Fotó: Navracsics Tibor, Facebook
Hirdetés

Navracsics Tibor a Baranya Vármegyei Kormányhivatalban tartott szakmai egyeztetést követő sajtótájékoztatón kijelentette: a kormány feladatának tekinti, hogy egy összetett tervvel és az azt követő intézkedésekkel minden segítséget megadjon Dél-Dunántúl gazdasági fejlődésének előmozdításához.

A tárcavezető közölte: a kabinet azért fordul a térség felé, mert az ország északnyugati és középső területei után megindult az északkeleti térség fejlődése is. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza olyan ipari központokká váltak, amelyek a rohamosan korszerűsödő közlekedési infrastruktúrára támaszkodva nemcsak be tudtak kapcsolódni a gazdaság vérkeringésébe, de felhajtóerővel is rendelkeznek – mondta.

Rámutatott: az ország déli része még felzárkózásra szorul, ezért a kormány a Dél-Alföldre és a Dél-Dunántúlra összpontosítja figyelmét, a terület- és gazdaságfejlesztések terén pedig utóbbi „különös és kiemelt” segítségre számíthat.

Felidézte: az elmúlt 34 év egyértelmű vesztese a dél-dunántúli térség, amely a rendszerváltás előtt – elsősorban Pécs gazdaság és térségszervező erejére támaszkodva – az akkori nemzetgazdaság egyik fontos alközpontja volt, de az elmúlt bő három évtizedben negatív demográfiai folyamatok és a gazdasági szerkezetátalakulás következtében a mecsekaljai város elveszítette korábbi térségszervező erejét.

Korábban írtuk

A kormány feladata, hogy a helyi szereplőkkel egyeztetett terv mentén meghozott intézkedésekkel „megadjon minden segítséget” ahhoz, hogy a térség „ismét visszatérhessen a magyar felzárkózás és a magyarországi gazdasági fejlődés élvonalába” – jelentette ki.

Közölte: hamarosan lezárul az M6-os autópálya befejező, országhatárig tartó szakaszának megépítése, amely Villány és Harkány turisztikai erejét is növeli majd, továbbá a kisajátítási folyamat végén jár a mohácsi Duna-híd megépítésének előkészítése, emellett közforgalmú kikötő is létesül a településen.

A mohácsi csata 2026-ban esedékes 500. évfordulójával kapcsolatos, egyebek mellett területfejlesztési célokat is szolgáló Mohács 500 programról szólva kiemelte: a cél, hogy Mohács Dél-Magyarország – lehetőség szerint Délkelet-Európa egyik – logisztikai központjává is váljon.

A politikus közölte: a tervek szerint a baranyai beruházásokkal a térség Szerbia és Horvátország felé is nyithat, a fejlesztések „a Balkán kapujává, fontos gazdasági csomópontjává” is tehetik.

A jövőt illetően közölte: a kormánynak tervei vannak még arra is, hogy a Pécs melletti repülőtér hangsúlyosabb szerepet tölthessen be a térség gazdaságában, és szintén előkészítés alatt áll a város szomszédságában létesülő, úgynevezett „Pannónia Ipari Park” létrehozása. A befektetési központ célja a szűkebb és a tágabb térség lendületbe hozása – fűzte hozzá.

Horvátország schengeni csatlakozásával a jövőben akár új határátkelőhelyek is nyílhatnak Baranyában, a fejlesztésekkel pedig Pécs várhatóan gazdasági kisugárzását a tőle délre eső területekre is kiterjesztheti. A jövőben arra is van esély, hogy a baranyai, szlavóniai térség ismét egy gazdasági térséggé nőhet össze – fejezte ki reményét.

A kormány célja tehát, hogy „megadja a kezdőlökést” a térségben élők egyre emelkedő jólétét már középtávon biztosító felzárkózási folyamathoz, a gazdasági növekedéshez – foglalta össze Navracsics Tibor.