Fokozatosan betiltja a dohányzást Nagy-Britannia
Gazdaság

Fokozatosan betiltja a dohányzást Nagy-Britannia

MTI
Elfogadta második olvasatban a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltásáról szóló törvénytervezetet.

A készülő törvény, amelynek tervezetét Rishi Sunak miniszterelnök tavaly ősszel terjesztette elő, büntetendő cselekménnyé nyilvánítja dohánytermékek eladását azoknak, akik 2009. január 1-jén vagy később születtek. A tervezett jogszabály rögzíti a 2009-es kiinduló születési időpontot, így gyakorlatilag

minden évben egy-egy évvel növekszik azoknak az alsó korhatára, akik nem juthatnak legálisan dohánytermékhez.

Ennek alapján a most 14-15 éves korosztály soha nem kerül olyan életkorba, amikor törvényesen dohányárut vehet. A kormányrendeleti szintű jelenlegi brit szabályozás is csak 18 éven felülieknek engedélyezi dohánytermékek eladását, de az új szabályozással hosszú távon így az egész lakosságra kiterjed majd a forgalmazási tilalom.

A második olvasatbeli, vagyis az általános vita után megtartott kedd éjszakai szavazáson az alsóház 383 képviselője voksolt a tervezetre 67 elutasító szavazat ellenében. Az indítványól még döntenie kell a parlament felső kamarájának, a Lordok Házának, majd a részletes, harmadik olvasatbeli vita után újból az alsóháznak is, de a végleges jóváhagyás a kormányzó Konzervatív Párt frakcióján belüli jelentős ellenállással együtt is biztosra vehető, mivel a tervezetet a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt teljes egészében támogatja.

Végleges elfogadása után ez lesz a világ egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) kimutatása szerint Nagy-Britanniában a dohányzás okozza a legtöbb megelőzhető halálozást: évente 80 ezer haláleset köthető közvetlenül a dohányzásból eredő betegségekhez, és a daganatos megbetegedések negyede is a dohányzás miatt alakul ki. Az NHS statisztikái szerint a brit kórházakba csaknem minden percben bekerül egy-egy olyan páciens, aki dohányzástól betegedett meg.

EZ ÉVENTE 17 MILLIÁRD FONT (7640 MILLIÁRD FORINT) TÖBBLETKÖLTSÉGGEL TERHELI A BRIT GAZDASÁGOT.

A brit statisztikai hivatal adatai szerint csaknem ötven éve folyamatosan csökken a dohányosok aránya a 16 évnél idősebb korosztályokban, 1975-ben a britek fele rendszeresen dohányzott, ez az arány azonban jelenleg már nem éri el a 20 százalékot.

A mostani törvénytervezet a legnagyobb horderejű dohányzásellenes kezdeményezés Nagy-Britanniában azóta, hogy a Munkáspárt vezette előző kormány 2007-ben minden zárt közösségi helyiségben - köztük a munkahelyeken, a közintézményekben és a vendéglátóhelyeken - megtiltotta a dohányzást.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Kasza Elliott-tal

The Home Depot, Inc. - elemzés

A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézegettem, és a chartja is tetszik, lehet benne pár hónapon belül egy jó beszálló.CégismertetőA

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
FMI_5239