Török tudós fejtette meg a székelyek eredetét

Hirdetés

– Török nyelvészként miért érdeklik a székelyek?

– Turkológus vagyok, tehát alapvetően az altaji és török nyelvekkel foglalkozom, de emellett hungarológiai és finnugrisztikai egyetemi tanulmányokat is végeztem. Részben ebből adódik, hogy régóta érdekelnek a magyar néprajzi csoportok, köztük a csángók és a székelyek, elsősorban egyedi szókincsük és ezek etimológiája.

Kezdetben pusztán érdeklődtem e magyar népcsoport iránt, ám akkor fordult komolyra az érdeklődésem, amikor a Közép-Ázsia történetében különös szerepet játszó, indoeurópai eredetű tohárok nevével kezdtem foglalkozni. Ennek kapcsán észrevettem, hogy a ma már kihalt szogd nyelvben egyes közép-ázsiai népnevek szó eleji mássalhangzó-torlódását egy szó eleji magánhangzóval oldották fel (hasonló jelenséget a magyar nyelvben is ismerünk, például az iskola (oskola) szóra gondolhatunk, amely a latin scola átvétele). Így felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ugyanerről a jelenségről lehet-e szó a kínai forrásokban régóta ismert és a kutatók által eszkil, eszkel, aszkil vagy eszekelként olvasott török törzsnévvel is, amelyet a székely névvel is kapcsolatba hoztak. Így kezdtem el foglalkozni a székely szó eredetével, és ennek természetes velejárójaként hozzáfogtam, hogy szisztematikusan megismerjem a székely kérdésről eddig felhalmozódott könyvtárnyi szakirodalmat.

– E munkákat olvasva jutott eszébe, hogy az erdélyi székelyek őseit a mai Mongólia és Kína területén keresse?

– Nem szándékosan kerestem Mongóliában vagy Kína területén a székelyek őseit; egyáltalán nem volt semmilyen prekoncepcióm. Egyszerűen csak meg akartam vizsgálni az eszkil, aszkil, eszekel olvasatokat az eredeti kínai forrásokban. Észrevettem, hogy ezek mellett előfordul egy bizonyos sījié törzsnév is, amely a szekel kínaiasított változata. Egyébként az ötletet, hogy a kínai források sījié törzsneve a székelyekkel kapcsolatos lehet, már 1908-ban felvetette Nagy Géza régész, és ezt a kínai alakot szikilként rekonstruálta. Ötlete szó szerint nyomtalanul feledésbe merült, mert a 2021-ben a török törzsnevekről megjelent munkámig, amely a székely kérdés teljes kutatástörténetét is tartalmazza, meg sem említették. A székelyekről az volt és ma is az az uralkodó nézet, hogy magyarul beszélnek, tehát magyar eredetűek. Ehhez persze nagyban hozzájárult az is, hogy mindeddig senki nem tudta megmagyarázni a kínai forrásokban eszkil, aszkil, eszekelnek értelmezett alakoknak a székely névhez való viszonyát.

– Mindeddig. És hogyan viszonyul hozzá?

– Amikor elkezdtem szisztematikusan megvizsgálni bizonyos kínai forrásokat (Pej-si, Cöfu Jüan-kuj, Csiu Tang-su, Szuj-su, Hszin Tang-su, Cecse Tung-csien), sikerült azonosítanom két területileg és politikailag is markánsan elkülönülő népnévcsoportot: az eszkel és szekel törzsneveket. Az előbbit a kínai források csak Nyugaton, a Balhas-tó és az Amu-darja folyó alsó folyása közötti területeken, a szogdok szomszédságában említik, míg az utóbbiakat Keleten, Mongólia és Kína északi területeivel kapcsolatos események tárgyalásakor. Emellett a középkori arab és perzsa szerzők műveiben egy bizonyos észak-afganisztáni híres város nevének Szekelkend és Eszkelkendként való kettős megjelenése is bizonyítja, hogy a szekel és eszkel egy és ugyanaz, vagyis egymás alakváltozatai. Így bizonyossá vált, hogy a kínai források eszkel és szekel alakjai összetartoznak. Ezt a már említett 2021-es munkámban etimológiailag is igazoltam.

