Örülök annak, hogy egy csomó fesztiválon ott vagyok, hogy vannak az Akváriumban koncertjeim, ott tudok lenni a haverjaim koncertjén. Ha ezt mind elmondhatnám a 17 éves Jorginak, akkor ő most nagyon boldog lenne.
hvg.hu: A Sziluettben a kiégés is szóba kerül. Azért az durva, ha már 25 évesen azt érzed, hogy kimerültél.
L. F.: Az elmúlt hat évem után tényleg érzek egyfajta kiégést. Lehet, hogy hülyén hangzik ez így 25 évesen, de mostanában, amikor leültem szöveget írni, azon kaptam magam, hogy már korábban írtam azokról a dolgokról, amelyekről épp szerettem volna. Már nem biztos, hogy csak úgy kifolyik belőlem a szöveg, mint eleinte, jobban el kell gondolkodnom, miről akarok beszélni és hogyan. Ezért is van szükség a változtatásra a zenémben, a performance-omban is. Most például nem a Komsival [D.Koms – a szerk.] dolgoztam együtt, hanem sok más producerrel, és az executive producer Doór Matyi volt, aki összefogta az egész projektet. Vándorcirkusz jellege volt az albumkészítésnek, mindig mentem egyiktől a másik producerhez, mindig más energiák voltak jelen, és ezek összegyűjtése tulajdonképpen az új lemez.
hvg.hu: Az új albumodról úgy kommunikálsz, hogy az egy korszak lezárása lett. Mégis, hogy jellemeznéd azt a korszakot, amit most magad mögött hagysz?
L. F.: Talán úgy, hogy egy bohókás kisgyerek összevissza rappelése. Csak úgy léteztem, írogattam a szövegeimet, ezekből lettek a dalok, koncertek, nagyon intuitívan történt velem minden, de most szeretnék tudatosabb lenni, kitaláltabb projekteken dolgozni. Újra fel szeretném találni magam, a zenei irányzataimat, a szövegeimet. Szeretnék nagyon másfelé kísérletezni, sokkal elvontabb, progresszívabb dolgokat kitalálni.
hvg.hu: Az interjú előtt felhoztad, hogy a mai előadóknak azért is kell viszonylag gyors tempóban újabb és újabb dalokkal előrukkolniuk, mert a régebbi számaik már nem mindig működnek. Ez alatt mit értettél?
L. F.: A mostani turnén vettem észre először, hogy a közönség a négy vagy öt évvel ezelőtti számaimat már nem biztos, hogy ismeri, nem annyira mozog rá. Nekik mindig a legújabb dalaim „a” dalaim. Nehezen lehet megtenni, hogy elvonulsz négy-öt évre lemezt írni. Talán ezért is van az, hogy az egyéni előadókhoz képest kevesebb az új zenekar manapság, mert ezt a tempót zenekarként nem lehet bírni. Inkább az a jellemző, hogy valaki elindul, és utána alakul köré egy banda.
hvg.hu: Öt év alatt öt albumot jelentettél meg, és hasonló tempóban alkotnak a kortársaid is, Krúbi, a Carson Coma vagy Azahriah. Sőt, annyira felgyorsult a ritmusa ennek az új zenészgenerációnak, hogy ti néhány év alatt lassan több komplett alkotói korszakot éltek meg, mint a régebbi zenekarok évtizedek alatt. Ennek a gyorsan alkotásnak ezek szerint kívülről érkező okai vannak?
L. F.: Talán magamnak sem akarom bevallani, hogy ebben van egy pici külső nyomás is, de közben ezek a dalok nagyon természetesen is alakulnak. Sok összejövetelből, baráti találkozóból lesznek stúdiószessönök, új számötletek. Sokszor csak összeverődünk páran, és kialakul valami.
hvg.hu: Kívülről nézve úgy tűnik, az egész mai magyar új hullámos rapgeneráció olyan, mint egy nagy osztály vagy baráti társaság: mindenki jóban van mindenkivel, bárki koncertjére megyünk, biztosan feltűnik másik öt arc ebből a szcénából, és ugyanez tapasztalható a lemezeken is. Némi túlzással, de majdnem mindegy, hogy kinek a lemezét hallgatjuk, mert mindenki közreműködik a másik korongján is, te is dolgoztál már együtt Krúbival, Dzsúdlóval, Beton.Hofival, Sisivel. Tényleg nincs semmiféle rivalizálás köztetek?
