Hogyan szabadult ki a 17 éves Valerija egy orosz átnevelőtáborból?

Valerija 10. osztályos volt, amikor az orosz hadsereg lerohanta Ukrajnát. Akkor már több mint két éve egy rokonánál élt, miután a szülei meghaltak. A hétköznapjai úgy teltek, ahogyan bármelyik kamasznak. Tanult, vizsgákra készült, táncolt, sportolt, ügyes légtornász volt – írja az Euronews.

Az orosz invázióval minden megváltozott

Valerija előtt fényes jövő állt, és mindennek úgy kellett volna alakulnia, ahogyan ő szerette volna. Szürreális volt számára, amikor hallotta a hírekben, hogy Oroszország teljes körű  inváziót indított Ukrajna ellen, mintha csak valami rémálomba csöppent volna. Minden nagyon gyorsan megváltozott, és ő nehezen tudta követni az eseményeket. Nem értette, mi folyik.

Csakhogy az orosz csapatok hamarosan elérték, és el is foglalták szülővárosát, a dél-ukrajnai Nova Kahovkát. Egy felfokozott időszak következett, teljesen felborult a napi rutin, mindenki próbált túlélni valahogy, a boltból gyorsan elfogyott minden, és az utánpótlás késett. Egy rövid ideig alig volt mit enniük, de végül a megszállt Krímből megérkeztek az első teherautók, és helyreállt az ellátás. Ezzel párhuzamos megjelent az orosz katonai rendőrség is a Herszoni Területen, így Nova Kahovkában is. Csendes időszak volt, a harcok elkerülték a várost.

A háború első őszén, 2022 októberében az orosz katonai vezetés bejelentette, hogy „evakuálják" a gyerekeket Nova Kahovkából a megszállt Krímbe. Valerijának más gyerekekkel együtt a főtérre kellett mennie, ahol elkobozták útlevelüket és minden más iratukat. Aztán fegyveres katonák gyűrűjében kellett várniuk arra, hogy megérkezzenek a buszok, amelyekkel a krími határra vitték őket.  

„Oroszország mindent megad majd nektek"

Miután megérkeztek a „Lucsisztij" nevű krími táborba, gyermekorvosok vizsgálták meg őket, hogy nem tetvesek-e, és átestek egy koronavírus-teszten is. Valerija úgy emlékszik, hogy a tábor idősek otthonára hasonlított, épp csak egy gyerek számára egyáltalán nem volt otthonos. Arról nem beszélve, hogy a létesítményt fegyveres rendőrök őrizték, ott voltak a gyerekek körül éjjel-nappal. A napi rutinhoz hozzátartozott az orosz himnusz is, de Valerija megmakacsolta magát, nem volt hajlandó a többiekkel énekelni. A hatóságok orosz egyetemeket reklámoztak, és az oroszok életéről, hétköznapjairól regéltek nekik mondván, hogy „Oroszországban mindenük meglesz". Bár használhatták a telefonjukat, alig volt térerő. 

Valerijában szorongást keltett ez a kényszerű környezetváltozás, és féltette a szabadságát, sőt, általában a jövőjét. A mindennapok menete kiszámíthatatlan volt, nem igazán tudtak tervezni. Az egyértelmű volt számára, hogy ezek a gyerektáborok valójában átnevelőtáborok. Úgy gondolja, hogy az ukrán gyerekek túlnyomó többségét Oroszországba akarják vinni. Éppen ezért tanórák nem nagyon voltak, minden foglalkozás valaminek a propagandája lett, miközben ukránul nem, csak oroszul beszélhettek.

A táborok programjának hivatalos elnevezése az, hogy „Egyetemi váltás". Az orosz oktatási és tudományos minisztérium felügyelete alatt működnek azzal a céllal, hogy a megszállt ukrán területekről származó 12-17 éves gyerekekben kialakítsák vagy megerősítsék az orosz nemzettudatot az orosz kultúra és történelem sulykolásával.

