Belföld

A volt zuglói főépítész azt állította a bíróságon, hogy a Bayer-beruházással szembeni kritikái miatt rúgták ki

24.hu
24.hu

Április 25-ére, a zuglói képviselő-testület következő ülésének időpontjára idézte be a XIV. kerület polgármesterét, az MSZP-s Horváth Csabát a Fővárosi Törvényszék, miután a tavaly menesztett főépítész kártérítési pert indított elbocsátása miatt. Az ügy első nyilvános tárgyalásán Dienes János azt mondta, hogy a polgármester többször fenyegette őt kirúgással.

Ezt négyszemközt többször is elmondta, és a kabinettagoknak is szólt, hogy ki fog rúgni

– nyilatkozta a jegyzőkönyv tanúsága szerint Dienes, aki 24 millió forint nem vagyoni kártérítést kér az önkormányzattól, és annak megállapítását várja, hogy jogellenes volt és joggal való visszaélést is megvalósított a vele szemben alkalmazott vezetői eljárás.

Mint azt lapunk is megírta, Zugló főépítészét tavaly októberben menesztették posztjáról úgy, hogy a kerület polgármestere hetekig még az ellenzéki többségű képviselőtestület előtt sem ismertette, mi állt a döntés hátterében.

Dienes 2019-es hivatalba lépésétől kulcsszerepet játszott azokban az egyeztetésekben, amelyeket az önkormányzat a Bayer Construct Zrt.-vel folytatott. A Bosnyák téri hatalmas építkezés beruházóját a kormányzat az elmúlt években számos rendelettel támogatta meg, ráadásul az állam 244 milliárd forinttal be is szállt az beruházásba.

Dienes a 24.hu-nak azt mondta, iratokkal és tanúkkal igazolható, hogy eltávolításának „okozati előzménye”, hogy éveken át negatív főépítészi véleményt fogalmazott meg azokról Bayertől induló szerződéstervezetekről és előterjesztésekről, amelyeket a kerületvezetés számos alkalommal kísérelt meg áterőltetni a képviselő-testületen. Azt is mondta, hogy a főépítészi indoklásokban részletesen kifejtette a kerület számára hátrányos jogsértéseket és értékaránytalanságokat.

Az önkormányzati rendszerben példátlannak számít, hogy az ügy polgármesteri előterjesztéseihez adott főépítészi véleményben azt áll, hogy az előterjesztés szakszerűtlen, jogszerűtlen és az önkormányzatnak súlyos vagyoni hátrányt okoz, de a jegyző mégis átengedi, a polgármester pedig előterjeszteti

– közölte Dienes, aki szerint felmentésének igazi oka az, hogy nem működött együtt ezeknek előterjesztéseknek az elfogadásában. Azt mondta, más területen nem is volt konfliktusa a kerületvezetéssel.

Dienes szerint a Bayer az elmúlt években hét kormányrendeletet lobbizott ki a kormánynál, ezekben az ügyekben az önkormányzatban a helyi MSZP és a Fidesz képviselői támogatták a cég álláspontját, de 12 ellenzéki képviselő az ő szakmai véleményével értett egyet.

2023 októberében Tiba Zsolt jegyző „munkakör megváltoztatása” címén a főépítészt hatósági ügyintézői munkakörbe akarta áthelyezni, amit Dienes nem fogadott el.

Előbb indoklás nélkül bejelentették, hogy egy, a szakmai gyakorlatomhoz, végzettségemhez nem illeszkedő munkakörbe helyeznek, majd mikor ezt nem fogadtam el, a jegyző – egyoldalúan – kezdeményezte a felmentésemet

– állította a volt főépítész, aki azt is sérelmezte, hogy a polgármester tavaly novemberben a 24.hu-nak, majd Fiala Jánosnak azt nyilatkozta, a menesztés oka valamilyen, közelebbről meg nem nevezett bűncselekmény vagy jogi ügy volt, ám ilyen ügyről a perbeli iratokban nincs szó.

Megkerestük Horváth Csabát, aki még nem tudott arról, hogy a főépítész ügyében a bíróságra kell mennie. Azt mondta, még nem kapott idézést, de ha megérkezik, akkor a testületi ülés miatt kénytelen lesz kimenteni magát. A szocialista politikus azt is közölte, hogy nem érzi érintettnek magát az ügyben, hiszen a munkaügyi döntést a jegyző hozta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik