Hirdetés

A tárcavezető a panamai kollégájával, Janaina Tewaney Mencomóval közös sajtóértekezletén aláhúzta, hogy hamarosan a végéhez ér az EU és hat közép-amerikai állam társulási egyezményének ratifikációja, így annak életbe léptetése és végrehajtása a júliusban kezdődő magyar elnökségi félév idejére fog esni.

Beszédében kiemelte, hogy erre nagy szükség van jelenleg, amikor a világ újból a blokkosodás irányába halad, ami rossz hír Magyarország és Panama számára egyaránt, hiszen mindkét ország a konnektivitás pártján áll.

„Magyarország és Panama majdnem tízezer kilométernyi távolságra van egymástól, de ennek ellenére az érdekeink számos ponton azonosak. Magyarország a keleti és a nyugati gazdaság találkozási pontja Európában, Panama pedig a keleti és a nyugati óceánok összekötő országa” – mutatott rá.

Korábban írtuk

Méltatta a Panama-csatorna szerepét a szabad és akadálymentes kelet-nyugati kereskedelemben, arra is kitérve, hogy jól látható, milyen zavarokat tudott okozni a Szuezi-csatorna ellehetetlenülése.

„Ha a világkereskedelemnek ilyen fontos ütőereit egyszerre lehetetleníti el a terrorfenyegetettség vagy egy fegyveres konfliktus, akkor az az egész világkereskedelmet és az egész világgazdaságot mélyütéssel gyakorlatilag a padlóra tudja küldeni” – figyelmeztetett.

„Ezért Panama és Magyarország együttesen áll ki a béke mellett, együtt áll ki a szabad és tisztességes világkereskedelem mellett” – jelentette ki.

Fotó: Szijjártó Péter, Facebook

„Ma elhatároztuk, hogy szövetségre lépünk, és ennek keretében együtt lépünk fel a világ blokkosodása ellen, az összeköttetések bővítése érdekében” – tette hozzá.

Szijjártó Péter érintette az illegális bevándorlás kérdését is, leszögezve, hogy Magyarország ebben nem lehetőséget, hanem veszélyt lát, különösen a tranzit- és a célországok vonatkozásában.

„Az illegális migráció magával hozza a terrorfenyegetést, a szervezett bűnözést, illetve a droghasználat terjedését, ezért az illegális migrációval szemben fel kell lépni. Szigorú migrációs politikára van szükség ahhoz, hogy országaink és polgáraink biztonságát garantálni tudjuk” – vélekedett.

„Ezért Panamával együtt lépünk fel, hogy az illegális migrációnak megálljt lehessen parancsolni, s így a világ egyetlen állama se legyen kiszolgáltatva az illegális migráció jelentette biztonsági kockázatoknak” – hangsúlyozta.

Kiemelte: a sikeres magyar fellépés kulcsa, hogy nem emberi jogi, hanem biztonsági kérdésként kezelik az ügyet a hatóságok, ugyanis a határsértés bűncselekmény, támadás egy ország szuverenitása ellen.

„Visszautasítunk minden olyan, nemzetközi szervezetektől, NGO-któl származó bírálatot, amely minket abba az irányba nyomna, hogy nyissuk ki a határunkat, és engedjünk be mindenkit. Szó sem lehet róla” – szögezte le.

Illetve ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy a felek tárgyalni fognak arról, hogy Magyarország milyen típusú segítséget, tanácsot, hozzájárulást tud nyújtani Panama határainak hatékonyabb védelméhez.

A miniszter végül a kölcsönös tisztelet fontosságát hangsúlyozta a kétoldalú együttműködésben, szavai szerint ennek biztos alapját adja az ösztöndíjprogram, amelynek keretében évente tíz panamai hallgató tanulhat magyarországi egyetemeken.

„Emellett biztos jövőt ad ezen együttműködésünknek az agrár-felsőoktatási kapcsolatunk, a lehetséges gyógyszergyártási együttműködésünk, valamint a magyar víz- és hulladékgazdálkodási technológiák bevetése itt, Panamában” – sorolta.

Majd rámutatott, hogy a kormány számos hazai vállalat külföldi beruházásaihoz támogatást nyújt, így ha a panamai fél felajánlja a speciális gazdasági zóna kedvezményeit, akkor a kétoldalú együttműködés új sikertörténete lehet a gyógyszeripar, miután a szektor egyik szereplője már Brazíliában is megvetette a lábát.

„Ma egy politikai készségről és nyitottságról tettünk tanúbizonyságot kölcsönösen, s a csapataink most meg fogják beszélni a technikai részleteket, és remélem, hogy sikerrel fogunk járni” – összegzett.