Megkérdeztük az MSZP-t, támogatják-e Botka Lászlót a választáson

2024. április 16. – 19:58

Másolás

Vágólapra másolva

„Köszönjük megkeresését, melyre egyértelmű igen a válasz”

– írta a Szegedernek küldött levelében a Magyar Szocialista Párt Sajtóosztálya, miután afelől érdeklődtünk, hogy támogatják-e Botka László jelöltségét Szegeden a 2024-es önkormányzati választásokon.

A párt a napokban jelentette be három vidéki polgármesterjelölt támogatását, miszerint a Demokratikus Koalícióval és a Párbeszéd–Zöldekkel kötött megállapodás alapján Sopronban Jakál Adrienn, Hajdúszoboszlón Dede Tamás, Kalocsán pedig dr. Magóné Tóth Gyöngyi Mária mögött állnak. A Szegeden több mint húsz éve regnáló Botka László jelöltségével kapcsolatban eddig az MSZP egyik politikusa sem nyilatkozott, ezért fordultunk a sajtóosztályhoz.

Botka László 2002 óta polgármestere Szegednek, ez alatt hosszú utat járt be kapcsolatában az MSZP-vel. 1994-től 1998-ig, majd 2002-től 2014-ig országgyűlési képviselője is volt a pártnak, mandátumáról végül 2014-ben azért mondott le, mert a választási törvények módosítása és az összeférhetetlenségi szabályok miatt tovább már nem viselhetett egyszerre közhivatalt Szegeden és az Országgyűlésben is.

2017-ben aztán az MSZP miniszterelnök-jelöltje is volt Botka, aki baloldali programját hirdetve többször is beleszállt egykori párttársába, Gyurcsány Ferencbe, akit az általa vezetett Demokratikus Koalícióval együtt ki is akart hagyni az ellenzéki összefogásból.

„Hibáztam, mert az elmúlt hónapokban nem mértem azt fel, hogy a demokratikus ellenzék több tagja nem győzni akar, hanem túlélni” – mondta Botka László 2017 októberében, amikor végül visszaadta miniszterelnök-jelölti felkérését az MSZP-nek azzal az indokkal, hogy nem sikerült elérnie a demokratikus ellenzéki erők összefogását. Indulását megfúrták, Gyurcsány a történteket később úgy kommentálta, hogy a szegedi polgármester saját magát buktatta meg azzal, hogy meg akarta enni a DK-t.

A 2019-es önkormányzati választásokon élete egyik legnagyobb győzelmét aratta Szegeden, 24 százalékponttal győzte le a Fidesz támogatásával induló Nemesi Pált. Bár az MSZP-nek ekkor még tagja volt,

a megmérettetésre már nem a párt színeiben készült, a szegedi ellenzéket tömörítő Összefogás Szegedért Egyesület volt a jelölőszervezete.

A közgyűlésbe sem az MSZP-hez ült be aztán, az Összefogás Szegedért frakcióban folytatta a városvezetést, majd a városi közgyűlés megalakulása után pár nappal ki is lépett a szocialista pártból.

Botka László 2024. március 15-én a szegedi Klauzál téren – Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex
Botka László 2024. március 15-én a szegedi Klauzál téren – Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex

„Aki figyelemmel kísérte a mozgásomat, láthatta, hogy a döntést a kilépésről lelkileg már két éve meghoztam. Csak nem akartam tavaly és az idén a választási kampányok időszakában ezzel tematizálni a közbeszédet” – mondta 2019-ben az Indexnek Botka, amivel arra célzott, hogy 2017-es visszalépése után már látható volt, hogy távolodni kezdett a párttól. Az MSZP-ből való távozása óta nem igazán beszél sem az ellenzékről, sem külön a szocialistákról.

„Tettem egy fogadalmat néhány éve: csak akkor nyilatkozom az ellenzékről, ha jót tudok mondani róla. Ezért szólaltam meg kevés alkalommal”

– mondta 2022-ben egy a HVG-nek adott interjúban, ahol arról is beszélt, hogy azért hagyta ott a szocialista pártot, mert nem akart részt venni a végjátékban.

Jelenleg is az Összefogás Szegedért színeiben vezeti a várost. Frakciója négy tagból áll, a polgármester mellett benne van Avramov András képviselő, Kovács Tamás gazdasági alpolgármester és az exjobbikos Simon-Fiala Donát képviselő. Korábban szintén ide tartozott a több mint 200 milliós csalással vádolt többszörös aranyérmes kenus, Joób Márton is.

Botka 2024-es támogatását egyébként legelőször talán Gyurcsány Ferenc jelentette be még tavaly márciusban, erről és a két politikus viszonyáról korábban hosszabb cikkben írtunk.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!