L. F.: Nyilván látjuk egymás teljesítményét, de ez egy barátságos közeg. Azt, aki ezzel szembemegy, ki is veti a társaság. Az összetartás szerintem onnan is jön, hogy mindannyian az undergroundból indultunk, és eleinte tényleg pincékben koncerteztünk, 50-100 embernek adtunk bulit, és konkrétan mindenkit névről ismertünk. Szerintem ez kicsit velünk maradt, még ha ez a brigád a kezdetekben sokkal családiasabb is volt, most már mindenki a saját útját járja.
hvg.hu: De még most is jellemző, hogy ha valaki felkér kollaborációra, akkor örömmel vállaljátok.
L. F.: Igen, nevettem is, amikor egyszer megkérdezték, hogy mennyit kérek a featemért [közreműködés – a szerk.]. Sosem téma, hogy ezért pénzt kéne kérni. Ez arról szól, hogy te is, meg én is szeretem a hiphopot, szereted a munkásságom, én is a tiéd, akkor csináljunk valami jót. Ez a cél. Hosszú távon egyébként meg ez mindenkinek jót tesz, ha már nagyon az Excel-táblákat nézzük.
hvg.hu: Mennyire vagy ráfeszülve, hogy mekkora a hallgatottságod a Spotifyon? Össze szoktad mérni a te havi hallgatottságodat a többiekével? Azahriah havi hallgatóinak a száma például jelenleg meghaladja a 600 ezret, a tied a 116 ezret, ami azért szintén nem kevés.
L. F.: Hogy van-e imposztorszindrómám? Van, el tud uralkodni rajtam időnként, amikor mondom is a pszichológusomnak, hogy „ez most kicsit jobban megvitt”, de túl kell rajta lépni. Nem szabad ezzel sokat foglalkozni. Ha a számokat nézném folyamatosan, akkor a lelki egészségem csorbulna. Én azért vagyok hálás, aki követ, és az kell, hogy motiváljon, aki eljön a koncertre, nem pedig a másik ötszázezer, aki nem engem hallgat. A 115 ezernek kell jó dalokat írni.
hvg.hu: Idéznénk még tőled néhány sort, ha nem bánod. „Csinálom egyedül, de annak ára van”, „tök egyedül maradtam, és nem tudom, hogy zavar-e” – rappeled. Mitől érzed magányosnak magad?
L. F.: Ezek a sorok részben arra utalnak, hogy volt egy bő év, amikor saját magamat menedzseltem. Elkezdtem egyéni vállalkozóként kezelni az egész projektemet: reggel leültem, telefonálgattam, egyeztettem, délután ötkor pedig ott voltam, hogy most már azért dalt is kéne írni. Nem is nagyon ment, egy dalt írtam abban az időszakban. Tanulságos periódus volt, de magányos is. Inkább kerestem menedzsmentet. Másrészt ez az új zenészgeneráció valóban egy nagy család, de hajnali négykor, a sötét szobában azért egyedül vagy. Kifelé az látszik, hogy nagyon sok a haver, sok az ismerős, de mindenki egyedül rúgja a labdát. A magánéletre, a régi és a mostani barátokra sincs sok idő. Néha érzek magányt emiatt.
hvg.hu: Maradjunk még kicsit a kortársaknál. Annak, hogy sokkal nyíltabban mertek politikai véleményt megfogalmazni a dalaitokban, mint akár csak az eggyel korábbi zenésznemzedék, az az oka, hogy nincs szükségetek a rádiólejátszásokra, a tévés szereplésekre vagy pályázatokra? Nektek elég „csak” a Spotifyon meg a YouTube-on nagy hallgatottságot elérni?
L. F.: Igen, nincs akkora függés alkotóként. De amit csinálunk, az nem is tudatos politizálás, hanem ugyanaz történik, mint amikor valakit felbosszant valami, és azt kiírja Facebookra vagy Instagramra. Sok artist, köztük én is úgy használom az Instagramomat, mintha kábé az anyám meg az exem követne, ettől is működik. Van, amikor elgondolkozom, hogy nem biztos, hogy mindent ki kéne rakni, de aztán csak kirakom a posztot, mert ettől vagyok önazonos a nap végén. Amikor volt az SZFE-s egyetemfoglalás, akkor is sztorizgattam kifelé az egyetemről.
hvg.hu: A Hideg című szám első sora, hogy „a politika hidegen hagy, kivéve, ha megtudom, hogy fideszes vagy”. Ezzel mit akarsz mondani?
