)
Ha egy szóval kellene leírnia, amit az olimpiai kvalifikációs tornán megélt, milyen kifejezést használna?
Hűha… Mármint nem ezt a szót mondanám, sőt, ha lehet, akkor egy helyett inkább négyet: büszke vagyok a csapatra!
És ha kicsit bővebben mesélhetne a debreceni napokról?
Nagyon szép hétvégét zártunk. Azzal együtt pedig egy hosszú időszak végére tettünk pontot – úgy, ahogy szerettük volna. Rettentő sok munkát fektettünk abba, hogy kijussunk Párizsba, menet közben jártunk fent és lent egyaránt, olykor úgy érezhettünk magunkat, mintha hullámvasúton ülnénk. A csapat ugyanakkor összeállt – az eredmények azt mutatják, hogy a legjobbkor.
Ezen a ponton visszakanyarodhatunk kétezer-huszonhárom december tizenegyedikéhez, a Horvátország elleni utolsó világbajnoki meccshez, amelynek a vége előtt negyedórával még hat góllal vezetett az ellenfél, aztán…
…amikor sokan talán már átkapcsoltak más csatornára, mi a hátralevő tizenöt percben a magunk javára fordítottuk az állást, és a győzelemnek köszönhetően elértük, hogy selejtezőt játszhattunk az olimpiáért. Abban a negyedórában összekapaszkodtunk, kéz a kézben harcoltuk ki a tulajdonképpen csodaszámba menő sikert, amely lendületet és hitet adott nekünk. Bebizonyítottuk magunknak, hogy képesek vagyunk nagy tettek elérésére. Amit abban a tizenöt percben mutattunk, meg tudtuk ismételni Debrecenben is. Elhittük, hogy a favoritnak kikiáltott svédeket is le tudjuk győzni, és lám, le is győztük őket.
)
Böde-Bíró Blanka remekelt a japánok ellen – is (Fotó: Pozsonyi Zita)
Nem utolsósorban az ön tizenegy védésének hála! Csak úgy áradt a nyugalom önből az első perctől fogva az utolsóig – ehhez képest a mérkőzés után elárulta, rettentően stresszes volt az azt megelőző két hete…
Az volt, sajnos. A sérülésem rányomta a bélyegét a felkészülésre.
Benne volt a pakliban, hogy nem védhet Debrecenben?
Ugyan ott voltam végig a lányok mellett, akadt olyan pillanat, amikor nem láttam a fényt az alagút végén… A hétköznapi életben is akadályozott a sérülés, az autó ajtaját nem tudtam normálisan kinyitni vagy becsukni bal kézzel, mert belém hasított a fájdalom. Átestem egy tüzetes orvosi vizsgálaton, az legalább nem mutatott ki jelentősebb problémát. Egy-két nap elteltével kezdtem jobban érezni magam, amikor a csapat elutazott a Norvégia elleni Európakupa-meccsre, lementem a Fradiba kapusedzésre, az életkedvem akkor kezdett visszajönni. Persze más az, amikor tudod, hogy egy kapusedzésen hova jön a labda, és megint más, amikor meccsen lőnek neked kapura. A torna hetén csatlakoztam újra a társakhoz, de volt olyan edzés, amelyet szívem szerint idő előtt befejeztem volna, mert minden bepattant rólam… Az az igazság, hogy feszült voltam a svédek előtti meccs előtt, mert nem tudtam, mire leszek képes, mennyire tudom segíteni a csapatot. A mérkőzés szerencsére jól alakult, utána úgy éreztem, megtérült az a sok munka, amit beletettem abba, hogy a lehető legjobb állapotban állhassak a kapuba. Lekerült rólam a stresszel párosuló teher, megnyugodtam.
Utólag sokan azt mondják, sima győzelem volt. Ha nem tévedek, belülről azért másként élte meg.
Kétszer ijedtem meg kicsit, előbb tizenhét tizenhétnél, majd tizennyolc tizennyolcnál. Akkor beugrott, hogy a világbajnokságon is jobbak voltunk Svédországnál az első félidőben, ám a végén kikaptunk, féltem, nehogy megismétlődjön ez a forgatókönyv. Golovin Vlagyimir a legjobbkor kért időt, hamarosan újra hárommal vezettünk, akkor már volt olyan érzésem, hogy ezt a mérkőzést nem tudjuk elveszíteni!
