Kihúzták az Ötöslottó 2024/20. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum.
Anyagi helyzetéről mesélt Schobert Norbi: kiderült, ki teszi a kenyeret náluk az asztalra
A fitneszguru elmondta, hogy ő is több mindenen dolgozik, és egy dolgot mindenképpen elkerülne otthon.
A Blikknek adott interjújában beszélt arról Magyarország egykori fitneszpápája, hogyan képzeli a férfi-nő viszont egy házasságban. Schobert Norbi mostanában is sokat szerepelt a hírekben, miután kiderült, hogy cége, az Update ellen végrehajtás volt folyamatban, és volt olyan pénz is, amit nem fizettek be időben, így több száz millió forinttól estek el.
Norbi azonban ennek ellenére sem esett kétségbe, de kicsit azért anyagi helyzetéről is beszélt. Felesége, Rubint Réka még aktív, fitneszórákat tart, és a fitneszguru elmondta, hogy viszonyulna ahhoz, ha már nem ő lenne a kenyérkereső a családban.
Most is pörgök, csak lassabban. A férfiúi öntudatomat azért nagyon bántaná, ha Réka tartana el, és nem tudnám én is hozzátenni azt, ami a család fenntartásához szükséges. Mindamellett, hogy a háttérből támogatom őt és részt veszek az üzletei sikerre vitelében, én is több projekten dolgozom
- mondta Schobert Norbi. Elárulta azt is, hogy hamarosan ingyenes applikációja jelenik meg, ami táplálkozási tanácsokat ad majd azoknak, akik letöltik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
címlapkép: Kovács Attila, MTI/MTVA
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból