Sulyok Tamás: "Mindig azt hallottam, mi soha senkinek nem ártottunk" – Sajnálja, hogy már nem kérdezheti meg az apját a múltjáról

A köztársasági elnök a Parlamentben beszélt a múltról és az érzéseiről

Sulyok Tamás a múltat és a személyes múltját vállalva hajtott fejet a holokauszt áldozatai előtt a Parlamentben magyarországi emléknapján – írta a 24.hu.

A köztársasági elnök az megemlékezésen ismét édesapjáról beszélt:

„Megrendített, amiket apámról a nyilvánosságban az elmúlt hetekben hallottam”

- jelentette ki.

Sulyok Tamást megrendítette, amit apjáról hallott/Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Karsai László történész a frissen kinevezett államfőről azt mondta:

”csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata”

Karsai ezt azután mondta, hogy az új államfő még az Alkotmánybíróság elnökeként azt nyilatkozta, hogy édesapját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. Elsősorban azért, mert válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Sulyok szerint az apja csak úgy tudta elkerülni a kivégzést, hogy 10 évig az ország másik felében bujkált.

Karsai úgy véli, ez nem igaz, mert 1944. június 17-én a Fejérmegyei Napló Zászlóbontás címmel közölte a Magyar Nemzeti Szocialista Párt megyei vezetőjének a cikkét. Sulyok László a cikkében az ország német megszállását ünnepelte azzal, hogy 1944 március végén „végre levegőhöz jutottunk”.

A köztársasági elnök ezt nemtelen támadásnak tartotta. Szerinte édesapja egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt, ezért elképzelhetetlennek tartja, hogy a cikket ő írta.

Ezután a Hócipőben megjelent egy cikk, mely szerint Sulyok László „zsidólakást” és „zsidóbútort” igényelt és kapott a helyi nemzeti szocialistáknak Székesfehérvár polgármesterétől 1944-ben júniusában.

Sulyok most az Országgyűlésben azt mondta, negyven éve halott apját már nem tudja megkérdezni a múltról:

„így maradtak az ő elejtett szavai és hallgatásai. Ma sem tudom már kérdezni. Tizenkét évvel a holokauszt után születtem, a családban azt hallottam, hogy mi soha senkinek nem ártottunk, nem voltak ellenségeink”.

Úgy képzeli, hogy

„1945-ben szembesülhetett azzal a rémséggel, amit a holokaszt jelentett, és egy világ dőlhetett össze benne”.