„Az ukrán gyerekek deportálása a népirtó politika része"

A Nobel-békedíjas emberi jogi ügyvéd és a Center for Civil Liberties vezetője, Olekszandra Matvijcsuk szerint ezek a táborok, amelyelben az ukrán gyerekek oroszosítása folyik, kimerítik a háborús bűncselekmény fogalmát, miközben népirtásnak is számít. „Ennek a háborúnak népirtó jellege van" – mondta Matvijcsuk az Euronews kérdésére. – „Putyin nyíltan kijelentette, hogy ukránok nem léteznek, ugyanolyanok vagyunk, mint az oroszok. Azt látjuk, hogy ezeket a szavakat 2014 óta átültetik egy borzalmas gyakorlatba".

Valerijához hasonlóan ő is hangsúlyozta, hogy az ukrán nyelv használatát és az ukrán történelem emlegetését egy az egyben megtiltják. „Tíz éve dokumentáljuk, hogy az oroszok hogyan számolják fel az aktív helyi civileket és közösségeket, hogyan lehetetlenítenek el polgármestereket, újságírókat, civil aktivistákat, papokat és művészeket".

Ebben a tekintetben az ukrán gyerekek erőszakos deportálása is a népirtásnak, mint politikai stratégiának a része. „Átnevelőtáborokban helyezik el őket, ahol azt mondják nekik, hogy ők oroszok, és Oroszország a hazájuk" – mondta. – „Később néhányukat erőszakkal örökbe adják orosz családoknak, hogy azok oroszként neveljék fel őket" – folytatta Matvijcsuk.

Ügyvédként tudja, milyen nehéz bizonyítani ezt a bűncselekményt, különösen a jelenlegi normák szerint. „Még ha nem is vagy jogász, akkor is könnyű megértened, hogy ha egy nemzeti csoportot részben vagy egészben meg akarsz semmisíteni, akkor több stratégia is rendelkezésedre áll, nem kell feltétlenül megölnöd őket, elég, ha erőszakkal megváltoztatod az identitásukat."

A népirtás elleni egyezmény II. cikke a népirtást úgy határozza meg, mint egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges elpusztításának szándékos cselekményét. Politikai és kulturális csoportok felszámolása nem tartozik ide.

Valerija úgy döntött, hogy megvalósítja álmát

A táborélet nem volt egyszerű. Gyakran voltak gyomorproblémáik a rossz minőségű élelem miatt, de orvosi ellátáshoz csak ritkán jutottak. A minden szempontból zord körülmények főleg a kicsi gyerekeket viselték meg nagyon. Mivel szüleik vagy gondviselőik nem voltak ott, egyedül kóboroltak a táborban, néha nem is megfelelő ruházatban, akár hideg volt, akár meleg. Így aztán gyakran voltak betegek, elsősorban felső légúti betegségekben szenvedtek, de gyakoriak voltak a gyerekbetegségek is, amilyen a bárányhimlő, és előbb vagy utóbb majdnem mindnyájan tetvesek lettek.

Miután Valerija látta, milyen borzalmas az egészségügyi helyzet és az orvosi ellátás a táborban, úgy döntött, hogy megvalósítja gyermekkori álmát, és orvos lesz. Kihasználta, hogy a megszállt területről származó árva, ez sokat nyomott a latban az egyetemi felvételnél. Már volt orosz útlevele, de még megvolt az ukrán is, úgyhogy egy odesszai egyetemet választott, hogy kikerüljön az orosz megszállás alól. Online felvételizett, de az utat valóságosan is meg kellett tennie.

Két hónap után szabadult ki a táborból

A krími Civil Oktatási Központ, az Alemenda tudomása szerint az ilyen táborok a szülők politikai nézeteire hivatkozva korlátozzák a gyerekek hazatérését. A családok erőszakos áttelepítésről és pszichológiai nyomásgyakorlásról számoltak be, illetve arról, hogy akadályozzák a gyerekek láthatását, különösen, ha a szülők Ukrajna-pártiak. Amikor a gyerekek sírnak, hogy látni akarják a szüleiket, a családtagoktól gyakorlatilag elvárják, hogy átköltözzenek orosz ellenőrzés alatt álló területekre, ahol a megszálló hatóságok már úgy tekintenek a helyi ukrán lakosságra, mint „új oroszokra".

