TEK: Nem emelték magasabb fokozatra a terrorkészültséget Magyarországon

2024. április 17. – 07:30

Másolás

Vágólapra másolva

Téves volt a kormányközeli Magyar Nemzet értesülése, nem emelték magasabb fokozatra a terrorkészültséget Magyarországon, derült ki a TEK közleményéből.

„Magyarország területén a 3-as terrorfokozat van érvényben, a magyar emberek biztonságát közvetlenül fenyegető terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó információ nincs a hatóságok birtokában” – írták kedd este, miután mi is megkerestük a Belügyminisztériumot.

A rendőrség ugyanakkor az iráni támadás után a külképviseletek védelmét megerősítette, fokozottabban ellenőrzik a közintézmények biztonságát, valamint a határátlépéseket. „A rendvédelmi, valamint a partnerszolgálati együttműködésben az információk cseréje folyamatos, az adatokat a Terrorelhárítási Központ (TEK) folyamatosan összegzi, elemzi és értékeli” – tették hozzá.

A miniszterelnök vasárnap, Irán Izrael elleni támadása után hívta össze a Védelmi Tanácsot. A 2022-ben alakult testület többek között a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a közbiztonsággal, a határrendészettel, a honvédelemmel, a menekültüggyel, a katasztrófavédelemmel, a terrorelhárítással, valamint a védelmi fejlesztésekkel foglalkozik.

A megbeszélés után Orbán a Facebook-oldalán megosztott videóban azt mondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék Magyarországot. „A támadást elítéljük. A támadás azzal fenyeget, hogy államközi háború dúlja fel az egész Közel-Keletet. Ez pedig fenyegetést, súlyos fenyegetést jelent az egész világra, benne Magyarországra is” – fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette: utasítást adott a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják.

Horváth József, a polgári és a katonai elhárítás egykor műveleti főigazgató-helyettese a Magyar Nemzetnek azt mondta, amikor a kormányfő ilyen utasítást ad Pintér Sándor belügyminiszternek, illetve a Terrorelhárítási Központnak, az alapvető protokoll szerint elindul az információforrások beélesítése, a humán operatív munka mellett felkeresik a külföldi partnerszolgálatokat is, hogy folyamatosan tájékoztassák egymást arról, ha esetleg terrorcselekmény előkészületeiről szereznek tudomást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!