Hirtelen megszázszorozódott Nagy István agrárminiszter instagramos lájkolóinak száma

2024. április 16. – 16:08

Másolás

Vágólapra másolva

Fura jelenséget figyelhettek meg a múlt héten azok, akik szabadidejükben Nagy István agrárminiszter Instagramját szokták böngészni. A leginkább kerti munkákkal és brüsszelezéssel foglalkozó hírfolyamban jellemzően maximum 50-100 lájk szokott lenni egy-egy bejegyzésen, ám ez a hét közepén drasztikusan megváltozott, először 4-5 ezer szívecske esett be sorra a miniszter összes új posztjára, majd 10-11 ezer.

Április 10-én egyetlen nap alatt az addigi átlagos 2-300 helyett több mint 72 ezer lájkot kapott – ez a nála sok nagyságrenddel népszerűbb Orbán Viktornak vagy Magyar Péternek nagyjából egy hét alatt szokott összejönni mostanában. Végül három nap után elcsendesedtek a rajongók, és visszaállt minden a régi kerékvágásba, az utolsó három poszton most 68, 75 és 7 lájk van.

További, nehezen megmagyarázható jelenségek is jártak emellé:

  • Csak a lájkok özönlöttek, jellemzően nulla komment született mellettük, ami egészen életszerűtlen.
  • Bár a posztjaira tízezernyi lájk érkezett, a követőinek száma nem hogy nem nőtt, hanem napi 20-30-cal még csökkent is.
  • A tömeges lájkolók felhasználónév alapján nem tűntek magyarnak:
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram

Természetesen nem tudhatjuk biztosan, mi okozta a fura jelenséget, mindenesetre ha valaki a feketepiacon vásárolt volna bérlájkolókat, annak pontosan ugyanilyen eredménye lett volna.

Nem ez az első parajelenség az agrárminiszter közösségi médiás felületein. Tavaly novemberben a követői száma ugrott hatalmasat hasonlóan bizarr módon: egy hét alatt 10 ezerrel nőtt a facebookos, és 5 ezerrel az instagramos követőtábora (előtte fél év alatt csak pár száz volt az organikus növekedés). Ahogyan akkor, úgy most is megkerestük Nagy Istvánt, hogy magyarázatot adjon, vagy kommentálja a fura eseményeket, de egyszer sem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!