– Ha jól értettem, a székelyek (sekel) nevét is megfejtette. Elárulná, hogy mit jelent?

– Igen, így van, de előbb rá kellett jönnöm, hogy az eszkel és szekel alakváltozatok között a szekel az eredeti alak, az eszkel pedig egy szogdosított, vagyis másodlagos változat. Tehát a szekel Mongólia és Észak-Kína térségében a székelyek önelnevezése volt, az eszkel pedig a nyugatra húzódott székelyek külső, szogdos megnevezése, amely az „eszkelföldi” érmék alapján, úgy látszik, idővel önelnevezéssé is vált. Ennek felismerése segített hozzá számos addig megoldatlan nyelvészeti és történeti kérdés láncszerű megválaszolásához. Közöttük talán a legfontosabb, hogy a szekel volt az eredeti alak, ennek az eredetét kell vizsgálni. Az etimológiai vizsgálat során kiderült, hogy Rásonyi Lászlónak igaza volt abban, hogy a székely népnév eredetileg azt jelentette, hogy „fehér lábú (patájú) ló” . Ezzel szépen egybecseng egy késői adat, amit Balás Gábor kutatásaiból ismerünk: az 1849-ben, a hajdani székely határőr-lovasezred feloszlatása után létesített székely huszárezred lovai is a sok évszázados hagyományhoz híven fehér patájúak voltak.

A térkép nagy felbontásban ide kattintva tekinthető meg.

– Ez a fajta önelnevezés a török kulturális kontextusban értelmezhető?

– Közismert, hogy a török népeknél a régi törzsnevek egyik csoportját a lószínnevek vagy lójegyek mint melléknevek alkották. Többek között voltak olyan török törzsnevek, mint például boz atlı (szürke lovú törzs) vagy yağız atlı (barna lovú törzs). A székely népnév is ehhez a kategóriához tartozik, vagyis eredetileg a szekel egy lójegyeredetű melléknév volt. Tehát a székelyeknek, a szekel törzsnek a kezdetek kezdete óta a fehér patájú lovaik voltak a megkülönböztető jegyeik. A „fehér patás (lovú) törzs” jelzős szerkezetben a melléknév idővel jelentéstapadással népnévvé, törzsnévvé vált, vagyis a székely szó „fehér patás lo(vú törzs)”-et jelent. Tehát a székelyek nem voltak sem „szökevények”, sem pedig „kóborlók”, és a székely névnek sem volt szökevény vagy kóborló jelentése, ahogyan azt Keszi Tamás régész a székely név és társadalmi csoport eredetének magyarázatával kapcsolatos alternatív javaslatában legutóbb felvetette.

– Ha mindez igaz, hogyan vándoroltak Nyugatra, illetve hogyan jutottak a Kárpát-medencébe?

– A hun törzsszövetség egyik törzseként vándoroltak Kelet-Európába és jutottak el a Kárpát-medencébe. Ezt és a székelyek korai történetének fontosabb mozzanatait a kínai forrásadatokból sikerült felkutatni, vándorlásuknak egy feltételezett útvonalát pedig a forrásadatokon kívül az eurázsiai sztyeppe földrajzi névanyagában felbukkanó településnevek, helynevek előfordulása alapján, az úgynevezett onomasztikai adatok elemzésével lehetett megrajzolni. Tehát nem tologatok fantomnépeket a térképen évszázadokon és több ezer kilométeren keresztül, hanem kőkemény arab, perzsa, kínai források onomasztikai adatai és ezek filológiai és nyelvészeti elemzései alapján állítom, amit állítok. Belső-Ázsiában 350 körül hatalomváltás történt, és a tunguz eredetű nanájok, kínai nevükön ruruk (vagy ahogyan a magyar szakirodalomban használják: zsuan-zsuanok) magukhoz ragadták a hatalmat; számos törzs, köztük a székelyek őseinek egy része és a hunok is két irányba, nyugatra és délnyugatra kényszerültek menekülni. A Kelet-Európa felé menekülő hunok 370 körül érték el a Volga alsó folyása körüli vidéket. A mai székelyek ősei elszakadva tehát a mongóliai szekel (sījié) törzstől, a nyugat felé menekülő hunokhoz szegődve érkezhettek meg az V. század első felében a Kárpát-medencébe.

