Elmondta: a munkaerőpiacon az 50 év feletti, valamint a 30 év alatti korosztályoknál vannak még tartalékok, a hétfőn elindult program célja a foglalkoztatottság növelése.

Hirdetés

Az Ifjúsági garancia plusz program azokat a 30 év alatti fiatalokat segíti munkatapasztalatot szerezni, akik már nem tanulnak és még nem dolgoznak – húzta alá.

A program első, legfontosabb eleme a bértámogatás: a kormány négy vagy hat hónapig a bruttó bér 50 százalékát átvállalja a munkáltatóktól. Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél távolabb van, a regisztrált álláskereső fiatal maximum egy évig, 186 ezer forint albérleti támogatást kaphat – mondta.

Utazási költségtámogatás is igényehető, amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométeren belül van. Ennek összege 10 kilométerenként 10-12 ezer forint lehet havonta – tette hozzá.

Korábban írtuk

A program negyedik pillére lehetőséget biztosít szakmaváltásra, átképzésre. Ebben az időszakban a mindenkori minimálbér 150 százalékáig adható pénzügyi támogatás a felnőttképzésben résztvevőknek – emelte ki.

Czomba Sándor elmondta, a kormányzati programok, valamint az ország keleti és déli régióiban nagy számban induló beruházások segíthetnek a fiatalok elhelyezkedésében, a foglalkoztatottság növelésében.