Valverde visszavonult, Pogačar hiányzik, ki lesz a Mur de Huy új királya?

Bodnár Gergő

Frissítve 17/04/2024 - 12:25 GMT+2

A Fléche Wallonne Alejandro Valverde egyik kedvenc versenye volt. Összesen öt alkalommal nyerte meg, 2014 és 2017 között sorozatban négyszer, nála jobban talán senki nem ismerte a Mur de Huy-t. Azt az emelkedőt, ami csak 1983-ban került be az útvonalba, de ettől még a verseny ikonikus és sorsöntő részének számít.

Pogacar érinthetetlen, Valter Attila remekül ment – Fleche Wallonne összefoglaló

A mezőnyben egy ideig az a mondás járta, hogy ezen a versenyen csak akkor lehet nyerni, ha Alejandro Valverde majd visszavonul.

Ez nyilván túlzás, de ettől még tény, a Fléche Wallonne valóban Valverde egyik kedvenc versenye volt.

Összesen öt alkalommal nyerte meg, 2014 és 2017 között sorozatban négyszer. Nála jobban talán senki nem ismerte a Mur de Huy-t. Azt az emelkedőt, ami csak 1983-ban került be az útvonalba, de ettől még a verseny ikonikus és sorsöntő részének számít.

Kerékpár

Froome-ot lenyűgözi Pogačar, Tour-szakaszgyőzelemmel búcsúzna a mezőnytől

egy órája

„Mindössze 1300 méter hosszú, de egy örökkévalóságnak tűnik. Főleg az utolsó néhány méter. Soha nem éreztem még akkora fájdalmat és eksztázist egyszerre, mint amikor én értem fel elsőként” - mondta a 2002-es győztes, Mario Aerts.

A Fléche Wallonne 1936 óta kerül megrendezésre, azonban sokáig hiányzott belőle az egyediség, valami csak rá jellemző extra. Valami, amiről bárki egy pillanat alatt be tudja azonosítani.

1983 volt az év, amikor először zárult a verseny a Mur de Huy-jel. Az új vonalvezetés első alkalommal Bernard Hinault győzelmét hozta. A kerékpársportban gyakran használjuk a brutális jelzőt. Ha van olyan, amikor ez nem túlzó, akkor az épp ez az emelkedő.

Ismerős forgatókönyv, idén Teuns és Valverde csatázott a Mur de Huy-ön

A hegy meredekségére jellemző, hogy a versenyzők a létező legnagyobb (52-29 és 10-33) áttételt igyekeznek használni. Iszonyatosan robbanékonynak kell lenni a végén, olyan opció nincs, hogy valaki majd szépen lassan felőrli és leszakítja az ellenfeleket. Ez azért sem működik, mert ez a verseny rövidebb, mint egy nagy klasszikus, így aztán viszonylag sokan szoktak ott maradni a végére.

Aki nem ismeri kellően a Mur de Huy-t, annak az eleje csalóka lehet. A folyó mellől indul az emelkedő egy laza 7 százalékos résszel. Ezt követi egy szinte sík szakasz, majd ismét emelkedni kezd az út, de a meredekség még itt is csak 5-6 százalék. Ez semmi ahhoz a horrorhoz képest, ami még csak ez után következik.

Ekkor jön egy olyan rész, ahol 7 kápolna szegélyezi az utat. Ha tehetnék, a versenyzők itt elmondanának egy imát, erre azonban sem idejük, sem erejük, ugyanis az emelkedő itt eléggé bekeményít. Tizenkilenc százalékot írnak az út mellett. Ezt követi egy pokolian nehéz ’S’ kanyar, amely a hegy kritikus pontja. A 2008-as győztes, Kim Kirchen szerint sokan itt nézik be a Mur de Huy-t.

„Az elején ott kell lenned az első 15-20 között, különben nincs esélyed a győzelemre. Utána azonban nagyon fontos a kivárás, hogy maradjon erőd az S kanyar utánra. Ha ugyanis már ott a határon vagy, biztos, hogy nem győzhetsz. Mivel egyébként már közel a cél, sokan pánikolnak, és sokkal keményebben mennek, mint kellene. Ez pedig a végén lehetőséget ad a többiek számára.”

Kegyetlen erőfölény: Vollering verhetetlen volt a Mur de Huyon is

Persze könnyű itt hibázni. A meredekség elképesztő, alig pár méter van már csak hátra, a kordonok mögött az emberek eksztázisban vannak, így aztán érthető, hogy sokan itt már elmennek a falig. Az eddigi győztesekben azonban az a közös, hogy meg tudták őrizni a hidegvérüket, és tudtak még egy kicsit tartalékolni az utolsó nagy erőkifejtés előtt.

Az S kanyar után a meredekség valamelyest csökken, jön egy enyhe balos ív mintegy 300 méter hosszan. A legjobbak itt még mindig nem a maximumon tekernek, megpróbálják azt kitolni ameddig csak lehet. Közben az úton az Huy-Huy-Huy feliratok biztatják a versenyzőket. Balra egy kőházsor, jobbra egy kegyhely, csak ha a hét kápolna nem lett volna elég.

Aztán egyszer csak hirtelen már nem utat látnak maguk előtt, hanem feltűnik a kék ég. Ez azt jelenti, hogy felértek a tetőre. A Mur de Huy teljesítve. Nincs más, csak iszonyatos fájdalom. És persze akad valaki, aki számára ezen felül a földöntúli boldogság érzése is megadatik.

A helyezkedés fontosságáról Valter Attila is tudna mesélni, aki kifejezetten jól ment a tavalyi évben Fléche Wallonne-on. Úgy zárt a 11. helyen, hogy pár nappal korábban bukott az Amstelen, és kicsit megsérült a csuklója.

„Főleg akkor éreztem némi fájdalmat, amikor kiállva mentem, és nagyon szorítottam a kormányt, de csak a nap elején zavart. Inkább az számított, hogy tényleg nem kezdtem kifejezetten jó helyen a Huy-t”– mesélte a tavalyi Fléche Wallonne után Valter az Eurosportnak.

Valter Attila

Fotó: AFP

„Az utolsó előtti körben teljesen elöl jöttem, de akkor számítottunk egy korai támadásra, szóval ott kellett lennem. Volt amúgy menet közben oldalszelezés is, ahol szintén jó helyen, a mezőny első tíz versenyzője között tudtam maradni. A legvégén már nyilván nagy volt a tülekedés, és úgy voltam vele, hogy jók a lábak, de nem fogok kockáztatni. Azt mondanám, hogy extra óvatos voltam a múlt heti bukás miatt.”

Adja magát a kérdés, mi történik akkor, ha Ati egy kicsit előrébb kezdi az utolsó mászást?

„Amennyiben Tiesj mellett, vagy a Top 10 közelében vagyok, valószínűleg bejövök az első tízbe, de nem voltam ott. Ugye az is sok energia, hogy jókor legyél jó helyen. Amikor megindultak a legvégén, simán tudtam menni velük, csak kicsit hátulról kellett jönnöm. Ha előrébb vagyok, nem is a dobogóért, de talán a negyedik-ötödik helyért mehettem volna” –mondta Valter Attila, akit legközelebb a vasárnapi Liége-n láthatunk.

„A végén Barguil még az élete árán bejött elém, őt sajnos már nem tudtam magam mögött tartani, bár szerintem leszámolta, hogy pont tizedik lehet, amennyiben engem megelőz. Ettől még azt mondom, elsőre a 11. hely teljesen jó. Írták páran, hogy ha Pogačart kivesszük a képből, akkor igazából a legjobb tízben zártam, és ez valahol igaz is.”