A képregényes piacon valószínűleg sem a hagyományos nyugati füzeteket, sem pedig a Japánon kívül is egyre népszerűbb mangákat nem kell bemutatni senkinek, a koreai képregények, azaz manhvák azonban talán még azoknál is a radar alatt repülnek, akik amúgy szeretik az ilyesmiket. Persze azért vannak olyan címek, mint a Tower of God, az Omniscient Reader, a Bastard vagy a magyar fordításban is megjelent Árnybíró, amelyek globálisan is befutottak. Ezek közül is kiemelkedik a Solo Leveling, ami nagyon röviden arról szól, hogy mi történik, ha
a Földet elárasztó dimenziókapukkal küzdő, varázserejű vadászok egyike a videójátékos áthallásokat csúcsra járatva egyszer csak elkezd lebegő menükben matatni, tapasztalati pontokat szerezni és szintet lépni.
A minden videójátékozó kamasz fejében legalább egyszer felmerülő alapkoncepció nem túl bonyolult, de a remek illusztrációkkal és a racionalitást sutba vágó, kivételesen szó szerint értendő karakterfejlődéssel együtt elég szórakoztató. Nem véletlen, hogy a Solo Leveling világszerte letarolta a képregényes piacot. Idén pedig befutott az ebből készült anime is, aminek első évada remekül adja vissza a manhva képi világát, erőszakosságát és látványos harcait, miközben okos változtatásokkal még a hiányosságain is tud kozmetikázni egy kicsit.
A Solo Leveling a legutóbbi animeszezon egyik legjobban várt címe volt, ami persze az alapján egyáltalán nem volt meglepő, hogy mekkora népszerűségre tett szert a 2016-ban eredetileg webregényként megjelent, majd szintén csak digitálisan elérhető, mobilra optimalizált webtoonként két évre rá útnak indított alkotás. Innen nézve furcsa lehet, hogy egy kizárólag virtuálisan megjelenő (kép)regény ennyire sikeres tudott lenni, de Dél-Koreában ez nagyon népszerű műfaj, így amikor 2019-ben (angolul 2021-ben) fizikai formában is megjelent a Solo Leveling, bérelt helyet váltott magának a külföldi sikerlistákon. Ebből következően nem meglepő, hogy animét is csináltak belőle, ami talán még a színes, stílusában is a nyugati képregényekre hajazó eredetinél is könnyebben befogadhatóvá tette a Solo Levelinget.
Az animét a témájában amúgy elég hasonló Sword Art Online-ról is ismerhető A-1 Pictures csinálta, a zenéjét pedig az Attack on Titanen is dolgozó Szavano Hirojuki (Hiroyuki Sawano) szerezte, szóval a bukás előzetesen is valószínűtlen volt, de a sorozat végül talán még túl is teljesítette az elvárásokat. Az anime japán verziója alaposan át lett szabva, hogy a japán nézőknek is befogadható legyen – náluk Japánban, japán karakterekkel játszódik, a később negatív színben feltűnő japánok meg nyilván nem japánok lesznek majd –, de ezek a változtatások sehol máshol nem írták felül az eredetit. Így a Solo Leveling főszereplője nálunk is maradt egy Szong Dzsinu (Seong Jin-Wu) nevű koreai srác, aki azzal keresi a kenyerét, hogy dimenziókapukban győz le szörnyeket.
Dzsinu egyike azoknak a mágikus hatalommal felruházott vadászoknak, akik pont úgy járkálnak be a kapukba, mint egy videójátékban. Az itt megszerzett pénzből vesznek maguknak csilivili páncélzatot és fegyvereket is, amiktől úgy is néznek ki, mint a videójátékos karakterek. Persze hiába vannak gyógyítók, a halálból a valóságban nincs visszaút, így az emberiség leggyengébb vadászaként emlegetett Dzsinu csak a legalacsonyabb szintű kapukba mehet be, és még ott is rendre elbánnak vele a legbénább goblinok. Szóval a menő tárgyak helyett örül, ha egyáltalán el tudja tartani magát és a húgát.