L. F.: Volt egy nagyon apolitikus időszakom, főként az egyetemfoglalás után józanodtam ki. Küzdöttünk, és semmi értelme nem volt. Már gimis koromban is tüntettem a Kunigunda utcában, le is fújtak könnygázzal, később magam is szerveztem tüntetést, de minden hiába volt. Engem nagyon hosszú ideig elveszített a közélet, de mintha a mostani események mindenkinek kicsit felkapcsolták volna a villanyt, köztük nekem is. Az idézett sor meg inkább arra vonatkozik, hogy amúgy szeretném megérteni, hogy miért vagy fideszes. Tök szívesen leülnék beszélgetni olyan arccal, aki fideszes.
hvg.hu: A mostani eseményeknél a Magyar Péter által keltett hullámokra gondolsz? Milyen értelemben villanyoz ez fel?
L. F.: Történik valami, ami végre frissíti az itthoni helyzetet, és talán hozhat változást. A Magyar Péter-jelenség arra biztosan alkalmas, hogy adott problémákról beszéljünk, és azok jobban foglalkoztassanak mindenkit. Ezáltal talán a generációm is egy fokkal jobban kezd érdeklődni a közélet iránt, és jobban megérti azt a politikai fertőt, amiben élünk. Szerintem például nem nyilvánvaló mindenki számára, hogy a médiumok 90 százaléka állami kézben van.
hvg.hu: A rengeteg Insta- és TikTok-követő miatt elég nagy felelősség hárul rátok és a megszólalásaitokra. Ezzel tisztában vagytok?
L. F.: Érezzük a felelősséget. De egyfelől nem szabad korlátozni magunkat, hogy mivel kapcsolatban és hogyan szólalunk meg, másfelől nem szabad átcsúsznunk aktivistaszerepbe sem. Az biztos, hogy én nem akarom formálni a közönségemet, nem várom el, hogy mindenki úgy gondolkodjon, ahogy én.
hvg.hu: Ha felkérne Magyar Péter egy tüntetésen való felszólalásra, vállalnád, vagy az már aktivizmus lenne?
L. F.: Most biztos nem.
hvg.hu: Vegyünk egy másik számot az albumról. A Boszi alapja egy Ghymes-dal. Hogy kerül világzene egy hiphopprodukcióba?
L. F.: Az eredeti dal már évek óta rajta van a „mintázni!” című playlistemen. A Ghymes egy nagy múltú, ismert zenekar, de én véletlenül találtam a Boszi című dalukra, és azonnal arra gondoltam, hogy azt fel kéne dolgozni. Amikor kész lett a szám, felhívtam Szarka Tamást [frontember, alapító – a szerk.]. Rettegtem attól, hogy mit fog szólni, biztos elhajt – gondoltam. Előre megírtam jegyzetben, hogy mit fogok majd mondani neki. Rosszul írtam fel a számát, így egy másik embernek mondtam el először remegő hangon a kérésem, mire mondta a vonal túloldalán a vízvezeték-szerelő, hogy ő mindenben segít, de ebben nem tud. Végül Szarkát is elértem, szerencsére tök nyitott, volt, kérte, hogy küldjem el neki a felvételt. Fél óra múlva visszahívott, hogy jók a basszusok, jók a szövegek, köszöni, benne van. Volt benne egy olyan szövegrész, hogy „kurva jó a szett, vedd le”, ezt ő káromkodásnak tartotta, és azt kérte, vegyük ki. Megtettük, mert amúgy sokkal rosszabbra voltunk felkészülve, bár megjegyezném, hogy azért vannak merész sorok az eredetiben is, mint a „Lánka kicsi luka, jaj, de bepirút”.
hvg.hu: A lemezen tehát a szokásos hiphop mellett van népzenére, világzenére épülő dal, de akad például egy house is, a Kutyahouse. Eddig nem volt ilyen, hogy jött?
