Fotó: Navracsics Tibor, Facebook
Hirdetés

Navracsics Tibor a kalocsai Városi Színházban megtartott területfejlesztési fórumon azt mondta, Kalocsa térsége óriási lehetőség előtt áll, hiszen a paksi beruházás, valamint az új Duna-híd és az ezzel összefüggő infrastrukturális fejlesztések a közeljövőben már nagyon komoly pozíciójavulást eredményezhetnek a város számára.

A miniszter szerint az elmúlt 10-15 év gazdaságpolitikai és közlekedésfejlesztési döntéseinek köszönhetően ma már a statisztikai adatok azt mutatják, hogy nem is annyira észak-nyugat és észak-kelet között van fejlettségbeli különbség Magyarországon, hanem inkább észak-nyugat és dél-nyugat, valamint észak-kelet és dél-kelet között.

„A Duna másik oldalán látható az elmúlt 34 év legszomorúbb fejlesztéspolitikai története” – mondta, megjegyezve, hogy a Dél-Dunántúl Pécs központtal valamikor a magyar nemzetgazdaság motorja volt, később azonban folyamatosan romló adatokat produkált. A politikus szerint a demográfiai, a belső vándorlási és a képzettségi adatok alapján az elmúlt évtizedekben Pécs egyre kevésbé tudta betölteni azt a központi szerepet, amelyet 1990 előtt a magyar kultúrában, a nemzetgazdaságban és a magyar társadalomban játszott. Az is látható volt, hogy mint gazdasági központ és mint térségszervező erő „Szeged is nagyon sokáig gyengélkedett” – fogalmazott, ugyanakkor méltatta Kecskemét fejlődését, és megjegyezte, óriási jelentősége van, ha egy város nem csupán a földrajzi fekvésének, hanem a jó városvezetésnek köszönhetően is élni tud a fejlesztések adta lehetőségekkel, és valódi fejlődési pályára áll.

A miniszter elmondta, hogy éppen ezért, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium megalakulásakor az első nagytérségi fejlesztési program a Dél-Dunántúlra vonatkozott, amelynek része a pécsi ipari park, a Pécs-Pogány repülőtér fejlesztése, az M6-os levezetése a horvát határig, vagy éppen az új befektetők Pécs környékére vonzása. Hozzátette, hogy a másik komplex nagytérségi program a Dél-Alföld fejlesztésének terve. Már itt is megjelentek az első elemek, hiszen Szeged a világ élvonalába tartozó lézerközponttal gazdagodott, most pedig azon dolgoznak, hogy a legnagyobb és piacvezető elektromos autógyár, a kínai BYD hozza ide beruházását – mondta.

Korábban írtuk

Navracsics Tibor szerint mindez azt jelenti, hogy Kalocsa ideális földrajzi helyzetben van, hiszen „viszonylag közel fekszik Pécshez és Szegedhez, nagyon közel Pakshoz és elég közel Kecskeméthez”. A település élve a lehetőségekkel csatlakozni tud azokhoz a városokhoz, amelyek kirajzolják a növekedési térség kontúrjait, illetve fő erővonalait, és ezáltal maga Kalocsa is a magyar történelemben betöltött szerepéhez és hagyományaihoz méltóan, valamint földrajzi fekvéséből adódóan a magyar nemzetgazdaság és társadalom egyik jelentős szereplője lehet – mondta a miniszter.