Főleg úgy, hogy a szélről alig kapott gólt.
Ma már nem titok, mivel középen nagyon erősek a svédek, és ott össze kellett zárnunk, valamelyest feladtuk a balszélt. S az sem titok, hogy jobban is szeretem a szélről érkező lövéseket…
)
Mindenre elszánt csapat, mindenre elszánt csapatkapitány (Fotó: mksz.hu/Facebook)
Kijelenthető, hogy az elmúlt évek egyik, ha éppen nem a legjobb meccsüket játszották Svédország ellen?
Mindenképp! A végeredményen kívül a mérkőzés összképe is erről tanúskodik. Jóformán minden úgy működött azon a napon, ahogy előzetesen reméltük.
A többség már a pénteki meccs után elkönyvelte a kijutást, hiszen adott esetben a japánok elleni vasárnapi záró találkozón még a négygólos vereség is belefért volna. Jól sejtem, hogy önök nem azzal töltötték a szombatot, hogy azt tervezgették, szabadidejükben mit néznek meg Párizsban?
Igyekeztünk a helyén kezelni a svédek legyőzését, nem éltük bele magunkat abba, hogy kint vagyunk az olimpián. Csak az lebegett a szemünk előtt, hogy Japánt is megverjük. Nem akartunk számolgatni, nem akartuk kicentizni a végére, az tűnt a legegyszerűbb és legjobb megoldásnak, hogy vasárnap is nyerünk. Előzetesen mindenki elkönyvelte, hogy a svédek simán megnyerik a csoportot, a média is a Japán elleni mérkőzésre hegyezte ki a tornát, mondván, azon dől el a második továbbjutó kiléte, de mi nem mehettünk fel úgy a pályára Svédország ellen, hogy úgysincs esélyünk. Főleg hazai környezetben nem! A pénteki győzelem nyilván hatalmas lökést adott nekünk, szombaton és vasárnap is azt éreztem, hogy megmaradt bennünk az a feszesség, ami a sikerhez kell. Úgy is álltunk hozzá a meccshez, ahogy kell, hétgólos előnyt harcoltunk ki a szünetig. Én még akkor is óvatos voltam, nem akartam elkiabálni semmit, de miután a második félidő első tíz perce után is jelentős volt a különbség, már tudtam, hogy ez megvan. Onnantól fogva örömkézilabdát játszottunk.
Egy perccel a vége előtt, harmincöt huszonhatnál a japánok bedobtak egy hetest. A kamera éppen önt mutatta, és mintha bosszús lett volna…
Azért, mert Janurik King rajta volt a lövésen, és szurkoltam neki, hogy kivédje. Megérdemelte volna, mert ő is sokat tett azért, hogy idáig eljussunk.
)
…és már indulhat is a támadás! (Fotó: Pozsonyi Zita)
Az okozott egyáltalán zavart, hogy a szereplést néhány nappal a torna előtt lemondó Kamerun helyett Nagy-Britannia ugrott be?
Inkább bizonytalanságot szült a kameruniak távolmaradása, mert ideig-óráig több verzióról lehetett hallani, még arról is, hogy végül csak három válogatott alkotja a mezőnyt. Utóbbi már csak azért is elkeserítő lett volna, mert nagyon akartunk játszani, így igencsak boldogok voltunk, amikor megtudtuk, hogy Nagy-Britannia érkezik. Két hét felkészülés után már alig vártuk, hogy végre pályára léphessünk, örültünk, hogy a svédek elleni csata előtt játszhatunk egy éles meccset.
A Japán elleni győzelem után belefért némi ünneplés?
Bele, persze. A hatalmas tét miatt volt bennünk feszültség, jó volt kicsit kiereszteni a gőzt.
Pihenésre mennyi idő jut?
Két teljes napot kaptunk. Ez arra jó, hogy fújjunk egyet. Csütörtökön folytatódik a munka klubszinten, a következő hónapban nem kis feladat várnak ránk a Fradiban, a maximumot szeretném kihozni abból is.
