Monogám vagy poligám lény az ember?

Felvilágosult nyugati civilizációnkban egymásól függetlenül, de gyakorlatilag egy emberként ugyanúgy reagálunk a hűtlenség kérdésére: azonnal szakítunk vagy beadjuk a válópert. Az átlagos polgár számára egy cseppet sem elfogadható másokkal intim kapcsolatra lépni egy párkapcsolatban vagy egy házasságban. Ennek ellenére a 21. századra mégis egyre többen vannak azok, akik felszólalnak a monogámia ellen, mondván, egyáltalán nem természetes állapota az emberi fajnak. De vajon tényleg így van? És miért éri meg minden nehézség és buktató ellenére mégis monogámnak maradni?

Az Egyesült Államokban 1882-ban foglalták törvénybe, hogy tilos egyszerre több személlyel házastársi kapcsolatban élni. Ma már ritkán indul büntetőeljárás emiatt, de minden állam hatóságilag szabályozza a házasság intézményét, ami csak két ember között jöhet létre. 2020. februárjában Utah döntéshozói elfogadtak egy törvényjavaslatot, amely szerint már csak szabálysértésnek minősül, ha egy felnőtt entitás önként választja a poligámiát. Közel-Keleten és Ázsia egyes részein teljesen legális ez az együttélési forma, ennek ellenére nem alkalmazzák széles körben. Nyugat- és Közép-Afrika országaiban viszont nem csak legális, de igen népszerű is. 

Egy négy évvel ezelőtt készült felmérés szerint minden ötödik amerikai felnőtt ember úgy véli, semmi morális kivetnivaló nincs a poligámiában. Ez a szám megháromszorozódott a legutóbbi, 2003-ban készült felmérés óta, ám az is igaz: még így is a legkevésbé elfogadott és támogatott együttélési formák közé tartozik.  A világ népességének mindössze két százaléka él poligám kapcsolatokban. 

A monogámia az állatvilágban is fellelhető - bár erősen kisebbségi életformaként. Néhány állatfaj egyetlen társat választ magának, ilyenek például a hattyúk, a baglyok vagy a farkasok, a legtöbb állat azonban nem ezt a mintát követi. A nyugati civilizáció elterjedése előtt pedig az emberi civilizációk jelentős része nem monogám kapcsolatokban élt. Ugyanakkor a nyugati kultúrában a hűség az egyik legkívánatosabb erényünk; halálbüntetés ugyan nem jár a csalfaságért, de karriereket könnyedén kettétörhet. De monogám-e az ember a természeténél fogva? 

Az emberi történelem különböző korszakainak társadalmait vizsgálva arra a megállapításra juthatunk, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink valószínűleg monogám kapcsolatokban éltek, ám a javak későbbi felhalmozódása előidézte a poligámiát. Hasonló a helyzet az állatvilágban is egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálata alapján. 

A kutatók öt, közeli rokon fajpárt vizsgáltak (négy emlős, két madár, két béka és két halfajt), ahol az egyik monogám volt, a másik viszont nem. Így négy olyan alkalmat tudtak megvizsgálni a gerincesek evolúciójában, amikor a fejlődés során valamiért megjelent a monogámia. Például amikor a hegyi pocok és a mezei pocok útjai kettéváltak az evolúciós fejlődés szempontjából, a mezei pocokból monogám élőlény lett, szemben a hegyi pocokkal. 

És milyen vezérelv alapján dől el, hogy mely állatfaj lesz monogám és melyik nem? Általánosságban: ha kedvezőek az életkörülmények, van elegendő táplálék és nem fenyeget folyamatos veszély, akkor virágzik a poligámia. Rengeteg állatfajnál megfigyelhető, hogy a hímek megküzdenek egymással a szaporodás jogáért, majd a legerősebb több nősténynek is utódot nemz. Bizonyos körülmények között ezen utódok felnevelése egyedül is sikerül a nőstényeknek, ezek a körülmények idézik elő a poligámiát. Amennyiben azonban két egyed együttes erőfeszítéseire van szükség ahhoz, hogy felneveljék az utódjukat, akkor megjelenik a monogámia , ám a kényelmessé váló körülmények azonban könnyedén „újra” előidézhetik a poligámiát.

