4000 példányt vett egy rajongó ugyanabból a videojátékból, és egyiket se tudja használni

2024. április 16. – 17:01

Másolás

Vágólapra másolva

A nagyobb költségvetésű videojátékokból általában szokott lenni gyűjtői verzió, díszdobozban, mindenféle extra ajándéktárgyakkal, jó drágán. Aki igazán komoly rajongó, annak ez sem elég, és két példányt vesz a kedvencéből: az egyikkel játszik, a másikat bontatlanul felteszi a polcra szuvenírként. És aztán van az a szint, amint most mutatott be egy Alisa becenév alatt futó gémer, aki 4000 példányt vett az Alan Wake című játékból.

Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy egy raklapnyi doboz, benne dvd-kkel, hanem négyezer egyedi letöltési kód, képeslap méretű kártyákra nyomtatva, ami valószínűleg egy megszűnt videojáték-bolt készletéből került fel az Ebayre. Az Alan Wake egyébként egy 14 éve megjelent akció-kaland játék, némi misztikus horror beütéssel, nagy siker volt a maga idejében.

Alisának a két doboznyi kódkártya 240 dollárjába került (kb. 90 ezer forint). Saját bevallása szerint húsz kódot próbált ki sikertelenül, mielőtt felhívta a játékot kiadó Microsoft ügyfélszolgálatát, ahol azt a választ kapta, hogy a kódokat sosem aktiválták, ezért nem működnek. Alisa azt mondja, ezzel együtt sem bánta meg a vásárlást, és ki fogja tapétázni a szobáját a használhatatlan letöltési kódkártyákkal. Jelenleg egy Alan Wake 2 rajongói filmet forgat.

(PC Games N)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!