– Mivel tudja igazolni az útvonalukat?

– A hunok kötelékében a kazah sztyeppén keresztül, vagy pedig a Balhas-tó déli részén, az Ili-völgyön keresztül érkezhettek Európába. Miután 370 körül elérték a Volga alsó folyása körüli vidéket, néhány kiszakadt kisebb csoportjuk (valószínű határvédő szolgálatot teljesítők) a hunok egy részével együtt a Délnyugat-Kaukázusba húzódott. Erre utalnak az általam kimutatott délnyugat-kaukázusi szekel hely-, falu- és folyónevek (Sekel-a šen, Sekel-e hev, Sēkel-e, Sekel-i) a hun (Hon-a, Hon-i, Hon-e kël, vö. Sarkel) helynevek társaságában. Mindezek mellett a kirgiz területeken (Sekel-ek) és Észak-Afganisztánban is felbukkanó eszkelféle (Eskel, Eskel-ek stb.) vagy szekel- (Sekelkend) előtagú helynevek és egyéb földrajzi nevek a székelyek őseinek kelet–nyugat irányú vándorlását, kisebb-nagyobb közösségek kiszakadását világosan bizonyítják, és ennélfogva a székely őstörténet fontos kilométerkövei – mindeddig több mint tizenötöt sikerült kimutatnom. A kínai források, a Pej-si 84. és 99. fejezetei alapján nagyon valószínű, hogy a székelyek őseinek legkorábbi szállásterülete, a székely „őshaza” a mai Mongólia északi részén, a Tola folyó környékén lehetett. Az innen való kirajzásukról érdemes megjegyezni, hogy ha a sztyeppén egy népet vagy törzset veszély fenyegetett, és menekülésre kényszerült, szinte biztos, hogy nem az egész népesség menekült el, hanem egy része továbbra is az eredeti törzsi szállásterületen maradt. Így azokat a szekel csoportokat, amelyek nem csatlakoztak a hunokhoz, hanem helyben maradtak, a kínai források 552-től szekel (kínai nevén sījié) névvel a Keleti Türk Kaganátus törzsei között említik. Érdekes módon a török törzsek felsorolásakor a szekelt majdnem mindig a hun törzs mellé sorolják. Ennek az lehet az oka, hogy a szekel törzs korábban, a Türk Kaganátus előtt a hun törzsszövetség tagja volt, és ezért ez a két törzs (szekel és hun) mindig együtt mozgott.

– Pontosan hol volt a korábban említett „Eszkelföld”, tehát ázsiai Székelyföld?

– A X–XIII. századi arab és perzsa szerzők az észak-afganisztáni Baglan, Kunduz, Talokan, Hulm városok között az Amu-darja alsó folyásának déli oldalán említik egy híres város nevét Szekelkend és Eszkelkend alakban. Ezekben a -kend utótag egy szogd eredetű szó, jelentése „város”. Vagyis Szekelvárosként és Eszkelvárosként nevezték meg ezt a települést. Esetleg határvédő szerepe lehetett, ha arra gondolunk, hogy a Nyugati Türk Birodalom és a későbbi török on-ok törzsszövetség déli határa is éppen itt húzódott.

Ami az Eszkelföldet illeti, az általam fellelt hely- és földrajzi nevek, valamint a numizmatikai leletek feliratainak nyelvészeti és filológiai elemzése alapján úgy látom, hogy a 350 körüli vándorlások eredményeként előbb a Balhas-tótól délre fekvő Ili folyó környékétől a Fergana-völgyig, majd egészen az Amu-darja alsó folyásáig terjedő területeket a székelyek ősei uralták eszkel néven. Ezért nevezhetjük meg ezt a régiót akár Eszkelföldként.

– Tárgyi emlékek is bizonyítják ezt?

