Az eseményt eredetileg a brüsszeli Concert Noble-ben tartották volna, azonban múlt hét pénteken, a szervezés utolsó pillanataiban a rendezvényhelyszín a szélsőbaloldali nemzetközi antifa-mozgalom, a szocialista városvezetés, valamint a baloldali média nyomására kihátrált az esemény mögül, így a szervezők kénytelenek voltak új helyszínt találni a nívós szakmai program megrendezéséhez, amin a többi között Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vesz.

Hirdetés

Az MCC Brussels mint az esemény egyik támogatója szerint a baloldali antidemokratikus fanatikusok kísérletei a konzervatív rendezvény megakadályozására kudarcot vallottak.

Az eredeti helyszín a demokráciaellenes baloldali csoportok fenyegetései miatti, biztonsággal kapcsolatos félelmekre hivatkozott, Brüsszel szocialista polgármestere pedig azt tanácsolta a Concert Noble-nak, hogy mondjon le a konferencia megrendezéséről.

Ezzel az utolsó pillanatban megvalósított technikai akadállyal az eltörléskultúra antidemokratikus képviselői – akik kirekesztőek és előítéletesek azokkal szemben, akik más politikai nézeteket vallanak – meg akarták tagadni az emberek jogát arra, hogy Belgium fővárosában gyűlést tartsanak.

„Brüsszel szintet lépett. Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják. Nincs mese, június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!” – írta a történtekről Orbán Viktor miniszterelnök.

A megfélemlítési kampány ellenére azonban a találkozó a tervek szerint zajlik majd, az eseménynek új helyszíne van Brüsszelben. A konferenciára a szervezők mintegy ötszáz vendéget várnak,

olyan meghatározó személyek is felszólalnak a rendezvényen, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi kormányfője, Ryszard Legutko, az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártjának (ECR) társelnöke, Gerhard Müller német bíboros, Suella Braverman volt brit belügyminiszter, valamint az európai Identitás és Demokrácia (ID), a brit Reform UK, a spanyol VOX, a flamand Vlaams Belang, illetve a portugál Új Jobboldal prominens képviselői.

Korábban írtuk

Frank Füredi, az MCC Brussels ügyvezető igazgatója elmondta:

ami az elmúlt napokban történt, nem kevesebb, mint a szólásszabadság és a politikai véleménynyilvánítás válsága egész Európában.

Füredi szerint „abszolút tragédia, hogy az Európai Unió szívében, Brüsszelben befogadták az eltörléskultúrát. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek aggódnia kellene amiatt, ami itt történik”.

Hozzátette, hogy „a szólásszabadságért folyó harc jelenleg is zajlik, és minden jóakaratú embernek készen kell állnia arra, hogy harcoljon a szabad gondolkodáshoz és véleménynyilvánításhoz való jogainkért. El kell mondanunk a világnak, hogy Brüsszelben megpróbáltak minket kiiktatni, de a szabadság győzött”.

Az MCC Brussels szerint a történtek rávilágítanak arra, hogy a belga fővárosban az úgynevezett „biztonsági aggályokat” ürügyként próbálják felhasználni a rendezvények és viták leállítására. Ez bevett gyakorlat az Egyesült Államokban, ahol gyakori, hogy

erőszakkal fenyegetik a rendezvényhelyszíneket, hogy így hátráljanak ki az események mögül.

Az MCC Brussels szerint ugyanezt a taktikát alkalmazták most is: az antifacsoportok fenyegetőzése ürügyet szolgáltatott a helyi hatalom képviselőinek és különösen Brüsszel baloldali polgármesterének, hogy nyomást gyakoroljon a helyszínre és végül hátráljanak ki a NatCon mögül.

A történtekhez tartozik, hogy az MCC Brussels még péntek délután hivatalos értesítést küldött Brüsszel város polgármesteri hivatalának, amiben sürgette, hogy biztosítsa a szükséges rendőri erőforrásokat a közrend és a NatCon rendezvényére látogatók sérthetetlenségének megóvása érdekében, hiszen egy olyan eseményről van szó, amelyen államfők, miniszterek és más magasrangú politikusok vesznek részt Európából és a világ számos más országából.

A levélben utaltak a polgármester személyes felelősségére a belga jog szerinti közrend védelmében, valamint a résztvevők által gyakorolt gyülekezési alapjog védelmére is. A szervezők az utolsó pillanatban új helyszínre költöztették az eseményt. A rendezvény kedd reggel kezdetét vette, vagyis győzedelmeskedett a szólásszabadság és a demokratikus jogok gyakorlása az eltörléskultúra felett.

Karhatalommal akadályozzák Brüsszelben a békepárti, migrációellenes konferencia megtartását

Rendőrök szálltak ki a Brüsszelben tartott békepárti és migrációellenes Nemzeti Konzervativizmus Konferenciára (NatCon), melynek sztárszónokai Orbán Viktor magyar miniszterelnök, illetve Nigel Farage Brexit-párti brit politikus lennének.

A Mandiner helyszíni tudósítója szerint a rendőrök behatoltak a helyszínre, azonban azonnal el is hagyták azt.

A rendezvény második órája tartott, mikor Farage 11 órára tervezett előadását megelőzően az uniós intézmények székházaitól nem messze, a Saint-Josse-ten-Noode negyedben fekvő Claridge rendezvényközpontnál feltűnt a belga rendőrség. A karhatalom közölte a szervezőkkel, hogy „a hatóságok a rendbontás lehetősége miatt az esemény berekesztése mellett döntöttek” – számol be a POLITICO.

A valóság ezzel szemben az, hogy nem rekesztették be az eseményt, minden a program szerint halad.

További részletek: ITT és ITT