Az utóbbi években számtalan olyan gént fedeztek már fel, amelynek nagy szerepük van a hűség vagy hűtlenség kérdésében. Az AVPR1 gén például a vazopresszin egyik receptorát kódolja, a kutatók pedig arra jutottak, a monogám mezei pocok és a nem monogám hegyi pocok között eltérés van a gén szempontjából. „A helyzet pikantériája az, hogy az embernél is megtalálható az AVPR1 gén két allélikus formája. A viselkedésgenetikusok kiderítették, hogy a hosszabb promóterrel rendelkezők stabilabb párkapcsolatot létesítenek, mint a rövidebb promóter hordozói” – írta Boldogkői Zsolt egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatója egy Indexen megjelent cikkében.

A szerelmes ember agyában olyan területek válnak igazán aktívvá, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak például dopamint, ami egy serkentő és élénkítő anyag, emellett igencsak kellemes érzeteket is kelt. A szerotonin szintje ugyanakkor lecsökken, ami azt eredményezi, hogy a fókuszunk és figyelmünk kizárólag a szeretett személyre korlátozódik, akit ráadásul könnyen irreálisan tökéletesnek láthatunk. Emellett megsokszorozódik az oxitocin is, ami a kötődésért és az erős érzelmi kapcsolódásokért felel. 

Leegyszerűsítve elmondható: a teljes világirodalom felét kitevő földöntúli érzést az anyatermészet egy okból hozta létre, ez pedig az utódgondozás. Az ember azért esik szerelembe, hogy legalább arra az időre, amíg a gyermek és az édesanya is a legkiszolgáltatottabb, a férfi minden gondolatát az az egyetlen nő foglalja le, így biztosítva a védelmüket. 

Bár az emberiség történelme során váltakoztak a monogám és poligám "korszakok" és földrajzilag is változatosak az ezzel kapcsolatos hagyományok, mindennek ellenére mégis a monogámia a legjobb együttélési elv bármely társadalom számára, mégpedig a nukleáris család miatt. Egy erős és stabil nemzet legkisebb építőeleme a nukleáris család: egészséges felnőtt emberek felneveléséhez stabil környezetre és két szülőre van szükség. 

Egy válás, bár előfordulhat, hogy valóban szükséges, mégis elképesztő statisztikai hátránynak teszi ki a gyermekeket: 16 százalékkal nő a magatartásbeli probléma azon gyerekek esetében, akiknek a szülei 7 és 14 éves koruk között elváltak, 2-szer nagyobb valószínűséggel élnek szegény körülmények között és bonyolódnak veszélyes vagy meggondolatlan szexuális aktusokba az elvált szülők gyermekei, 8 százalékkal kevesebb eséllyel fejezik be a középiskolát, 12 százalékkal kevesebb eséllyel tanulnak tovább, ha mégis de azt is 11 százalékkal kisebb eséllyel fejezik be, ha elvált háztartásból jönnek. A válás a gyermekek fizikai állapotára nézve is igencsak negatív lehet, hiszen a stressz őket is megviseli, néhány felmérés pedig egyenesen azt állapította meg, hogy többet betegek és több balesetük is van, ha elvált szülők gyermekei.

Egy 2017-es tanulmány megállapította, hogy a váláson keresztül nem ment családok gyermekei feleakkora valószínűséggel szenvednek mentális zavarokban a későbbi életük során, mint azok, akiknek elváltak a szülei. A Torontói Egyetem kutatói pedig arra jutottak, hogy a csonka családból származó férfiak háromszor nagyobb eséllyel követnek el öngyilkosságot felnőtt korukban. Az elvált szülők gyermekei az iskolában is rosszabbul teljesítenek, mint a társaik. Egy több országon is átívelő kutatás arra jutott, hogy az elvált szülők gyermekei általában rosszabb eredményeket érnek el az életben, rosszabb körülmények között élnek és nagyobb valószínűséggel kezdenek bűnözni, mint a nem elvált szülők utódai. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!