– Ezen a területen a IV. század végén pénzérméket bocsátottak ki a székelyek ősei, ami arra utal, hogy valamilyen szintű önállósággal bíró politikai alakulatot hoztak létre. Ugyanis a székelyek neve ezeken az érméken szogd írással sklk alakban, vagyis eszkelekként jelenik meg, amely az őstörök sēkel törzsnév, népnév szogdosodott alakváltozata. Az eszkelek végén lévő -ek szogd melléknévképző, a szó eleji e- pedig szintén szogd sajátosság (tehát: ә-szkel-ek). Vagyis az érmek tanusága szerint ekkor már az eszkelt önelnevezésként használták. Az érméken egy ló ábrázolása és egy, a türk ábécéből ismert rovásjel (a) is látható. A lófigura valószínűleg a székely, illetve az eszkel népnév „fehér lábú/patájú lo(vak törzse)” jelentését asszociálja. A rovásjel pedig nem tamga, hanem valószínűleg az eszkel népnév kezdőbetűjét, az e-t asszociálja, mivel ennek a jelnek a türk rovásábécében e,ë vagy a a hangértéke. Ez utóbbi nem példa nélküli; esetünkhöz hasonlóan a baktriai hunok egyes érmein is a törzs-, uralkodónévnek csak az első két betűje szerepel: például az ηβ (ēb) rövidités az ηβoδαλο (ēbodalo) a heftalita népnév helyett, vagy csak to a Toramana hun királynév helyett. Tehát ezek az érmék kulcsfontosságúak a témánk szempontjából, hiszen ezek alapján a székelyek történelmét a IV. századdal kezdhetjük.

– Azt állítja, hogy a székelyeknek közük van a hunokhoz és az Attila-hagyományhoz.

– Nincs semmi kétségem afelől, hogy a székelyeknek van közük a hunokhoz, illetve valós és természetes az Attila-hagyományuk. A székelyek nyugatra menekülő csoportja – a mai székelyek ősei – a nyugat felé menekülő hunokhoz csatlakozva 370 körül érkeztek Kelet-Európába. A Hun Birodalom legfőbb uralkodója pedig Attila volt. Tehát innen ered hun és Attila-hagyományuk is. A sztyeppén általában három úton alakul ki egy népesség származástudata. Az első és egyben a leggyakoribb az, amit a törzs saját őseitől örökölt. A második egy törzsszövetségen belül az uralkodóréteg és elitek közötti dinasztikus házasságok útján megszerzett származástudat. A harmadik pedig az, amikor egy törzsszövetségen belül vagy annak szétválása után legitimációs okok miatt átveszik a törzsszövetség vezetőinek származástudatát. Feltételezésem szerint a székelyeknél az első két lehetőség valamelyikéről van szó. A harmadik esetet nem tartom valószínűnek, mert nem hiszem, hogy a hun birodalom bukása után a székelyek egy „bukott” vezető, vezetőréteg származástudatát vettek volna át. Mint ismeretes, Anonymus műve az első forrás, amely a székelyeket Attilával hozza rokonságba. Kutatásaim alapján bizonyosnak tekintem, hogy az Anonymus Gestájában szereplő Attila-hagyomány nem Anonymus találmánya, hanem már a XII. század előtt is létezett mind a székelyeknél, mind pedig valószínűleg az Aba nemzetségnél. Ez utóbbit pedig Kézaitól tudjuk, aki szerint az Aba nemzetség magát Attila fiától, Csabától származtatta. Kézai ugyanis azt mondja hogy „ettől a Csabától ered az Aba nemzetség”. Továbbmegyek, feltehetően a hét magyar törzs közül a kér és keszi törzseknek is lehetett hun és Attila-hagyománya, ugyanis – amint azt kimutattam – egy V. századi örmény mű a 370-es években a hun törzsek között említi a kér és keszi törzseket. Tehát véleményem szerint a székelyek nem a honfoglaló magyarokkal jöttek be a Kárpát-medencébe, hanem már ott voltak a IX. században, és ott csatlakoztak a honfoglaló magyarokhoz, amire Anonymus is utal. Teljesen egyetértek Kristó Gyulával, aki szerint „valóságos helyzet késztette” arra a krónikásokat – mármint Anonymust és Kézait –, hogy a középkori krónikákban a székelyeket Attilához, illetve a hunokhoz kössék.

