Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal járó pénzt

2024. április 16. – 17:41

Másolás

Vágólapra másolva

A Szegedi Tudományegyetemnek adományozta Karikó Katalin az mRNS-vakcinál kifejlesztéséért kapott Nobel-díja mellé járó pénzjutalmat. Az egyetem, ahol a 70-es években maga Karikó is tanult, illetve itt doktorált, egy új egyetemi díjat alapít. A JATE-díj neve az egyetem egyik jogelődjére, a József Attila Tudományegyetemre utal, és minden évben az egyetem legkiemelkedőbb eredményét elérő kutató-oktatója, illetve diákja kapja majd meg.

Karikó Katalin az egyetemnek adományozta magát a Nobel-díját is, pontosabban annak három hiteles nemesfém-másolata közül az egyiket. Ez a kutató pályáját bemutató egyetemi kiállításon lesz majd látható.

A Nobel-díjas kutatóbiológus az egyetemen tartott előadásán azt mondta, bár a legnagyobb tudományos elismerést az amerikai immunológus Drew Weismann-nal megosztva kapta, valójában nagyon sok ember munkájának köszönhető az mRNS-vakcinák kifejlesztése, ezért szeretné támogatni a díjjal járó pénzből a következő kutatógeneráció legkiválóbb tagjait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!