L. F.: Nem is szerettem a house-t. De aztán voltam a Snow Attackon, ahol mutattak néhány ilyen zenét, és nagyon megtetszett. Végül megkerestem a Csodaszobát (ez két fiatal pécsi srác), hogy csináljunk közösen valami house-tracket. Ez lett. A kutyaház motívum amúgy is sokszor megjelenik nálam, a Frakk miatt. Ez az egész univerzumomat jelenti.
hvg.hu: Úgy tűnik, a most feltűnt generációnak eléggé lesújtó képe van a tehetségkutatókról, a Carson Coma és Beton.Hofi közös számában is benne van, hogy „nem lesz a f*szom sem az X-Faktorban zsűri”. Te lennél?
L. F.: Az X-Faktornak, mondjuk, adnék egy esélyt. Én – bár ezzel szerintem egyedül vagyok a generációmban – nem zárkózom el a tévézéstől, hozzám közel áll ez a műfaj. Nyilván ezért is mentem televíziós műsorkészítő szakra az SZFE-re, ezért csináljuk a Sávlekötő című műsorunkat a YouTube-on. A videómegosztón a szponzorok pontosan azokat és csak azokat érik el, akiket szeretnének. Megjegyzem, én azt vettem észre, hogy a fiatalok is néznek tévét, csak nem úgy, mint a szüleik. Ők a TikTokon másfél perces részleteket néznek meg, mondjuk, egy X-Faktorból, de abszolút képben vannak, mi megy ott. Szerintem jó dolog megörökíteni, feldolgozni a jelenkort. Meg csak kitermelt az X-Faktor, ha nem is sok, de egy-két előadót. Az persze nagyon zavar, hogy ezek a műsorok nem a zenéről, nem az indulókról szólnak, sokkal inkább pusztán kereskedelmi okokból készülnek.
hvg.hu: A Sávlekötőn hamarosan bemutatott tehetségkutató más lesz?
L. F.: Ez egy 100 százalékban saját dalos tehetségkutató lesz. Hét versenyző (előadó, producer) jut be egy táborba, ahol versenyeznek egymással, különböző kihívások során a demóktól a színpadig. Igen, egy alternatívája lesz a megszokott tévés műsoroknak. Április 25-én startol.
hvg.hu: Szerinted mi kell ahhoz, hogy ma valaki kitűnjön a tengernyi zenei projekt közül?
L. F.: Sok véletlen, sok szerencse, egyediség és önreflexió. Pontos recept szerintem nincs. Nekem ez a tábor is azt mutatta meg, hogy nagyon sok ügyes, feltörekvő srác van, aki lehetne olyan szinteken, mint sokan mások. Tény, hogy kitűnni ebből a rengetegből nehezebb most, mint korábban.
hvg.hu: Mekkora esélyt látsz arra, hogy öt vagy tíz év múlva a most arénákat megtöltő előadók még mindig tömegeket vonzzanak?
L. F.: Ezt csak öt vagy tíz év múlva fogjuk látni, nem lehet most megmondani. Szerintem egyébként egy-két előadó fennmarad, akivel majd azonosítják ezt az időszakot, de a többség nemigen.
hvg.hu: És te személyesen hol látod magad öt év múlva? Műsorvezető leszel, vagy a zenei karriered futtatod?
L.F.: Mind a kettő, legalábbis remélem.
hvg.hu: A korosztályod képviselői sokkal tudatosabbaknak tűnnek, mint a korábbi generációk. Ráadásul a mai előadók nemcsak zenészek, hanem mindenféle más dolgot is csinálnak. Ezt feljegyezhetik a generációkutatók a Z generáció jellegzetességének?
L. F.: Mi így szocializálódtunk. Ahhoz, hogy ki tudjak adni egy klipet a szobámból, meg kellett tudnom csinálni a zenét, azt rögzítenem kellett, majd megkeverni. Aztán kellett egy borítót csinálni a dalhoz, azt fel kellett tudnom tölteni a megfelelő helyekre. Kellett továbbá valami vizuális anyag is. Letöltöttem a megfelelő szoftvert, azzal meg kellett tanulnom vágni, hogy klipet tudjak magamnak csinálni. Azt végül publikálni kellett, ahhoz pedig meg kellett tanulnom kezelni a social media felületeket. Mindent magunknak kellett csinálni. Az elején egészen biztosan. Ezért mindenhez is értenünk kell. De egyébként ettől lesznek ezek a dalok, produkciók eredetiek. Hiszen mindent a szerző talál ki, és ő adja hozzá az arcát is.
