Orbán Viktor egy szélsőjobbos konferencián akart demonstrálni

Miért volt olyan fontos Orbán Viktornak a brüsszeli NatCon konferencia?

Az Orbán-kormány egyik fő külpolitikai törekvése az illiberalizmus exportja, azaz saját eszméinek és narratíváinak terjesztése és a hasonló, populista radikális szereplők segítése. A magyar kormány hatalmas összegeket fordít erre, vélhetően leginkább magyar közpénzt, vagy közpénz-jellegét elvesztett pénzt. A cél egyrészt a populista radikális politikusok és pártok hatalomba segítése szerte Európában és az USA-ban, másrészt általánosabban a kulturális rendszer-, vagy hegemónia-váltás a nyugati világban. Így kíván Orbán Viktor olyan kedvező külpolitikai környezetet teremteni, amely biztosítja belföldi rendszerének hosszú távú fenntartását. A rezsim ugyanis belpolitikailag stabil, hazai szereplő nem fenyegeti komolyan a hatalmát 14 éve, a fő kockázatok a külső környezetből adódhatnak. Az európai és amerikai „elitváltás” biztonságot jelentene Orbán számára. Nem kellene például attól tartania, hogy a jogállam lebontása és a rendszerszintű korrupció miatt egyre erősödő kritika éri a kormányt és szankciók Magyarországot. Az olyan rendezvények, mint a NatCon vagy a CPAC konferencia ennek az illiberális befolyásépítésnek az eszközei, amelyek alkalmat teremtenek a szereplők találkozására, az üzenetek, taktikák megosztására, az együttműködés erősítésére, és nem utolsósorban a nyilvánosság előtti megjelenésre, szereplésre, erődemonstrációra. Amikor egy kormányközeli szervezet által felállított színpadon Orbán Viktor együtt szerepelhet más országok ismert politikusaival, akik ugyanazokat az üzeneteket mondják, mint ő, akkor úgy tűnhet, hogy ő diktálja az ütemet, vagy legalábbis egy erős közösség tagja. Ez hivatott ellensúlyozni azt a helyzetet, hogy a magyar kormány a valóságban elszigetelődött a nyugati kormányok többsége körében, és álláspontját már leginkább csak blokkolással, vétózással, trollpolitikával tudja megpróbálni érvényesíteni.

Frank Furedi, az MCC Brussels igazgatója úgy fogalmazott, „ami az elmúlt néhány napban történt, az nem kevesebb, mint a szólásszabadság és a politikai véleménynyilvánítás válsága Európában”. A szólásszabadság és a konferencia helyszíneinek visszautasítása megférhetnek egymás közt? 

A hatóságok dönthetnek úgy, hogy megtiltanak rendezvényeket, ha alapos helyzetértékelés alapján arra a következtetésre jutnak, hogy ott nagy eséllyel bűncselekményt, például az alkotmányos értékeket vagy rendet sértő cselekményeket, akár gyűlöletbeszédet követnek el. Illetve, ha olyan személyek érkeznének az eseményre, akik biztonsági fenyegetést jelentenek az országra. Fontos azonban, hogy a hatóságok ilyen döntése és eljárása nem lehet önkényes és részrehajló, vagyis jogi kritériumokon és nem politikai indokon kell alapulnia, és azzal szemben lehetőség legyen bírósági felülvizsgálatra. Az online térből talán ismert lehet az olvasók előtt a „deplatforming” kifejezés, azaz a platformtól való megfosztás. Ezt közösségi médiaplatformok alkalmazzák, ha egyes felhasználók megsértik a közösségi irányelveket, és emiatt eltiltják őket a platform használatától. Ez azért történhet, mert a platformok használatával a felhasználók önként elfogadják annak szabályait. A valós életben a hatósági tiltásnak sokkal komolyabb korlátai kell, hogy legyenek. Egyelőre nem világos, hogy itt milyen jogalap szolgált a rendezvény ellehetetlenítésére és bezárására. Érdekes párhuzam egyébként, hogy a hasonló jellegű és hasonló célú CPAC konferenciára független újságírókat nem enged be a szervező Alapjogokért Központ, hogy így biztosítsa, hogy a rendezvényről csak az ő szájuk íze szerinti pozitív tudósítás lásson napvilágot, és a résztvevőket ne zavarják meg kritikus kérdésekkel.