Csapatkapitányként hogyan látja, mit adott a válogatottnak a selejtezőtorna?
Megint csak hitet. Bebizonyítottuk elsősorban magunknak, hogy képesek vagyunk jól játszani és nyerni olyan erős ellenfél ellen is, mint Svédország. Köztünk nincsenek világklasszisok, mi akkor lehetünk sikeresek, ha csapatként játszunk, ha egymásért küzdünk. Úgy, ahogy tettük azt Debrecenben.
)
Kiderült, Debrecenben is meg lehet váltani a párizsi repülőjegyet… (Fotó: Pozsonyi Zita)
A második olimpiájára készülhet.
Remélem…
Ha sikerül Párizsban megismételni a debreceni teljesítményt, lehet feljebb a tokiói olimpián elért hetedik helynél?
Nem szoktam találgatásokba bocsátkozni, most sem tenném. Egy biztos, tisztességgel felkészülünk, és nem azért megyünk ki, hogy „csak” ott legyünk, hogy mindenkitől kikapjunk.
Ha visszatekint az elmúlt öt hónapra, mi lát, milyen utat járt be a válogatott a már említett Horvátország elleni vb-meccs óta?
A hullámzás sokáig megmaradt. A Svájc elleni Európakupa-mérkőzésen például nem azt az arcunkat mutattuk, mint a horvátok ellen, vagy mint múlt hétvégén, de a felkészülés első hetében lejátszott Norvégia és Ausztria elleni meccsen sem remekeltünk, igaz, azok a napok leginkább az edzésekről, a munkáról szóltak, hogy Debrecenben már minden rendben legyen. Amit a torna előtti napokban tapasztaltam, már bizakodásra adott okot, láttam a lányok szemében, hogy mindenre elszántak, hogy tudják, minket otthon nem lehet csak úgy megverni. Karnyújtásnyira voltunk a nagy álmunk elérésétől, és ez mindnyájunkra ösztönzőleg hatott. Csütörtökön már azt néztem, hogy „ezerrel” járnak a lábak, egytől egyig azt vártuk, kezdődjön már végre! Amit pedig pénteken kaptunk a szurkolóktól, fantasztikus volt, az a fogadtatás, amiben részesítettek minket, amikor megérkeztünk a csarnokba, akkora pluszt adott nekünk, hogy azt szavakkal nehéz leírni.
Akkor nincs más hátra, mint elintézni, hogy a drukkerek Párizsban is ott legyenek.
Ismerve őket, nem félek attól, hogy nem jönnek… Ott leszünk mi is, ott lesznek ők is – jó lesz ez!
Párizsi cél: továbbjutás!
Kedd este óta ismert, hogy a magyar női kézilabda-válogatott Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Brazília és Angola társaságában a B-csoportban szerepel majd az olimpián. A sorsolás után a nemzeti együttes és a Ferencváros csapatkapitánya, Böde-Bíró Blanka így értékelt a fradi.hu oldalon: „Nem szeretek előre esélyekről beszélni és matekozni, de az biztos, hogy célként a csoportból való továbbjutást kell megfogalmaznunk magunknak. Örülök, hogy az ötödik kalapból Brazília került mellénk és nem Dánia – bár a legutóbbi olimpián kikaptunk a braziloktól, bízom benne, hogy most visszavágunk majd, náluk is több új, fiatal játékos került azóta a keretbe. A hatodik kalapból szerintem mindegy volt, hogy kit kapunk, Angola ellen győznünk kell, hogy tovább tudjunk jutni. Fontos, hogy a realitás talaján maradjunk az olimpiával kapcsolatban, én azt szeretném, hogy lehetőség szerint minden meccsen azt az arcunkat mutassuk, azt a teljesítményt hozzuk, amit az elmúlt hétvégén. Már elégedett leszek, ha ez sikerül, aztán majd elválik, hogy mire elég.”
EZT OLVASTA MÁR?
)
Első kézből a sorsolás után: „Ennél nehezebb csoportba nem kerülhettünk volna!”; „Szerintem a feladat megoldható…”
)
Simon Petra: „Ilyen az, amikor egy álom valóra válik” – videóval
)
Galéria: női kéziseink így jutottak ki az olimpiára
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)