Valeriját is azért vehette magához egyik rokona, mert megszállt területen élt. Így aztán két hónap táborélet után a lány elköltözhetett a dél-ukrajnai Henicseszkbe.

Henicseszkből Valerija busszal indult útnak, egyedül. Több megszállt ukrán városon, a lerombolt Melitopolon és Mariupolon át az oroszországi Rosztovba tartottak.

Orosz útlevéllel a határátkelés zökkenőmentes volt. Az ideiglenesen megszállt területeken az orosz útlevél elengedhetetlen az ingatlantulajdon igazolásához és az egészségügyi, illetve a nyugdíjellátáshoz. Ha július 1-jéig nem szerzik be az új útlevelet, ahogyan azt egy új orosz törvény előírja a megszállt területeken élőknek, akkor „külföldi állampolgárként" kerülnek nyilvántartásba, és komoly büntetéseket kockáztatnak.

Az utolsó határátkelő

Valerija Belgorodon és a Szumi Területen keresztül folytatta útját. A szumi határ a gyalogos forgalom előtt nyitva áll, de az orosz határőrök szigorúak. Valerija elrejtette ukrán útlevelét, csak az oroszt használta, így egyszerűbb volt. De még így is kikérdezték, miután begyűjtötték az útleveleket a buszon, hogy kiskorúként miért utazik egyedül.

A lány úgy magyarázta, hogy Ukrajnán átutazik, de nem áll szándékában ott maradni. Azt mondta, azért megy, hogy találkozzon Európából érkező nagynénjével, és visszavigye őt Oroszországba. Tudta, hogy azt kell mondania, amit a határőrök hallani akarnak. A telefonját is önként átadta, és tűrte, hogy mindent megnézzenek benne, a fényképeit, a Telegram-üzeneteit és az e-mailjeit is.

Valerija azt mesélte, hogy bár sikerült higgadtnak maradnia, a határátkelés nagyon nyomasztó volt még úgy is, hogy nem tudtak ukrán útleveléről. A géppisztolyos katonák egy ideig pusmogtak, aztán az egyik őr azt mondta, engedjék át a lányt. Az orosz ellenőrzőponttól mezőkön át vitt az útja, és amikor már ukrán területen volt, és ukrán szót hallott, elöntötték a könnyek.

Változott a terv

Eredetileg ugye Odesszába indult, hogy orvosnak tanuljon, de a dolgok aztán nem egészen a terv szerint alakultak. Odesszát tűz alatt tartotta az orosz hadsereg, úgyhogy oda egyelőre nem mehetett. Viszont felmerült a lehetősége, hogy Szumiból Kijevbe költözzön. Mielőtt elindult, alapos orvosi vizsgálatokon és teszteken esett át, hogy kiderüljön, jól van-e, nem szedett-e össze valami betegséget az átnevelőtáborban.

Szumiból csak rendőri kísérettel utazhatott Kijevbe. Azóta is ott él, és a kijevi orvosegyetemre jár. Sok minden mással is foglalkozik, hogy lekösse magát, és terápiába is jár. A Voices of Children biztosít neki ingyen konzultációkat, hogy fel tudja dolgozni mindazt, ami történt vele. 

„Szeretek tanulni, és felfedezni Kijev városát. Hálás vagyok, hogy ukránul beszélhetek, és hálás vagyok a gondviselőmnek, Olhának, hogy befogadott. Olyan lett számomra, mintha az anyám lenne. Mellette egy kicsit gyerek maradhatok, időről-időre megfeledkezhetem a felnőttkorral járó felelősségről" – mondta az Euronews riporterének Valerija.