A Népszava cikkében olvashattuk, hogy a NatCon honlapja szerint a konferencia olyan közéleti személyiségeket, újságírókat, tudósokat és diákokat hoz össze, akik megértik, hogy „a konzervativizmus múltja és jövője elválaszthatatlanul kötődik a nemzet eszméjéhez, a nemzeti függetlenség elvéhez, valamint az egyedülálló nemzeti hagyományok újjáélesztéséhez". Miért van ekkora ellenállás a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciával szemben?

A szereplők sok esetben szélsőjobboldali pártok képviselői, akik kisebbségi csoportok ellen tüzelik a társadalmaikat, dezinformációkat és összeesküvés-elméleteket terjesztenek, ezzel akarva vagy akaratlan sokszor az orosz állam érdekeit segítve. A szervezők és a magyar kormány eufemisztikusan „jobboldalinak” vagy „konzervatívnak” titulálja a fellépőket, megpróbálva kisajátítani és elferdíteni ezeket a fogalmakat. 

Hogyan hat a magyar politikára a brüsszeli konzervatív konferencia?

Nem hiszem, hogy a magyar politikára közvetlenül nagy hatása lesz a konferenciának. Ez a rendezvény a befolyás- és szövetségépítési stratégia és folyamat része, amely évek óta zajlik, és ami most az EP -választás előtt még fontosabbá vált, de valószínűleg utána is folytatódni fog. Erre a konferenciára minden évben sor kerül, és ez csak egy a hasonló események és egyéb eszközök sorában.

Amellett, hogy az ilyen eseményeket a kormány a hazai kommunikációban is felhasználja, hogy ellensúlyozza vele nemzetközi elszigeteltségét és demonstrálja velük a Fidesz nemzetközi szövetségi rendszerének állítólagos egységét, az ilyen rendezvények fő célja a nemzetközi erődemonstráció és az üzenetek nemzetközi terjesztése. A konferencia hatósági ellehetetlenítésére tett próbálkozások pedig retorikai muníciót adnak a kormánynak belföldön és külföldön is.

Alig két hónap múlva lesznek az EP-választások. Egy ilyen szélsőjobbos konferencia milyen hatással lehet az általuk baloldali irányításúnak titulált Európai Unióra?

Először is fontos, hogy ne fogadjuk el és ne vegyük át kritikátlanul a kormányzati narratívákat és szóhasználatot. Az Európai Unió nincs baloldali irányítás alatt. A legerősebb politikai erő az Európai Parlamentben a jobboldali, kereszténydemokrata Európai Néppárt, ez a párt adja az Európai Bizottság elnökét és a legtöbb kormány- és államfőt az EU-ban (a 27 tagállamból 11-ben). Nem igaz tehát, hogy a baloldal irányítaná az EU-t. Ez a dezinformációnak és az ellenségképzésnek egy tökéletes példája, amelyet a magyar kormány és ideológiai szövetségesei terjesztenek, akik baloldalinak minősítenek minden szereplők, aki tőlük nem még jobbra áll. A valósághoz azonban semmi köze. De a kérdés lényegi részéhez: bár az előrejelzések szerint a júniusi európai parlamenti választáson jelentősen megerősödnek majd a szélsőjobboldali és populista radikális erők szerte az EU-ban, és így nagyobb befolyásuk lesz az európai politikában a következő öt évben, minden valószínűség szerint továbbra is a fősodorbeli erők maradnak „kormányon”. Az EP-ben a kereszténydemokrata, szociáldemokrata és liberális koalíció adja majd a többséget, és a legerősebb frakcióból, azaz a kereszténydemokrata Néppártból kerül majd ki a következő Bizottság elnöke is.