– Azt is írja tanulmányában, hogy a székelyek eredetileg török nyelven beszéltek. Erre milyen bizonyítéka van, illetve hogyan oldja fel azt az elméletet, amely szerint a székelyeket a Kárpát-medence nyugati feléből telepítették át Erdélybe az Árpád-korban? Akik ezt vallják, azzal is érvelnek, hogy a nyugati magyar nyelvjárásoknak van közös vonásuk a székelyekkel.

– Elsősorban olyan török eredetű szavai alapján gondolom, mint a kön-, csikkan-, csiszlik, gilán (~gilány, killán, kellán, kirlan), amelyek Erdélyben csak a székely és mezőségi nyelvjárások szókincsében találhatók meg. A mezőségi alakok valószínű erős székely betelepítéseknek és a székely szókincs hatásának köszönhetők. Mivel a székely nyelvjárás a török nyelvekkel külön nem érintkezett, így ezek – különösen a kön- és csik- igetövek – törökségi szavak lehetnek. Általánosan elfogadott és több eset is bizonyítja, hogy ha a nyelvcsere előtti kétnyelvűség állapota hosszan tartott, akkor a nyelvet váltó közösség tökéletesen elsajátítja a második nyelvet, és így alig vagy egyáltalán nem öröklődnek át az eredeti nyelv szókincselemei az utókorra; amelyek mégis átöröklődnek, azok idővel ki is kopnak. Azt hiszem, itt is erről lehet szó, tehát ezért nem találunk sok török szót a székely nyelvjárásban. Természetesen a székely népnév török etimológiája és jelentése is támogatja a székelyek hajdani töröknyelvűségét. Nem utolsósorban az „eszkelföldi” pénzérmeken található és a türk ábécéből ismert rovásjel (a) is a székelyek őseinek töröknyelvűségére utalhat. Ez a jel egyébként azt sugallja, hogy a székelyek ősei, az „eszkelföldi” székelyek ismerhették a türk rovásábécét, ami a székely írásbeliség története és a türk ábécé kronológiája szempontjából is hallatlanul fontos.

– És az ellenvetés?

– Nem látok semmilyen ellentmondást. Egy nyelvjárási jelenség és az azt a nyelvjárást beszélő társadalmi csoport eredete két külön dolog. Tény és való, hogy a nyugati magyar nyelvjárásoknak van közös vonásuk a székellyel. De ez nem zárja ki azt, hogy a székelyek török vagy hun eredetűek legyenek. A történeti forrásokkal vagy más adatokkal igazolni egyelőre sajnos nem tudjuk, de szerintem nem is zárható ki, hogy a honfoglaláskor – a sztyeppei gyakorlatnak megfelelően – a csatlakozó székelyek legjobb harcosainak egy részét áttelepítették a Kárpát-medence nyugati felére határvédelmi célokra. Ők aztán keveredtek ottani magyar csoportokkal, és később azok utódai visszatelepül(het)tek az eredeti szállásterületükre, elhozva magukkal a nyugati magyar nyelvjárási sajátosságokat is. Vagy akár olyan nyugati magyar nyelvjárási csoportok Erdélybe történő áttelepítése sem zárható ki az Árpád-korban, amelyek nyelvi sajátosságai átkerültek a székely nyelvjárásba is. Tehát itt többféle elmélet is szóba jöhet. Hiszek abban, hogy interdiszciplináris kutatásokkal, együttműködéssel talán megoldható majd ez a kérdés is. Végezetül szeretném itt röviden összefoglalni, hogy miként is képzelhető el a folyamat, amely az egykor török nyelvet beszélő székelyek magyar nyelvűvé válásához vezetett. Ez nyelvcsere útján történt. A székelyek valószínűleg a magyarokkal együtt tértek át a kereszténységre, ami előbb kulturális, majd társadalmi változást okozott a székely társadalomban. Ennek következtében kétnyelvűség (székely török–magyar) alakulhatott ki a székelyeknél, ez aztán nyelvvesztéshez, majd pedig nyelvcseréhez vezetett: a székelyek felváltották a török eredetű nyelvüket a magyarra. Ennek folyamatában a legfontosabb két tényező az lehetett, hogy a magyar volt a presztízsnyelv és presztízskultúra.