Súlyos traumával jár a gyerekek számára az orosz megszállás

Hiába térhetnek vissza Ukrajnába, a gyerekek mentális állapotát mélyen meghatározzák a megszállás alatt szerzett tapasztalataik – mondja Julja Tukalenko, a Voices of Children jótékonysági alapítvány pszichológusa.

„Olyan tényezőkről van szó, mint az életkörülmények, a nélkülözés, különösen a szociális interakciók hiánya és a bezártság, amit ezek a gyerekek megélnek. Az is mély nyomot hagy bennük, hogy nem beszélhetnek ukránul, és nem foglalhatnak állást az oroszokkal szemben. Ez általános bizalmatlanságot szül bennük."

Tukalenko szerint mindennek számtalan jele lehet később lelki és fizikai szinten egyaránt. Dühkitörések, szomorúság, önbántalmazás, alvászavarok, emésztési problémák. Kezelés nélkül ezek a tünetek súlyosbodnak, a szomorúságból depresszió lesz, szorongás és zavarok támadnak a szociális működésben is.. Ezért nagyon fontos, hogy ezek a gyerekek időben szakértő ellátást kapjanak.

A csaknem 20 ezer elhurcolt gyerek közül csak 400 tért haza

Az ukrajnai orosz invázió kezdete óta ukrán és nemzetközi szervezetek folyamatosan dokumentálják a gyermekekkel szemben elkövetett súlyos jogsértéseket. A Children of War jelentése szerint több mint 19 500 gyermeket deportáltak vagy telepítettek ki, és kevesebb mint 400-at engedtek haza mostanáig. Válaszul a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin elnök és az Orosz Föderáció elnökének gyermekjogi biztosa, Maria Lvova-Belova ellen gyermekek deportálásában játszott feltételezett szerepük miatt.

„2014 óta elveszítettük a gyermekpopuláció 15-20 százalékát" – mondta Mykola Kuleba, a háború által érintett családokat és gyermekeket segítő Save Ukraine munkatársa. Közéjük tartoznak azok, akik az orosz bombázások miatt vesztették el szüleiket, valamint azok, akik intézményekben vagy nevelőszülőknél laknak, mint Valerija is, aki árva. Az orosz hatóságok azzal érvelnek,  hogy ezekről a gyerekekről nincs, aki gondoskodjon.

Az AP amerikai hírügynökség saját nyomozása is azt mutatja, hogy orosz tisztviselők kényszerrel telepítettek át ukrán gyerekeket, meggyőzték őket arról, hogy szüleik már nem akarják őket, propagandával tömték őket, majd orosz családokhoz utalták ki ezeket az ukrán gyerekeket, hogy végképp orosz állampolgárrá váljanak.

Ez a folyamat egyszerűsödik, ha a gyerekek orosz anyanyelvűek. „Az ukrán gyermekek orosz állampolgárságának biztosítása érdekében gyámokat jelölnek ki, akik aztán benyújtják a megfelelő kérelmeket az orosz hatóságoknak és intézményeknek a gyermekek nevében. A gyermek véleményét természetesen nem veszik figyelembe. Elég, ha egy ukrán gyermeket beíratnak egy oktatási intézménybe, vagy kezelésre beadják egy kórházba, az igazgatónak vagy a főorvosnak joga van egyszerűsített eljárás keretében kérvényezni a gyermek számára az orosz állampolgárságot" – magyarázta Kuleba.

„Egy ukrán városban lenni jutalom, amit megbecsülök."

Ezt mondja Valerija még annak ellenére is, hogy Kijevben megint gyakoriak a légiriadók. „A megszállt területeken senki sem vette a fáradságot, hogy bekapcsolja a légiriadót, az ukránok nem számítanak."

Hozzátette, hogy azokkal, akikkel egy táborban volt, és Oroszországot választották, nem tartja a kapcsolatot, még korábbi barátnőivel és osztálytársaival sem. Számára megváltás, hogy Kjevben lehet, és arra koncentrál, hogy ott minél teljesebb életet éljen.