Kilépett a Párbeszéd országyűlési képviselője a pártból

2024. április 17. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

„A pártpolitikai megállapodások és háttéralkuk helyett az elvégzendő közösségépítési és szervezési munkán kell, hogy legyen a hangsúly” – írja Facebook-oldalán Berki Sándor országgyűlési képviselő.

A nógrádi politikus bejelentette: kilép a Párbeszédből, de továbbra is a frakció tagja marad. „A kilépésem oka, hogy a párt olyan úton indult el, ami nem tükrözi eredeti céljait, és ez a párton belül olyan változásokat indított el, amivel nem tudtam azonosulni” – indokolta döntését Berki Facebookon.

Frissítés 12:00-kor: „A Párbeszéd-Zöldek tudomásul vette Berki Sándor mai bejelentését. A pártlistáról bekerült képviselő ugyanakkor nem most, hanem 2023. november 30-án lépett ki a pártból” – reagált a Párbeszéd a bejelentésre.

Berki Sándor szerint az ellenzéki pártoknak azon kellene dolgoznia, hogy visszaszerezzék a régen elvesztett bástyákat vidéken. Úgy látja, jelenleg nincsen párt, amely ezt a munkát komolyan gondolná, de azt reméli, hogy ez hamarosan változni fog. „A helyzetet jól szemlélteti, hogy 2022-ben vidéken mindösszesen 2 egyéni választókerületben győzött ellenzéki jelölt, a kormányváltáshoz pedig elengedhetetlen a vidéki építkezés” – írta.

A következő időszakban erre a munkára fókuszálna Nógrádban, és reméli, hogy országosan minél többen követik a példát, és elvégzik helyben a szükséges terepmunkát. Bár a párttól elköszönt, a frakcióból nem lép ki, mert Mellár Tamássl együtt elégedett azzal az iránnyal, amit az új frakcióvezető, Tordai Bence képvisel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!