Persze nem kell sok idő ahhoz, hogy minden a feje tetejére álljon az életében, mert egy félresikerült expedíció után hirtelen lebegő videójátékos menük jelennek meg előtte, küldetéseket kap, és ami a legfontosabb, mindenki mással ellentétben erősebb lesz, ha szörnyeket öl. Ez az egész tökéletes leképezése annak, amikor az ember 15 évesen, tizenkét órányi wowozás után elképzelte, hogy milyen lenne, ha a valóságban is fel tudná tápolni magát egy rakás szörny legyilkolásával. A Solo Leveling büszkén vállalja is, hogy a főszereplőjének ereje teljes mértékben kiforgatja az univerzum törvényeit. Ennek része például az is, hogy
Dzsinu nem pusztán kipattintja magát, hanem még a kinézete is megváltozik, sőt, megmagyarázhatatlan módon nő is minimum tíz centit, és a néző ezek után is csak annyit tud mondani, hogy hát, végül is, miért ne?
Innentől a Solo Leveling alá simán be lehetne rakni a Live to Wint is, mert bár Dzsinu nem vaddisznókat farmol, mint Cartmanék a South Parkban, a célja ugyanúgy az, hogy felszintezze magát. A faékegyszerűségű kiindulóponton túl viszont azért mégis összetettebb az egész történet, és Dzsinu hamar a dolgok sűrűjében találja magát, hogy aztán egyre rázósabb dolgokkal kelljen megbirkóznia. Az anime 45 fejezetet dolgoz fel a manhvából 12 epizódban, ennek megfelelően elég hűen adaptálja is azt, sőt, sok helyen még ki is egészíti az alapanyagot, ami őszintén szólva rá is fért, mert a képregénynek azért bőven vannak hiányosságai.
Eddig a pontig nagyrészt a manhva is jól keveri a lapokat, hogy az egész több legyen agyatlan hentelésnél, és ne is laposodjon el. Az viszont nyilvánvaló, hogy a sztori és a karakterek sem igazán mutatnak túl a kamaszkori fantáziáláson, és a főhős abszurd erejét sem sikerült olyan jól megfognia, hogy a műfaj One Punch Man szintű (vagy bármilyen) kiforgatása legyen belőle. Az anime ezeken az alapokon nem is változtat, de jól helyez kontextusba néhány dolgot, és arra is szán pár extra jelenetet, hogy jobban bemutassa a már itt is háttérbe szoruló mellékszereplőket, amitől az egész sokkal érdekesebbnek érződik. Nagy csavarokat viszont így sem érdemes várni tőle.
Erre viszont igazából nincs is szükség, mert ezt az animét a Demon Slayerhez hasonlóan az viszi a hátán, hogy jól néz ki, tele van nagyon látványos akcióval és folyik benne a vér, ráadásul néha még képi megoldásaiban is tökéletesen idézi fel a kétezres évek hasonló fókuszú animéit. Annak ellenére, hogy a Jujutsu Kaisen tavalyi második évada – vagy a Chainsaw Man, de igazából bármelyik másik MAPPA által animált sorozat – után az egekben vannak az elvárások, nem nagyon lehet belekötni az A-1-be. A CGI is jól néz ki, és jól ültették át a legjobb harcjeleneteket is, de azért az anime bőven nem olyan kiemelkedő képileg, mint a manhva volt.
A Solo Leveling eleve sikerre volt ítélve, de az első évad alapján egyáltalán nem elégedtek meg a minimummal az alkotók, és egy meglepően jó adaptációt csináltak.
Ez a sorozat a rajongóknak is tetszeni fog, de azoknak is szól, akik nem olvasták a képregényt, csak néznének egy akciódús, látványos, nulla gondolkodást igénylő power fantasyt. Az már biztos, hogy lesz második évad, ami érzésre nagyobb kihívás lesz, mert az ennek alapjául szolgáló fejezetek történetvezetése messze a legrosszabb az egész képregényben, de az eddigi extrák alapján nincs kizárva, hogy ezen is tudnak majd egy kicsit javítani. Végezetül pedig érdemes megemlíteni, hogy ha valakinek megjött a kedve a manhvához, az is örülhet, mert pont a napokban derült ki, hogy a Fumax tető alá hozott egy megállapodást a magyar nyelvű kiadásáról.