Megjelent a KAP Nemzeti Irányító Hatóság 10/2024 számú IH közleménye a fiatal gazdák kiemelt területalapú támogatásáról a 2024-2027 közötti időszakában.

KAP Nemzeti Irányító Hatóság kiemeli, hogy 2024. április 9-én megjelent a Magyar Közlönyben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv fiatal mezőgazdasági termelői támogatásáról szóló 21/2024. (IV.9.) AM rendelet.

2023-hoz képest két fontos változás:

  • az életkor vizsgálata az egységes kérelem benyújtási időszakának utolsó napján történik;
  • kibővült az elfogadható végzettségek listája, de továbbra is megmarad a megfeleltetés lehetősége, illetve a végzettséget az idei évtől nem a kérelemhez szükséges mellékelni, hanem a Képzettségi Nyilvántartóba kell bejelenteni.

Felhívják a figyelmet arra, hogy 2023-hoz hasonlóan a támogatási konstrukcióban való részvétel egyik feltétele az, hogy a fiatal gazda mezőgazdasági tevékenységét önálló, „üzemvezetői" minőségben nem korábban, mint a tárgyévet megelőző évben az egységes kérelem beadási időszakának utolsó napja után kezdte meg.

Az új támogatási rendszerben az alaptámogatáson felül emelt összegű – az első 300 hektárig, legfeljebb öt évig, az igénylések függvényében 78-236 euró/hektár közötti – többlettámogatás igénylésére van lehetősége mindazon megfelelő képzettséggel vagy legalább két éves szakmai gyakorlattal rendelkező gazdálkodónak, aki az első igénylés esetén, a kérelem beadási időszakának utolsó napján a 18. életévét már betöltötte, de 40 évesnél fiatalabb. A rendelet olyan megoldást tartalmaz, amelynek segítségével az őstermelők családi gazdaságában nyilvántartott fiatal gazdák számára is elérhetővé válik ez a támogatási konstrukció – áll a közleményben.

Kik jogosultak a támogatásra?

  • nem nyújtott még be egységes kérelmet, vagy már legkorábban 2020-ban igényelt területalapú fiatal gazda támogatást. (Aki már korábban is igényelt fiatal gazda támogatást, annak a 2020-2023 közötti évek is beszámítanak az öt évbe.)
  • mezőgazdasági tevékenységét a tárgyévet megelőző évben az egységes kérelem beadási időszakának utolsó napja után kezdte meg (a 2024. évi kérelmezés esetében 2023. június 9-e után);
  • megfelel a korra és képzettségre vonatkozó kritériumoknak (Azon fiatal gazdák, akik 2022- ben igényeltek először ilyen támogatást, de még nem töltik be a 18. életévüket, a képzettségi feltétel teljesítése esetén szintén jogosultak. Az elfogadható képzettségekről lista készül, a két év gyakorlat mezőgazdasági munkaviszonnyal, illetve ŐCSG tagsággal szerezhető meg.)
  • és alaptámogatásra is nyújt be kérelmet.

Hogyan kerül meghatározásra a mezőgazdasági tevékenység megkezdésének időpontja?

A mezőgazdasági tevékenység megkezdésének időpontja meghatározásakor az alábbiak közül a korábbit kell figyelembe venni:

  • a fiatal mezőgazdasági termelő nyilatkozata szerinti időpont;
  • a Magyar Államkincstár által adminisztratív nyilvántartások alapján megállapított időpont.

Ha a Magyar Államkincstár nem tudja megállapítani a megkezdés időpontját, akkor a nyilatkozatot kell figyelembe venni.

A fiatal gazdák a 2024-2027 közötti időszakban is jogosultak a kiemelt területalapú támogatására

A fiatal gazdák a 2024-2027 közötti időszakban is jogosultak a kiemelt területalapú támogatására – Fotó: Shutterstock

A Magyar Államkincstár mi alapján állapítja meg a tevékenység megkezdését?

Az első mezőgazdasági támogatási kérelem vagy pályázat benyújtásának időpontja vagy az alábbi időpontok közül a korábbi azzal, hogy ha a fiatal mezőgazdasági termelő több gazdálkodási formában is tevékenykedett, akkor a legkorábbi megkezdésének időpontja számít:

önálló őstermelő: az önálló őstermelői tevékenység nyilvántartásba vételének dátuma – kivéve az erdő- és/vagy halgazdálkodási tevékenységet végzőket –, feltéve, hogy az őstermelő mezőgazdasági tevékenységet végez.

egyéni vállalkozó: az az időpont, amikor fő vagy melléktevékenységként a mezőgazdasági tevékenység bejegyzésre került.

jogi személy: az alapító okirat kiállításának időpontja, amely időponttól a tényleges és hosszú távú ellenőrzést – melynek szabályai megegyeznek a 2015-2022. közötti időszakban alkalmazott feltételekkel – a jogi személyben a fiatal mezőgazdasági termelő látja el, és a jogi személy tevékenységei között fő vagy melléktevékenységként mezőgazdasági tevékenység bejegyzésre került.

őstermelők családi gazdaságának (ŐCSG) képviselője: az ŐCSG képviselőjévé válás időpontja, feltéve, hogy az ŐCSG mezőgazdasági tevékenységet végez.

őstermelők családi gazdaságának tagja: az az időpont a tevékenység megkezdésének időpontja, amikor az ŐCSG-ben a cselekvőképes őstermelő személyes közreműködésként, önálló gazdasági döntése alapján az ŐCSG tagjainak közreműködésével olyan mezőgazdasági tevékenység végzését kezdte meg, amelynek részben vagy egészben kockázatait viseli, hasznát élvezi („üzemvezetővé válik").


További fontos kritériumok

Cselekvőképesnek az a személy tekinthető, akinek a cselekvőképességét a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései vagy a bíróság gondnokság alá helyezést elrendelő ítélete nem korlátozza.

Azt, hogy a fiatal mezőgazdasági termelő az ŐCSG tagjaként már a tárgyévet megelőző évben az egységes kérelem beadási időszakának utolsó napja előtt „üzemvezetővé vált-e" vagy sem, a Magyar Államkincstár egy 20 pontos pontozásos rendszer alapján állapítja meg. (A pontozás alapjául az ŐCSG-t létrehozó szerződés és a fiatal mezőgazdasági termelő nyilatkozatai szolgálnak.)

További részletek és információk itt olvashatók.

Hirdetés –

A mezőgazdasági pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatban érdemes naprakész tudásra szert tenni, segítünk! Legyen szó pályázatokkal kapcsolatos kérdésekről, közvetlen támogatásokról vagy beruházási pályázatokról, kifizetődik a tájékozottság, csekkoljon be hozzánk, és ne maradjon le semmiről!